Átjárások / Könyv-nyitogatások, no. V.
Feltárok, magamból nyitok
sok jó könyvet, majd lapozza több eszem,
áttetsző nyolc kezem…
Pecsétjét feltépve, feloldva élvezem:
mind élmény-töredék, nyílt titok…
(Zorman Zelme)
„Adva van egy erő, mint a horror, ez rögtön szín alakú nálam, mert az a benyomásom, hogy a szín semmi egyéb, mint a dolgoknak a dologként-létezés-nél fölhasználatlanul maradt energiatöbblete, tehát erő, mely (a horror eseténél) mondjuk világoslila (ezüst, illetőleg higany, orgonavirággal kombinálva: psycho-Patou), és a világoslila Faraday-trouvaille hűvösen szellemi valami, legalábbis levegőszerű, a tér egyik ragály-tubusa…” (Szentkuthy Miklós: Prae, második kötet, részlet)
- - -
Merülések, feltárások, sejtések, mélysötétek…
Év-tizedek (századok?) után „végre” megoldódott (?) a rejtély, hogy mi okozza a Mariana-árokból érkező kísérteties hangokat. A világ legmélyebb – 10 935 méter mély – óceáni árka felől még 2014 idusán hallottak először bizonyos (Nagy Agybúvárnokokok, a mélytudatlan járatokon is túl-turkászó) tudósok különös hangokat, miközben akusztikus felméréseket végeztek a kialvatlan álom-mélységek legeslegmélyén, az addig elképzelhetetlen al-távlatok mélyében…
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. (W. S.)
A hang két különálló részre bontható: az egyik egy mély, robusztus hangra, amely a mélyben több helyről is visszaverődik, míg a másik egy magas hangú fémes recsegés, amit a kutatók a Star Trekben és a Csillagok háborújában látott űrhajók által kiadott hangokhoz hasonlítottak…
- - -
Sztivikém, te nagyon rákapcsoltál. Még ekkis szesz, tezsvérek? – A nénikém azt hiszi, te ölted meg az anyádat. Ezért nem tűri, hogy barátkozzak veled. – Valaki megölte – szólt Stephen mélabúsan. – Az istenit a fejednek, letérdelhettél volna, Csücske, ha egyszer haldokló anyád kérte – mondta Buck Mulligan. – Hiperboreus vagyok én is, akárcsak te. De ha az ember arra gondol, hogy anyád utolsó leheletével azért könyörög, hogy térdelj le, és imádkozz érte? És te megtagadtad? Van benned valami baljós… Abbahagyta, és újra, könnyedén beszappanozta másik arcát. Türelmes mosoly fodrozta ajkait. – De elragadó komédiás – morogta magában. – Csücske, a legelra-gadóbb komédiás minden komédiások között. Egyenletes tempóban, csöndben és nagy gonddal borotválkozott… (James Joyce: Ulysses, részlet)
- - -
A Bryde-bálna lehet a forrás – folytatta a narrátor a joycei intermezzo után –: a Mariana-árok közelében tíz példányt találtak, amelyből kilencen adták ki a jellegzetes hangot. Ann Allen, a tanulmány vezető szerzője szerint (aki éppen az Ötödik Álmot és Az ős kastélyt olvasta a víz alatt, a mélységes űr spirális gyomrában): egy még lehet véletlen, kettő véletlen egybeesés, kilenc viszont már a forrást jelölheti.
Ahhoz azonban, hogy kiderüljön, valóban ezek az állatok felelősek-e a kiadott hangért, az évek során a környéken rögzített hangfelvételeket is át kellett nézni. Ehhez először képpé – spektogrammá – kellett alakítani a hangot, hogy aztán az algoritmusnak is könnyebb legyen egyezést találnia…
- - -
Szerettem volna végigolvasni, hogyan viselkedik a fekete lyuk, amikor a gravitációs collapsus miatt az eseményhorizontnál kisebb lesz az átmérője. Számomra erotikus mögöttes tartalma volt ezeknek az asztrofizikai modelleknek, és mind szilárdabbá vált a meggyőződésem, hogy Stephen Hawking nem a fizikáról, hanem a szexről ír, de nem a szánalmas emberi közösülésről, hanem a grandiózus kozmikus koituszról, amely eredményeképpen az anyag született. Hisz nem véletlen, hogy angolul egyaránt Big Bang-nek mondják a „nagy robbanást” és a „nagy dugást”.
A világegyetemben a legtitkosabb dolgokat a fekete lyukak sötétje borítja, és nem lehet bepillantani a szingularitásba, mivel nem jut el belőle hozzánk fény, akár egy hálószobából, ahol lekapcsolták az éjjeli lámpát… Lényegében – gondoltam – az asztrofizikusok is csak voyeurök. De a voyeuröknek néha sikerül meglesni mások aktusát a függönyök közti résen át, ám a fizikusokkal úgy kitolt a sors, hogy a koromsötétbe nézve abszolút mindent el kell képzelniük… (Viktor Pelevin: A metamor szent könyve, részlet)
- - -
Ganésa és Laksmi (Dévanágari: लक्ष्मी) bronz-szobrocskák merev-éberen figyelik éjjeli tevékenységeimet: obszidián-törmelékek és zúzott borospoharak között íródik a leíró gyertyaláng-rezonáció (ó, rezignáció!) által megrajzolt, félhomály-sziluettes hanyatlása…
Csikarsznyi rücsök-csigák csókjai: nyálfoltok az alsógatyán. Csábítás-neszek, eszméletvesz(tege)tés… Ébredés-kísérlet: a jobb térd két-három ököl méretűre duzzadt, majd (a gyermekkori sérülés-varrat mentén) kifakadt…
Maszkos segítő (sámán?) hajolt fölém – meséli tovább a leíró harmadik alteregója –, lázasan, kábulva feküdtem egy gőzökkel, gyógynövénypárával teli sátorban. Valamiért úgy éreztem, hogy Belső-Ázsiában (talán Mongóliában) vagyok… A véres-gennyes duzzanat egy résen kifakadt, és egy élőlény lábai, inkább csápjai nyúltak ki, majd visszahúzódtak… Aztán egy félelmetes, furcsán vigyorgó (sőt: mosolygó) fej bukkant elő, majd egyik csápjával visszahúzta önnön fejét, elrejtőzött – és bevarrta maga után a hasadékot… – Gyógyító pók. A Kék Pettyes elmebogár… – mintha ezt suttogta volna a maszkos ember, aztán ismét elájultam…
