MIÓTA NEM LEHET SÖRREL KOCCINTANI ÉS MÁS ÉRDEKESSÉGEK
Orosz Istvánról eddig is tudni lehetett, hogy sokoldalú alkotó, hiszen grafikusművészsége mellett íróként is jelen van, de most az is kiderült, hogy a történészség sem áll távol tőle, mert a kedden bemutatott, új könyvéhez, a Herr Grimm úrhoz annyi kutatást végzett, hogy azt akármelyik tudós megirigyelné.
A bemutató témájához úgy passzolt a helyszín, a Magyar Tudományos Akadémia Duna-parti könyvtára, mint Reviczky Gyulához a férfibánat, és hogy Arany János is e házban írt és alkotott egy folyóra néző lakásban, már csak hab volt a kulturális emlékezet tortáján, ahogyan az is, hogy Bem tábornok néhány háznyira lakott onnan, akiről egyébként e történelmi tévécsatornák műsoránál érdekesebb beszélgetésen is szó esett. De kezdjük az elején…
A könyv bemutatásában Csorba László történész volt a kiadó és a szerző segítségére, aki bevezetőjében elmondta, hogy a történelmi regényeket néha nagyfokú fikcionalitás jellemzi, de Orosz „nem akart szabadon fikcionálni”. Fogta az Arcanum korabeli magyar és külföldi cikkeit, és megalkotott belőlük egy világot, melynek még a nyelvét is imitálta. Az író-grafikus vagy a grafikus-író erre azt felelte, hogy kisgyermekkorában édesapja, Orosz László, aki irodalomtörténészként dolgozott, Jókai Mór regényeinek kritikai kiadását kapta feladatul, és a szövegek összevetését úgy végezte el, hogy a könyveket kórusban olvasták fel otthon Orosz édesanyjával. Mire ötször-hatszor meghallgatta mondjuk a Mire megvénülünket, már a vérébe is szívódott a 19. századi nyelvezet.
Arra a kérdésre, hogy miért pont Grimm Vince alig ismert alakja ihlette új könyve megírására, Orosz azt felelte, hogy azért, mert kollégák voltak, hiszen ő is grafikus volt, és emellett ő is szeretett sakkozni. De a kívülállásához is tudott lélekben csatlakozni, hiszen Grimm huszonegy éves korában költözött Bécsből Budapestre, tehát nem volt magyar. De mégis a szabadságharc mellé állt, amiért Törökországba kellett menekülnie, és így írhatta meg Bem József halálának hiteles beszámolóját. Grimm ismerte Kossuthot is, és szerepe volt a Kossuth-bankó kinyomtatásában.
Ezután Csorba és Orosz között némi nézetkülönbség alakult ki arról, hogy mióta él a magyaroknál a sörrel nem koccintás legendája. Csorba történészi kutatásokra alapozva azon a véleményen volt, hogy maximum csak a múlt század közepétől létezik, de Orosz a nagyszülői élményeire alapozva biztos volt benne, hogy a „hagyomány” jóval régebbi.
Hasonlóan érdekes téma volt a korona „elrablásának” története. Orosz elmondása szerint a magyar korona a szabadságharc bukása után Szemere Bertalanhoz került, aki Grimmel és pár társával elásta Orsovánál. A hivatalos álláspont szerint Wargha István találta meg, és juttatta a Habsburgok kezére a koronát, de Orosz egy Krúdy-írásra alapozva azt a verziót választotta regényében, hogy a korona helyét egy mesmerista orvos szedte ki hipnózissal Grimmből, aki szintén ott volt Bem mellett a halálakor.
Grimmtől egyébként egyetlen kézírásos levél maradt fent, melynek segítségével a grafológusok következtetni tudtak személyiségére, és e személyiségjegyeket Orosz István jó történelmiregény-íróként a könyvében is felhasználta, melynek nem kevesebb, mint 176 illusztrációját is ő készítette el.
A bemutató végén a régi házak közé kilépve, az ember azt érezhette, hogy a történelem itt él velünk: hol a házak emléktáblái, hol egy-egy ilyen gazdag, történelmi regény képében.
