„Tavasz a Dunán”

Különleges rendezvényen vehettek részt az érdeklődök a május 10–11-i hétvégén. Az első alkalommal megrendezett költészeti fesztivál fókuszában a világ számos pontján élő orosz emigráns költők álltak. A nemzetközi költészeti találkozók persze egyáltalán nem ismeretlenek a magyar olvasók előtt: Csisztay Gizella és Mandics György már számos alkalommal szervezett önerőből, saját kezdeményezésre olyan esteket, ahol Kelet- és Közép-Európa országaiban élő lírikusok mutatkoztak be a közönségnek és egymásnak is. Ezek az események az elmúlt néhány évben magasabb szintre léptek: „Bábel csendje” címmel egész estés műsorokat élvezhettünk, melyekre a Csisztay–Mandics költő-író-műfordító házaspár kiváló alkotókat hívott és mutatott be baráti légkörben a közönségnek.

Alexandre Melnik, az esemény egyik szervezője és Csisztay Gizella

A Budapesten élő Szergej Pantsirev orosz költő maga is állandó résztvevője ezeknek az esteknek – idén azonban ő is gondolt egy nagyot: miért ne szervezhetnének kimondottan az orosz diaszpórában élő költőknek egy fesztivált, miért ne lehetne ez Budapesten, a Kelet és Nyugat közötti „félúton”, s miért ne kapcsolhatnák össze ezt az idei tavaszi „Bábel csendje” eseménnyel? Így lett a Bábel-estek mintegy felvezetője a „Tavasz a Dunán”, melynek főszervezője, Szergej Pantsirev a Belgiumban, Liège-ben élő Alexandre Melniket kérte fel társzervezőnek. Melnik az Emigrant Lyre című folyóirat főszerkesztője, és nagy gyakorlata van lírafesztiválok megrendezésében, hiszen már a világ több pontján is sikerült megvalósítania ilyen és ehhez hasonló költőtalálkozókat.

Szergej Pantsirev kezében a rendezvényre megjelent antológiával, mellette Alexandre Melnik

A rendezvényre megjelent egy, a résztvevők verseiből összeállított antológia is, melynek kivitelezése Anna Pantsireva, Szergej Pantsirev képzőművész felesége munkáját dicséri. A művész házaspár saját költségén megvalósított több mint százoldalas kötet közreadja a többnyelvű rendezvényen felolvasandó összes verset eredeti nyelven és több fordításban, a könyvt a fesztivál ideje alatt bárki megvásárolhatta. Emellett Anna személyre szóló okleveleket is tervezett, amelyet minden felolvasó költő megkapott a fellépése után. A plakátok és az online hirdetések art deco stílusú grafikái szintén Pantsireva érdemei.

Az eseményre Budán, a Magyar Újságírók Közösségének Bartók Béla úti székhelyén került sor, és a tágas termet már az első nap megtöltötték a világ számos országából ékező orosz ajkú alkotók. Jelen voltak Belgiumból, Csehországból, Hollandiából, Lengyelországból, Lettországból, Magyarországról, Moldovából, Németországból, Romániából és Svájcból. S persze a közönség soraiban sok magyar érdeklődő is ült – olyanok is, akik költőként felléptek a fesztivál következő napján, így például Sántha Attila –; így aztán élvezet volt hallgatni a nyelvi sokszínűséget, amelyben a megértés sem volt akadály: felemelő módon a gondolatok, a verssorok, a dallamuk, a mondandójuk könnyedén eljutottak a szívekig és az értelemig.

A meghívottaknál és a részvételre jelentkezőknél szigorú minőségi mércét érvényesítettek a szervezők, illetve csak olyan költőknek küldtek meghívást, akik elutasítják a fegyveres beavatkozást államok belügyeibe. Ettől függetlenül a rendezvényt semmiféle politikai szándék nem hatotta át, épp ellenkezőleg: azzal a vággyal indították útnak az eseményt, hogy – amint Szergej Pantsirev fogalmazott – a költészet begyógyítsa a politika, a történelem ejtette sebeket. Vagy ahogy Alexandre Melnik öntötte szavakba: hogy egy kicsit jobb legyen tőle a világ. Vagyis a kultúra- és eszmecsere állt az összejövetel középpontjában, s ezt a célt már az első napon betöltötte a találkozó. A szombati délután első felében a költők felolvasták egy-egy versüket, majd Melnik lépett a mikrofonhoz, és örömének adott hangot, hogy megvalósulhatott a fesztivál. A főszerkesztő nem titkolta a nehézségeket sem, amelyekkel egy emigráns költészeti folyóiratnak kell szembenéznie, s úgy általában a diaszpórában élő alkotóknak. Itt már bekapcsolódtak hozzászólásaikkal a meghívott költők is, akik szinte egyöntetűen a finanszírozás nehézségeiről, a találkozások és fórumok hiányáról beszéltek. Az orosz kulturális központok sok helyen bezártak, a folyóiratok megszűntek, az érdeklődés megcsappant. Csak Szergej Pantsirev fogalmazott meg pozitív véleményt: szerinte Budapesten nincs hiány lehetőségekben: a Telegram-csatornákon tájékozódni lehet az orosz kulturális eseményekről; nyílt Pesten egy nagyszerű orosz könyvesbolt, a Malom, ahol folyamatosan szerveznek eseményeket, és lám, a Bábel-estek is kiváló alkalmak az élő találkozásra (mint ahogy nemegyszer már volt is orosz résztvevője az eseménynek).

Az építő vita konklúziója végül is kézenfekvő volt: ha eredményeket, egyfajta „pezsgést” szeretnének az emigráns költők, akkor aktívan tenni kell érte, és nem csak a fiataloktól várni a cselekvést.

Így aztán némi tettvággyal felvértezve néztünk elébe a fesztivál második, vasárnapi napjának, ami nagy élményt nyújtó programnak bizonyult.

Laik Eszter

***

Az emigráns orosz költők május 11-én rendezett felolvasódélutánja az egyik legkülönlegesebb irodalmi rendezvény volt, amelyiken az utóbbi időben jártam. Rendhagyó módon hadd kezdjem azzal, amivel zárnom kellene: az összefoglalóval.

A felolvasásokat hallgatva először arra gondoltam, hogy az emberi lélek nagyjából egyforma: bármelyik országból érkezett a költő, a lét hasonló kérdései foglalkoztatták. Aztán, ahogy egyre több verset hallottam, rájöttem, hogy e versek stílusa mégis más, mint a manapság nálunk dívó költészeti divat, számomra rokonszenvesebb. Bár az is igaz, hogy saját véleményem szerint a délután legjobb verse egy magyar költőé, Turbók Attiláé volt. A leg…-eknél tartva átvenném Laik Eszter kollégámnak azt a szokását, hogy kiválasztja az irodalmi estek legjobb mondatát, mely most B. Szabó Péteré volt, aki szerint ez a minifesztivál egy költészeti ökumené. Utoljára jöjjön még egy leg: a legtöbb verset Mandics György fordította magyarra. 

Most pedig nézzük meg közelebbről, hogyan és mivel telt ez a három óra. A Magyar Újságírók Közösségének Bartók Béla úti otthonában először Madár János köszöntötte az egybegyűlteket az említett közösség és a Magyar Nemzeti Írószövetség nevében. A Tavasz a Dunán című fesztivál létrejöttében kiemelte Mandics György és felesége, Csisztay Gizella szerepét. (Az est során Csisztay Gizella tolmácsolta oroszról magyarra illetve magyarról oroszra a felolvasók bemutatkozásait.) Madár azzal zárta szavait, hogy ez az alkalom a nemzetiségi írók találkozója. Ezután Alexandr Melnik mutatkozott be, aki az Orosz Emigráns Írószövetség elnöke, mely 2009-ben alakult Liége-ben. A szövetség folyóiratot és könyveket is kiad. Melnik bemutatta a fesztivál másik szervezőjét, a Magyarországon élő Szergej Pantsirevet is.

Ezután Gerşom Qiprisçi az Orosz emigráns költészet 100 éve című, négy kötetből álló, irodalomtörténeti munkáról beszélt. Elmondta, hogy a négy kötet az orosz emigrációs írók négy hullámának megfelelően tagolódott. Az első hullám 1917 körül indult, s e hullám leghíresebb íróinak Nabokov és Bunyin tekinthető. E korszak alkotóiról szól tehát az első kötet. A második kötetbe a második világháború körül elszármazott írók kerültek. A harmadikba a ’70-es évek emigránsai, a negyedikbe a ’80-’90-es évekéi. Qiprisci befejezésül megemlítette, hogy jelenleg az emigráció ötödik hullámáról beszélhetünk.

Gerşom Qiprisçi az orosz emigráció hullámairól beszélt

A felolvasásokat, melyeknek magyar fordítását a kivetítőn követhettük, a japán irodalom tudósa, Vihar Judit kezdte, aki haikuírással is foglalkozik. Mivel a haiku klasszikusa, Macuo Basó szerint a haikukat kétszer kell felolvasni, hogy az ember először megértse, s aztán megérezze, Vihar Judit kétszer olvasta fel autentikus költeményeit. A szudáni születésű, de Belgiumból érkezett Alhadi Adam Agabeldour arabul olvasott fel. Érdekes volt hallani hosszan kitartott magánhangzóit, és a versét, melyben a Dunát kék költeménynek nevezte. Valerie Antoine, aki először járt Budapesten és nagyon tetszett neki, franciául olvasott fel, majd Babak Szvetlana követte Magyarországról. Valeria Bilt Romániából érkezett, Csáji László Koppány pedig, aki a költészet mellett jogászattal is foglalkozik, az MMA-t képviselte, melynek igazgatója, és egyik versének címe Amputált idő volt. A romániai Mirela Dumát, a román tévé egykori sztárriportere, Sorin Grecu követte, majd a belga Laura Grimaldi verséből a mindenséggel való összeolvadás visszhangzott. A Németországból jött Anna Liebert oroszul és fejből szavalta verseit kezének széles, de finom gesztusaival kísérve. Ezt követően néhány percig a zenéé volt a főszerep: a két fiatal tehetség népdalfeldolgozásokat adott elő.

Vihar Judit felolvasása

A felolvasások Lőrincz P. Gabriella versével folytatódtak, akit Csisztay Gizella a „kedvenc kortárs magyar költőmként” mutatott be. Gabriella versének címe Istenfigyelés volt, és kiderült belőle, hogy nemcsak ő vette észre Istent a világ apró dolgaiban, hanem Isten is őt. A moldvai fellépőt, Nonna Lupu-Crivceanscaiát a lettországi Milena Makarova követte, majd Mandics György mondta el mélyértelmű verseit, aki, mint Csisztay Gizella bemutatta, húsz éve él Magyarországon, és a rovásírás történetével is foglalkozik. Ezt követően Alexandr Melnik a fesztivál társszervezője lépett a színre, aki szerint ez a rendezvény „kis dolog, nagy eredménnyel”. Szavaiból kiderült, hogy édesanyja a halála előtt Ukrajnában élt, és ott is temették el, majd arról is beszélt, hogy a sírját a közelmúltban bombatalálat érte. Ez a momentum megjelent a versében is. Natalja Novohatnaja után Szergej Pantsirev mondta el fejből frappáns, modern verseit, majd Sántha Attila olvasta fel a honvágyról és az emigráns létről szóló, megrázó költeményét. B. Szabó Péter elmondta, hogy az írásait annak idején Mandics György bátorítására tárta a világ elé, majd a fesztivált egyfajta „költészeti ökumenének” nevezte. Ezután következett Turbók Attila nagyszerű verse, mely a ’80-as évek Lengyelországának egyik temetőjébe vitt bennünket, és egy magyar fiú, valamint egy lengyel lány szerelmén keresztül mutatta be a világot. A magyar Vécsei Rita Andrea elgondolkodtatóan szép, elbeszélő jellegű verseket hozott, majd George Vigdortól megtudhattuk, hogy Mandics György a világ egyik utolsó polihisztora, aki számára példakép is, és Vigdor verseivel lassan be is fejeződött az est… Búcsúzóul Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója is szót kapott – az MMA az esemény egyik támogatója és megvalósulásának segítője volt –, ráadásul az igazgató oroszul köszöntötte a vendégeket, és az orosz kultúrához való vonzalmáról is beszélt. Csáji reményét fejezte ki szép zárszavában, hogy ennek a sikeres kulturális kezdeményezésnek lesz folytatása.

Alexander Melnik azzal zárta a műsort, hogy szeretné, ha az orosz nyelvű költészet ismertebbé válna Magyarországon, és a magyar versek orosz nyelven is megszólalhatnának, majd kérte a résztvevőket, hogy álljanak össze egy jelképes és valóságos csoportképre. 

Acsai Roland 

További képek az eseményről a cikk fölötti lapozható galériában.

Fotók: Acsai Roland, Laik Eszter