A commedia dell’arte nem tűnt el nyomtalanul. Jóllehet, mint rögtönzött színjátéktípus nem hagyományozódott az utókorra, de a „tipi fissik”, vagyis a tipikus karakterek annál inkább hatottak, mind a drámairodalom jelentős alkotóira, mind pedig az európai vásári mutatványosokra. „Sokan közülük bábokkal is játszottak. A kanavászok történeteiben fontos szerep jutott a zanninak (szolga), aki az egész cselszövést bonyolítja. Ők voltak a példaképek az előbb marionettként, később kesztyűsbáb-változatban megjelenő Pulcinella, Polichinelle, Punch és Petruska születésénél.”1

A magyarországi vásári bábjáték történetét a Színészeti lexikon a 13. századra vezeti vissza, anélkül, hogy konkrét adatokat közölne. Az első kézzelfogható dokumentum 1775-ből való, Nagyszeben tanácsa engedélyt ad egy bizonyos Conti János nevű olasz árnyjátékosnak, hogy a vásár alkalmával produkciót mutasson be.

A következő adat a Regélő 1843-as számában található, „Garay János „A leopoldmezei népvigalom Budán” című cikkében a mutatványok között sorolja fel a „pulcinello”-t, és hozzáteszi: „Magyarul: Paprika Jancsi”.2 Ez a kijelentés a maga korában lehet, hogy releváns, mára azonban megkérdőjelezhető, ugyanis Balázs Bélának tulajdonítják azt az elméletet, miszerint Paprika Jancsi „Pozsonyban született meg a Bach-korszakban, a magyarság gúnyolására. Tehát nem is magyar figura, hanem a német bábjátékban a rebellis magyar karikatúrája. Akkoriban Bécsben divatban voltak a parlagi, műveletlen és ostoba magyar nemest kigúnyoló történetek. Ám hogy ehhez mi köze lenne Paprika Jancsinak, arra semmiféle elfogadható bizonyíték nincs.”3

Paprika Jancsi származása tehát nem tisztázott, különböző források eltérő magyarázatot adnak, azonban nem kizárható, hogy ő is a commedia dell’arte örököse, mint nyugati „rokonai”.

Kronológiailag a következő vásári bábos család a Hincz család (több névváltozat ismert). Fennmaradt vándorkönyvükből az első Magyarországra vonatkozó dátum 1841, ez azonban még nem fejti ki tevékenységüket. „A bábjátékot csak 1849-ben említik először. A német nyelvű bejegyzés szerint „E könyv birtokosa, nevezett Adolf Heincz művész marionettszínházával három napon át e helyt tartózkodott…”4 E család alapította Magyarországon az első állandó bábszínházat, mely a Városligetben működött az 1950-es években bekövetkezett államosításig, minek következtében az épületet lebontották. Hincz Károly nevéhez fűződik a Vitéz László-figura megjelenése is, „állítólag egy bécsi látogatása alkalmával a Práterben látott Hanswurst komédia hatására kezdett Vitéz László-darabokat játszani, s ez műsorának első felét töltötte ki.”5

Vitéz László nevét azonban elsősorban a Korngut-Kemény családhoz szokás kötni. A rájuk vonatkozó legrégebbi adat 1897. január 26-ára datálódik. „A rendelkezésünkre álló iratok alapján nyilvánvaló, hogy Korngut Salamon a XIX. századi végétől a 20-as évek elejéig mutatványosként járta az országot. Hol mint cirkuszigazgató, hol mint bűvész vagy dalárdavezető, vagy éppen bábszínház-tulajdonosként tűnik fel. Első állandó jellegű népligeti színházának megalapításáig műsora, felszerelése szinte teljesen rekonstruálhatatlan.”6

1912-ben alapította Korngut Salamon és fia, Korngut Henrik a „Columbia” Magyar Mechanikai Színházat, ez azonban az I. világháború következtében elpusztult. Több mint tíz évbe tellett, míg újranyitotta kapuit a színház, időközben Korngut Henrik magyarosította nevét, és a színház, mint a család a Kemény nevet kapta. „A Kemény Bábszínház 1927-től 2011-ig állt a Népligetben, kijelölve a ligeti fák között a család bábos identitásának »köldökét«, a »kozmikus« középpontot. Központi figurája, Vitéz László minduntalan kulminálja a cselekvést, és gyújtópontként karakterének territóriumában tartja társait, ellenfeleit. Körülötte zajlik, kavarog az élet.”7 Kemény Henrik elmondása szerint édesapja (Korngut-Kemény Henrik) már az 1910-es évek végétől játszott Vitéz László nevű bábjával, azonban a hagyatékban szerepel olyan dokumentum, ami az első báb elkészítésének időpontját 1926-ra helyezi.

Összefoglalásképpen tehát az összes vásári bábjáték-hősben megfigyelhetők hasonlóságok, mind külsejüket, mind pedig jellemüket tekintve. Szinte minden európai nemzet megteremtette a maga hősét.

„E figurák közös vonásokkal bírnak: többnyire nagy az orruk, enyhén deformált az alakjuk, a ruhájukat meghatározó szín a piros – ami Vitéz László esetében a magyar huszáröltözéknek felel meg –, és előszeretettel hagyják helyben a velük ellentétbe kerülőket.”8 Funkciójuk, ahogyan azt Borisz Goldoszkij is megfigyelte, a különböző nemzetek népeiben felgyülemlett frusztrációk (külső elnyomó hatalom, belső, abszolutista kormányzás, vallás általi elnyomás stb.) levezetésétől, agressziók megélésétől a bábok által a szórakoztatásig igen széles skálán mozog.

A következőkben Vitéz László irodalomra gyakorolt hatását fogom néhány példán keresztül bemutatni. Ahogyan azt a korábbiakban is említettem, Vitéz László neve először a Hincz bábos-dinasztia vándorkönyvében olvasható, de mai hírnevét a Korngut-Kemény családnak, pontosabban Kemény Henriknek köszönheti. Bár Ő ma már sajnos nincsen az élők sorában, de hivatása, a bábjáték terjesztése, vidéki falvakba való eljuttatása, Vitéz László megszerettetése még ma is hat.

„Székely György 1972-es könyvében »nem is olyan régen még elevennek« minősíti Vitéz Lászlót, Kemény Henrik sok évtizedes tevékenységének és a vásári bábjáték hagyományát továbbvivő mai bábosoknak (közülük is főként Pályi Jánosnak) köszönhetően a kis piros sapkás ma elevenebb, mint valaha. Joggal állapítja meg Veres András, hogy »napjainkban egyre kevesebb olyan egyértelmű szimbólum létezik (nemcsak a színházban), ezért kell tudatosan vigyázni rá és beszélni róla.«”9

Csak annyival toldanám meg Láposi Terka gondolatát Veres Andráshoz kapcsolódva, hogy nem csak a bábosok feladata Vitéz László (és általa Kemény Henrik emlékének) éltetése, hanem a művészet egyéb képviselőjéé is.

„Vitéz László a kortárs magyar irodalomnak is újra és újra felbukkanó alakja, mindhárom műnemben. Borbély Szilárd 2011-ben (Kemény Henrik emlékére) verset írt Vitéz László dala címmel, az újvidéki Híd Körköz tartozó Fekete I. Alfonz két elbeszélést közölt Vitéz László farsangol (Irodalmi Szemle, 2013. február), valamint Vitéz László és az ördög arany zápfoga (Híd, 2012. június-július) címmel, Toepler Zoltán pedig három rövid jelenetet írt Vitéz László és az Isten, Vitéz László prédikál, illetve Styx és az ünnep címmel, amelyek az Európai kulturális füzetek 19. számában jelentek meg 2005-ben.”10

A felsoroltakhoz szeretném még hozzátenni az aktuális témákkal foglalkozó verses jelenetet, a Vitéz László és a francos Brükszel-t Szilágyi Ákos tollából, mely az Élet és Irodalom 60. évfolyamának 39. számában, 2016. szeptember 30-án jelent meg.

Vitéz Lászlónak a magyar drámairodalomba való bevezetése Weöres Sándor nevéhez köthető. A Holdbeli csónakost Weöres 1941-ben fejezte be és eredetileg bábszínpadra szánta. „Egy alakuló bábjátszó csoport számára kezdtem el írni, 1940 táján, vagy nem sokkal később. A bábjátékos csoport azonban a bemutató előtt szétoszlott. Ezután Németh Antal, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója akarta megcsinálni, de ott sem valósult meg, ennek a háború, majd a teljes átalakulás volt az akadálya.”11

A mesejáték központi figurái közt találjuk Vitéz Lászlót, Paprika Jancsit és Arany János Bolond Istókját, akik a főhőst védelmezik a játék kalandos cselekménye alatt.

A mű Vitéz László prológusával kezd, de a tőle megszokott, Szervusztok, pajtikák!-köszöntés helyett egy modorosabb, hivatalosabb hangnemet figyelhetünk meg, ami jól példázza, hogy kikerült a vásári közegből és egy új, kivételes környezetben mutatkozik; „Jó estét kívánok fényes urak, asszonyságok, szép kisasszonykák! Ugye ismernek engem? Már hogyne ismernének. Én vagyok a Vitéz László! Százezer éve szerepelek a magyar bábszínpadokon, egyszerre több példányban is.”12

A prológusok összevetése egy fontos kérdést vet fel, Vitéz László korát. Az nyilvánvaló, hogy a Weöres-szövegben felsorolt időhatározók (ezelőtt nyolcvan esztendővel, ötszáz éve, időtlen idők óta stb.) nem a hős aktuális korára, inkább a Vitéz László, mint bábalak megszületésére utalnak. A szájába adott témák, mint szerelem, adósság egy felnőtt emberre engednek következtetni, ellenben a Kemény-játékban arról beszél, hogy „Tudniillik én összevesztem a Nagymamucikával, akarom mondani nem is én vesztem össze ővele, hanem ő veszett össze énvelem és azt mondta: Ide hallgass, te László! Te már elég nagy vagy, te már elég vén kamasz vagy, ne lógjál folyton itthon a nyakamon, hanem eredj el mángorolni.13” A kérdésre Veres András ad kielégítő magyarázatot: „mondatai gyerekre vallanak, de fizikai megjelenése, hangja egy felnőtté, így válik mágikus alakká, kívül az időn.”14

E tanulmánynál maradva, szerzője kifejti, hogy a vásári bábjátékok hőseinek „nincsenek titkaik, nem intrikálnak”. Az Elátkozott malomban Vitéz László egyetlen cselszövése, mikor azt tetteti, bemegy a csárdába, hogy aztán a váratlanság erejével tudja megtámadni a harmadik Ördögöt, a pokol királyát. Ezzel szemben Weöres Vitéz Lászlója kétszer is fortélyával menti meg a cselekményt; először szerzetesnek öltözik, hogy kiszabadítsa barátját, Paprika Jancsit a kínai börtönből, majd pedig nőnek álcázza magát, hogy Pávaszem királykisasszonyt mentse meg nem kívánt házasságától. A mesterkedések közti különbség az előadások dramaturgiájában keresendő. A vásári bábjáték célja, hogy folyamatosan fenntartsa a figyelmet, szereplői állandóan beszéljenek és ezek a megnyilatkozások szinkronban legyenek tetteikkel, elkerülve a figyelemlohasztó statikusságot, míg ez a veszély nem áll fenn egy több felvonásos színházi előadás során, ugyanis utóbbi célközönsége és a nézők előadáshoz fűzött elvárásai is eltérnek a vásári produkciókhoz képest.

Weöres Sándor eredeti szándékától eltérően a Holdbeli csónakost túlnyomó többséggel nem bábszínpadon szokták játszani15, de esetenként előkerülnek bábok is az előadások során. „Ha holdbeli csónakos megszületésében játszott is szerepet a szerző részéről a bábozás ismerete, az elkészült mű »valódi« színpadi megjelenést kíván. Ha vannak is bábjátszásra utaló figurái –mindenekelőtt Vitéz László, Paprika Jancsi és Bolond Istók – és bábos megoldásai (pl. Vitéz László »fejét kezével leemeli«), a mű főhősei emberi alakok, itt az »emberi világ« a hangsúlyos, és bábos »trükkök« a rendező találékonyságával »szabályos« színpadon is megoldhatók.”16

Amennyiben elfogadjuk tehát, hogy Vitéz László a commedia dell’arte Pulcinellájának leszármazottja, kijelenthető, hogy „karrierje” igen szép ívet futott be. Megszületett (még Pulcinellaként) a 16. századi Itáliában majd Francia- és Németországon át megérkezett hazánkba, ahol felvette a Vitéz László nevet az 1910-es években. Egy kis időt eltöltött a népligeti Kemény Bábszínházban, majd Kemény Henriknek köszönhetően elkezdte járni az országot, hogy még szélesebb körben megismerhessék, végül az irodalom mindhárom műnemében helyet talált magának.

(A kép a 2026. január végén a Kult7 szervezésében megrendezésre kerülő Kemény Henrik Bábfesztivál részeként létrehozott kiállításon készült.)

 

1 Henrik JURKOWSKY, „Vásári bábok és bábhagyományok”, ford. BALOGH Géza in Art Limes 12, 2. sz. (2014): 44—53, 45.

2 KEMÉNY Henrik, Életem a bábjáték bölcsőtől a sírig: Egy vásári bábjátékos, komédiás önarcképe, szerk. LÁPOSI Terka, 12. (Debrecen: Korngut-Kemény Alapítvány, 2012)

3 BALOGH Géza, A bábjáték Magyarországon: A Mesebarlangtól a Budapest Bábszínházig, 44—45. (Budapest: Budapest Bábszínház és Vince Kiadó, 2010)

4 BALOGH Géza, A bábjáték Magyarországon: A Mesebarlangtól a Budapest Bábszínházig, 38. (Budapest: Budapest Bábszínház és Vince Kiadó, 2010)

5 BALOGH Géza, A bábjáték Magyarországon: A Mesebarlangtól a Budapest Bábszínházig, 38. (Budapest: Budapest Bábszínház és Vince Kiadó, 2010)

6BELITSKA-SCHOLTZ Hedvig, Vásári és művészi bábjátszás Magyarországon 1945-ig, 34. (Tihany: Veszprém megyei Múzeumok Igazgatósága, 1974)

7 A Kemény Bábszínház képeskönyve szerk. LÁPOSI Terka, 12—17. (Debrecen: Korngut-Kemény Alapítvány, 2015)

8 KEMÉNY Henrik, Életem a bábjáték bölcsőtől a sírig: Egy vásári bábjátékos, komédiás önarcképe, szerk. LÁPOSI Terka, 19. (Debrecen: Korngut-Kemény Alapítvány, 2012)

9 KEMÉNY Henrik: Életem a bábjáték bölcsőtől a sírig. Egy vásári bábjátékos, komédiás önarcképe. szerk. LÁPOSI Terka, Debrecen, Korngut-Kemény Alapítvány, 2012, 19.

10 KÉKESI KUN Árpád: A vásári bábjátszás hazai és nemzetközi helyzete. in Art Limes 12, 2. sz. (2014): 54-67, 63.

11 WEÖRES Sándor: A holdbeli csónakos születéséről. in Dunántúli Napló, 36, 67 sz. (1979): 2.

12 WEÖRES Sándor: Színjátékok. szerk. STEINERT Ágota, Budapest, Argumentum Kiadó, 2005, 39.

13 KORNGUT KEMÉNY Henrik: Az elátkozott malom. in A Kemény Bábszínház képeskönyve. szerk. LÁPOSI Terka, Debrecen, Korngut-Kemény Alapítvány, 2015, 466.

14 VERES András: Gondolatok az Elátkozott malom szövegéről. in Art Limes 5, 7. sz. (2008): 30-38, 31.

15http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?bm=1&as=37105&l=1&kr=A_10_%3D"Holdbeli%20csónakos%2C%20A" letöltés ideje: 2018. 03. 11.
https://nemzetiszinhaz.hu/hirek/2011/01/a-holdbeli-csonakos-150-eloadasat-unnepeltuk letöltés ideje: 2018. 03. 11.

16 TÜSKÉS Tibor: Weöres Sándor színháza – A Holdbeli csónakos. in Kortárs, 47, 8. sz. (2003): 96-105, 101.