Münchausen báró meséiből, 3. rész

Edwin Morgan skót költő (1920–2010) néhány évvel a halála előtt, 2005-ben megjelentetett egy vékony füzetet Tales from Baron Munchausen címmel Glasgow-ban, a Mariscat Pressnél.
A kötetben publikált tizenkét parabolaversben Morgan a nagyotmondó báró oroszországi kalandjait írja újra a maga sajátosan ironikus, szatirikus, szórakoztató módján. A skót költő modern kori irodalomtörténeti szerepe, nemzetközi kultusza méltóvá teszi e humoros kis kötetet arra, hogy a magyar olvasó is megismerje a benne foglalt verseket Turczi István kiváló fordításában.

Az oroszlán és a krokodil
The Lion and the Crocodile

Tudjuk, barátaim, a sors, úgy látszik, kalandokra
Rendelt engem. Tizennyolc évesen az egyik
Unokatestvérem elvitt magával hajón Ceylonba.
Olyan dolgokat mutatott nekem, amilyeneket
Európában nem látni, és közben, mit tesz Isten, férfivá értem.
A színtiszta igazat megvallva, úgy éreztem, minden tekintetben
Túlteszek unokabátyámon. Tudják, hogy sohasem dicsekszem, ezért
Utóbbi szavaimat értsék úgy, ahogy akarják. De vissza a történethez.
Ceylon forró és vadállatoktól hemzseg, akár egy dzsungel.
Élveztem a kihívásokkal teli állati üvöltéseket és hangokat.
De a veszélyes pillanat, mint egy ragadozó, lesben áll.
Egy nagy folyó partján egyedül sétáltam épp, vadásztársaimtól
Távolabb, amikor különös zajt hallottam magam mögött.
Megfordultam, egy oroszlán volt az. Az ebédjének nézett.
Megdermedtem. Bűzös lehelete megcsapott a forró levegőben.
Gondolkodás nélkül leguggoltam, és amilyen kicsire csak tudtam,
Összegömbölyödtem. A félelem miatt? Úgy bizony. De jól tettem,
Mert mi történt? Az oroszlán felugrott, és egyenesen a folyóparton
Zsákmányra éhesen megbúvó krokodil udvariasan kitátott, hatalmas
Szájába vetette magát. Láttam, ahogy csúszik lefelé a torkán!
Fuldokolni kezdett, akkora volt a zsákmány. Erre elővettem
A vadászkésemet, lekanyarítottam vele a fejét, és teljes erővel
Lenyomtam a vadul csapkodó hüllő torkán egészen a gyomráig.
Végül elpusztult mind a kettő! Hát ez az, barátaim!
A tetteink így nyernek igazi értelmet!
Az oroszlán bőréből holland dohányzacskók lettek,
A krokodilt kitömték, negyven láb hosszú volt és egy
Amszterdami múzeum állandó kiállítási tárgya lett,
Ahol a tárlatvezető a hüllő elejtésének vad történeteivel
Szórakoztatja a dülledt szemű nagyérdeműt. Egy szavát se
Higgyék el! Az enyém az egyedül igaz történet. Én ott voltam.

*

A kedvenc lovam
My Favourite Horse

Ha visszatekintek, elég figyelemre méltónak találom,
Hogy az életem mennyire összefonódott a lovakéval.
Azt gondolnánk, nincs ebben semmi furcsa,
Elvégre katona vagyok, és szenvedélyes vadász.
De az az összhang, ami a lovak és köztem van,
Különleges, és kora gyermekkorom óta tart.

Emlékszem, egyszer, még nagyon fiatal tiszt voltam,
Egy lengyel nemes meghívott a birtokára.
Teáztunk, amikor lármát hallottunk a lenti udvarból:
Az egyik ló a ménesükből rúgkapálva levetette magáról
A kötőféket. Lerohantam, és egyetlen ugrással a hátán
Teremve nyugtatgatni kezdtem, majd fellovagoltam rajta
Az egyszerű bútorzatú szalonig, ott felugrattunk
Egy hosszú mahagóni asztalra. A ló a csészék
És poharak közt felágaskodott, miközben
Egyet sem tört el. A hölgyek el voltak
Ragadtatva! A gróf kötelességének érezte,
Hogy nekem ajándékozza a lovat.

Az ő hátán mentem csatába a törökök ellen.
Egy eset ragadt meg az emlékezetemben, érteni fogják,
Miért. Az egyik ütközet után belovagoltam
Az erőddel körülvett városka terére, hogy lovamnak
Inni adjak. Ő csak ivott és ivott, mintha ki akarná inni
Az egész kutat. Furcsának találtam, és amikor megfordultam,
Láttam, hogy az állat hátsó fertálya hiányzik,
És a víz, amit megivott, hátul távozik belőle.
Még távolabbra néztem, és megértettem, mi történt.

Amikor elértem a városkaput, a csapóajtót
Leengedték, amelynek éles fogazata szinte
Felnyársalta lovam hátsó részét, és gőzölgő húsa
Ott feküdt a macskaköveken. Hűséges patkolókovácsom,
Aki különben kitüntetést érdemelne, borostyánt
Gyűjtött a közeli mezőkről, ezzel kente be vastagon
Lovam sebeit, majd gyorsan összevarrta.
Nagy tettet hajtott végre,
Nem vitás, de a csoda még csak ezután következett:
A borostyánmagok élvezték a ló melegét, és szép lassan
Nőni kezdtek ott belül, és idővel, mint a rügy, kipattantak,
És zöld baldachint formázva árnyékot adtak neki és nekem
A sok forró moszkvai nyár során.

*

Dániai kaland
Danish Incident

Nem tudom, ismerik-e Dánia partvidékét.
Néha igen hűvös tud lenni, máskor túl meleg.
Én az év legforróbb napján voltam ott.
Könnyű vágtában mentem végig a parti homoksávon,
És irigykedve néztem a hívogató, játszi hullámokat.
Majd leszálltam a lóról, levetkőztem, belegázoltam
A vízbe, és úszni kezdtem, mialatt lovam a sekély vízben
Prüszkölt és pancsolt kedvére. Nem hencegek, jól úszom.
Messzire beúsztam egy kis sziget irányába az öbölben.
Úszás közben hirtelen furcsa mozgást és kaparást éreztem
A lábam körül. Hínár, gondoltam, és lenyúltam, hogy eltoljam
Magamtól. Ezt nem kellett volna! Először egy fej bukkant elő,
Csúnya, hegyes fogakkal, utána a teste, legalább tíz láb hosszú.
Egy tengeri kígyó volt; gyorsan kellett cselekednem.
Bal kézzel megragadtam a nyakánál fogva,
Jobb kézzel a hatalmas farkát kaptam el,
Villámgyorsan csomóba kötöttem a testét,
És a tehetetlen vízi szörnyet jól megtaszítottam,
Hogy meg se álljon a tengerfenékig.

Így végre tovább úszhattam, és a szigetet elérve
Kimásztam a partra. Az első, ami a szemembe ötlött,
Egy fészekaljnyi apró tengeri kígyó volt a sziklák mögött.
Még alig bújtak ki tojásaikból, de máris sziszegtek felém.
Szinte csodáltam a belőlük feltörő erős indulatot.
De nem vagyok kegyetlen. Otthagytam őket,
Éljenek csak tovább a kőbölcsőjükben.
Még hogy mi vagyunk a Föld urai? Hol van ez megírva?
A lovam izgatottan nyerített, mikor visszaúsztam hozzá.
Csak egy nagy kígyó volt, szóltam hozzá, és ő megértett.
Felöltöztem, nyeregbe ültem, és indultunk tovább.

Illusztráció: Oskar Herrfurth. Forrás: Wikipédia