A civilizáció vége

Két novelláskötet után Erőtér címmel regénnyel jelentkezett Prax Levente, aki egyébként verseket is ír a maga egyéni, frappáns és nyers hangján. Új műve is különös, és nem túlzás, hogy kilóg a sorból...

Az erőtér a fizikában valamely test révén keltett kölcsönhatás, amely a téridőben meghatározható helyeken a más testekre ható erők nagyságát kifejezi. Természetes egy irodalmi műben ezt jelképesen értelmezni. Ahogy a fülszöveg első mondata segíti az olvasót: „Egy tökéletesen fekete, több ezer méter magas, áthatolhatatlan kupola borul a város fölé – ez az »erőtér«…” Félelmetesen hangzik, és mint látjuk, valóban az: a cselekmény számos borzalmas, erőszakos mozzanatban gazdag. Nyilvánvalóan látomásosan, ám közvetve benne van legújabb korunk sok-sok aggasztó jelensége. Disztópikus sci-finek is mondják az ilyesfajta alkotást, vagy nevezhetjük negatív utópiának is Prax vízióját. Alkotó képzelete sodró erejű, a jövő sötétjével, a világ pusztulásának rémképével. Ragadjunk ki találomra egy mozzanatot! „…A globális felmelegedés még mindig hat, és nincsenek igazán hideg teleink…” Ez a nem éppen irodalmi mondat az aktualitásokra irányítja a figyelmünket. Persze nem ez áll a történet középpontjában. Fontosabb, hogy érinti a morális válságot, az elharapódzó erőszakot, a hatalom túlkapásait, az ember menekülési esélyeinek beszűkülését. Egy képzeletbeli főváros sorsát.

A szereplők idegen nevei jelzik: itt a globalitás uralkodik (francia, német, angol vagy éppen román neveket használ az író). És vannak beszélő nevek is. „…Persze a Seggszétrúgó Michel államában kultúrfelelősnek lenni nem volt túlságosan megterhelő pozíció…” – mondja Joachim, az Új Köztársaság kultúrosa. És szó esik az elektromos autók világáról, egy lerombolt város új urairól, persze mindenfajta erőltetett aktualizálás nélkül. S egy kiragadott fontos cél: „…a szomszéd főváros fölé boruló átlátszatlan burok természetének és környezetre gyakorolt hatásának vizsgálata, továbbá a felszámolásának lehetőségei, és az ebből remélhető haszon feltárása…” Érezhetjük a szöveg elidegenítő jellegét, ami persze adekvát a regény ridegségével, kegyetlen világával.

Cselekménye mindamellett gördülékeny, miliőteremtése jó, dialógusai izgalmasak, és követik a főszálat. Közben megismerjük az erőtér borzalmakkal teli belső világát, az emberi jellem silányságát. A fejezetek váltogatása az erőtér, valamint a vele szemben álló erők bemutatását szolgálja. Az erőtér története jobban szerkesztett, a másiké kissé elnagyolt. A figurák közül K, a nyomozó alakja akár kafkai párhuzamot is sejtethet, de Orwell-i hatásokra is gondolhatunk. Aztán van itt demens polgármester, no meg a palotai testőrség vezetőjének meggyilkolása is elindíthat bizonyos asszociációkat. A 37 éve „uralkodó”, munkaképtelen polgármester esete a túl sokáig megtartott hatalom problémájáról beszél...

Prax Levente műve egy velejéig romlott, korrupt világot mutat be kegyetlenül, előrevetítve a civilizáció végét, az emberiség tragikus jövőjét is. Természetesen a vízió, az alkotó képzelet eszközeivel. Izgalmas benne, ahogy leírja a tudomány jellegét, az erkölcsi hanyatlást, ugyanakkor a pusztulás elkerülhetetlenségét. Bizony, a „seggszétrugók” primitivitásával ez törvényszerűen bekövetkezhet. Egyes, már-már fárasztó részletességű elemeiben gusztustalan, perverz világ ez. A mindenkori diktatúra áll elénk a maga meztelenségével. Ennek megfelelő a regény stílusa, hiteles nyelvi durvasága.

Nem hibátlan, de fölkavaró és hiteles olvasmány.

Prax Levente: Erőtér. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2024.