– Képzeld el, hogy egy különleges időutazáson veszel részt, visszamész az időben, találkozol Nemes Nagy Ágnessel egy kávézóban, vagy meghív a lakására egy beszélgetésre!

Mit kérdeznél tőle, miről beszélgetnél vele? Amennyiben volt alkalmad személyesen találkozni, beszélgetni a költővel, azt az élményt idézd fel!

Mezey Katalin

–  Az 1970-es évek elején több nagy költészeti rendezvényen találkoztam Nemes Nagy Ágnessel. Egyik alkalommal egy nagyobb társaság körében arról az akkoriban vitát kavaró kérdésről beszélgettünk, hogy van-e lehetőségük a fiatal költőknek, íróknak műfordításaikat megjelentetni, illetve szépirodalmi fordítói munkát kapni. Valamely mondatomra reagálva megkérdezte tőlem Nemes Nagy Ágnes, hogy van-e áttekintésem a kortárs angol-amerikai költészetről. Mondtam, hogy, sajnos, nincs. Egyes jelentős alkotókat ismerek, fordítok, pl. Robert Lowellt, Denis Levertovot, az Egyesült Államok-beli Black Mountain-költőcsoportot, elsősorban Kodolányi Gyula barátunk jóvoltából és a vele való műfordítói együttműködésnek köszönhetően.

            Később, 1976-ban – második verseskönyvem viszontagságai kapcsán – kerestem meg őt, mivel mind a Magvető, mind a Szépirodalmi Könyvkiadó visszaadta Anyagtanulmány című kéziratomat, és ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom magánkiadásban megjelentetni azt. Ehhez az akkori minisztériumi rendelet szerint két jeles irodalmi személyiség ajánlása kellett. Nagy László, aki ekkor már jó 13 éve a mentorom volt, megírta az egyik ajánlást, a másik megírására Nemes Nagy Ágnest kértem föl. Nem utasított el, de megjegyezte, hogy csak akkor ír ajánlást, ha úgy látja, hogy megérdemli a kézirat. Elvittem hozzá a megszerkesztett kötetet. Ekkor csak rövid, pár mondatos beszélgetés zajlott közöttünk, amikor viszont megkeresésemre mondta, hogy kész az ajánlólevél, megbeszéltünk egy időpontot, és elmentem hozzá.

            A lakás utcai frontjára eső, sok ablakos, könyvespolcokkal teli dolgozószobában ültünk le. Elém tette az egyoldalnyi, írógéppel írt ajánlást. Az állt benne, hogy az avantgarde fejezetek és prózaversek miatt az akkori divatos lírai megszólalástól elütő hangú, de nem öncélú és nem érdektelen kéziratról van szó, nem érti, hogy a hivatalos könyvkiadók miért utasították el. Ő nem lát a megjelenésében semmilyen veszélyt, kiadásra ajánlja a kötetet. Meghatódottan köszöntem meg sorait. Nemes Nagy Ágnes megkérdezte, hogy honnan ismerem Határ Győzőt, ugyanis a prózaversek közt van egy Határ Győzőnek ajánlott is (Eltávozott szavak). Elmondtam, hogy személyesen nem ismerem, csak levelezünk 1970 óta, mióta első verseskönyvemről (Amíg a buszra várunk, Magvető, 1970) nagyon szép recenziót írt, amit fel is olvasott a Szabad Európa Rádióban, és elküldte levélben a címemre is. Ezután rendszeresen postázta nekünk megjelent könyveit is. Nemes Nagy Ágnes a könyvszekrényre mutatott, ahol szintén ott sorakoztak Határ Győző életmű-kiadásának jellegzetes, nagy méretű, aranyborítójú kötetei. Utalt rá, hogy nem olvasta mindet, Balázs (volt férje, Lengyel Balázs irodalomtörténész) inkább olvassa. (Határ Győző munkássága – amely filozófiai, prózai, színpadra írt jelentős alkotások sorát öleli föl – valóban próbára tette még barátai olvasótehetségét is. Nagy terjedelmű, öntörvényű művek, el lehet, el is kell mélyedni bennük ahhoz, hogy megismerje az ember Határ Győző prófétikus, nagy műveltséggel és szellemi átütőerővel megalkotott világát.)

            Körülbelül itt tartottunk a beszélgetésben, amikor meglepetésemre, szinte a neve kiejtésével egyidőben kinyílt a szoba ajtaja, és belépett Lengyel Balázs. Bemutatkozásunk után azonnal a tárgyra tért: nem helyesli, sőt, veszélyesnek látja azt, hogy magánkiadásban akarom a verseskötetemet megjelentetni. Újra és újra be kell nyújtani a kéziratot a két hivatalos könyvkiadóhoz, amíg csak el nem fogadják. Az első verseskönyvem megjelent, mért akarok most kesztyűt dobni az irodalmi döntéshozóknak?

            Kárpáti Kamil nemrég megjelent, magánkiadású verseskönyvére hivatkoztam. Ő sem akart macska-egér játékot játszani a kultúrpolitikával, előfizetőket gyűjtött, és kiadta a könyvét a maga erejéből, úgy, ahogy neki jólesett. – Az egészen más…– mondta Lengyel Balázs. – Maga nem Kárpáti Kamil, magának erre nincs szüksége. Ez hosszútávon meg fogja bosszulni magát…

            Nemes Nagy Ágnes nem elegyedett bele a rövid vitába. Részemről sem volt értelme a replikának, sokszor végiggondoltam már ezeket az érveket. Oláh János meggyőző támogatása, Nagy László komoly hangú ajánlása és Nemes Nagy Ágnes épp most átvett ajánlólevele miatt sem voltam már képes megváltoztatni a szándékomat. Nem maradt más hátra, mint hogy elbúcsúzzam.

            Magánkiadásra vonatkozó kérelmet az akkori legfőbb „cenzori hivatalhoz”, a Művelődési Minisztérium kiadói főigazgatóságához kellett beadni. Az időtájt dr. Marczali László miniszterhelyettes volt a vezetője, a titkára pedig Rigó Béla költő, a Móra Kiadó későbbi szerkesztője. Természetesen elutasítottak. A szóbeli indoklás a Lengyel Balázs megfogalmazta érvekkel egybevágott: – A saját érdekemben nem engedélyezik. Ne húzzak ujjat a hivatalos, állami kiadókkal, várjam ki, amíg azok megjelentetik a könyvemet. – Az elutasító levél értelme is valami hasonló volt, de elmosódottabb megfogalmazásban.

            Ami már nem Nemes Nagy Ágneshez kapcsolódik, de a történet szempontjából érdekes lehet: ekkor Nagy László fogta a kéziratomat, és bevitte a Szépirodalmi Könyvkiadóhoz, saját elmondása szerint letette Domokos Mátyás főszerkesztő asztalára – akinek a kísérőlevelével kaptam korábban vissza a kiadótól a paksamétát –, és szűkszavúan rábeszélte őt, hogy adják ki a verseimet. Ennek köszönhetően 1978-ban, első benyújtása után pont nyolc évvel a könyv meg is jelent.

            Érdekes egybeesés, hogy Utassy Józsefnek is éppen ezt a nyolc évet kellett kivárnia ahhoz, hogy második verseskönyve megjelenhessen. Valószínű mindketten az Elérhetetlen föld című antológiában vállalt szerepünkért részesültünk a hosszas várakoztatásban (amit más szóval szilenciumnak szoktak nevezni, hiszen ezekben az években folyóiratokban is csak elvétve publikálhattunk).

Iancu Laura

– Erős, határozott személyiségnek képzelem. Nem biztos, hogy meg tudnék állni előtte. Legfeljebb egy kávézóban. Belehallgatnék abba, amiről beszél. Másokkal. És mielőtt lelépnék, egy szalvétára ráírnék kétszer három szót, és alkalmas pillanatban zakója zsebébe csúsztatnám. Hogy rátalál-e, avagy sem, az mindegy is. A nevét írnám le. Egy-egy rokonértelmű szóval kiegészítve. Így: Nemes, értékes, Nagy, kiemelkedő, Ágnes, tiszta [lásd: hagiosz]. Micsoda név! Micsoda nő. És micsoda jellem. Meggyőződésem, hogy egész életműve ennek is köszönhetően hibátlan és remek. Ugye már érthető, miért nem mernék szóba elegyedni vele? Ha véleltenül az „ateizmusáról”, Hiánybetegségeink legnagyobbikáról, Istenről kezdene el beszélni, minden bizonnyal közelebb ülnék hozzá, de ezt ő nem veheti észre.

Vesztergom Andrea

– Már többször gondolkodtam egy olyan kérdésen, ami Nemes Nagy Ágnessel kapcsolatos. Három olyan, számomra idealizált irodalmi nőalak létezik, akiknek mind az életét, mind a munkásságát régóta figyelemmel kísérem. Ők Sárközi Márta, Nemes Nagy Ágnes, valamint Szécsi Margit.

Mostanában egy olyan dolgozattal foglalatoskodom, amely főként a Válasz folyóirattal kapcsolatos, és óhatatlanul többször említésre kerül közben az Újhold is.

Több forrásból immáron tényként olvastam, hogy Nemes Nagy Ágnes és Sárközi Márta „híresen” nem kedvelték egymást. Domokos Mátyás a Kinek Ön-énje nem hazug című írásában konkrétan leírja, hogy „a két szomszédvár (itt Domokos Mátyás a Válaszra és az Újholdra céloz) uralkodónői: Sárközi Márta és Nemes Nagy Ágnes tagadhatatlanul féltékenykedtek egymásra”.

Ha időutazást tehetnék, nagyon szeretném megkérdezni tőle, hogy két ilyen vitathatatlanul erőteljes személyiség, egy olyan páratlan kvalitásokkal bíró költő, mint Nemes Nagy Ágnes, valamint egy olyan szervezőkészséggel bíró, hasonlóan igazságkereső és őszinte ember, mint Sárközi Márta, miért nem törekedtek arra, hogy egységbe hozzák mindazt, ami a saját erősségük? Hiszen még nagyobb csodák születhettek volna abból… Értem és elfogadom, hogy van az a jelenség, hogy valaki zsigerből nem szimpatikus, valamint a társadalmi, politikai egyet nem értést is érzékelem, de mindig elszomorodom, amikor a kettőjük ambivalenciájáról olvasok, hiszen számomra mindketten meghatározó, ihlető, motiváló nőalakok a magyar irodalomtörténetet tekintve.

Törteli Réka

– A vízió, amelyben találkozom Nemes Nagy Ágnessel, egy szörnyű periódusban játszódik. Pontosabban amikor létrejön az Újhold folyóirat. A térdre kényszerült budapesti épületek mellett haladok el sietve, hogy találkozzak vele. Január van, zimankós hideg. Felszegett fejjel megyek előre, éppen csak odapillantva a pusztításra, ami körülvesz, hogy magamba szívjam a látványt, és elő tudjam hívni az emlékezetemből (nem mintha az ilyesmit könnyű lenne felejteni). A bátorságról kérdezném. Arról a bátorságról, amely egy ilyen fojtogató időszakban arra ösztönöz egy nemzedéket, hogy építkezni kezdjen, miközben körülötte még mindenki temet. Hogyan lehet túlélni azokat a csapásokat, amelyeket a rendszer mért a munkásságára? Hogyan kell újrakezdeni? Hogyan lehet mindvégig egyenes háttal, meghajlás nélkül embernek maradni?

Nagy Lea

– 1979-et írunk. Megjelent Nemes Nagy Ágnes Éjszakai tölgyfa című verse. Ő 57, én 10.

A „mai nap” Nemes Nagy Éjszakai tölgyfa című versét szavaltam. Valami szavalóversenyen. Úton hazafelé menet összetalálkozom vele a Királyhágó utca és a Böszörményi út sarkán. Megkérdezem tőle: Találkoztál-e azóta az éjszakai tölgyfával? Nem válaszolt. „Lélegeztünk mindaketten.”

Kopriva Nikolett

– Megkérdezném, hogy hol található az a diófa, amelyikről a versben ír. Hogy mik a kedvenc helyei, ahova elcsendesedni jár. Kérdezném a barátságáról Polcz Alaine-nel, illetve faggatnám a Kékgolyó utcai összejövetelekről az író-, költőbarátokkal. Kérdezném a hallgatás éveiről is, mert számomra elképzelhetetlen és felfoghatatlan, milyen lehet, amikor megfosztanak attól, hogy kifejezd magad, hogy szárnyalj.

– Mi volt a legmeghatározóbb Nemes Nagy Ágnes-versélményed, mikor találkoztál először a költészetével?

Mezey Katalin

– Már felnőtt fejjel, először talán egyetemista koromban találkoztam Nemes Nagy költészetével. Szárazvillám (1946–1957) és Napforduló (1957–1969) c. köteteit szerettem meg, és szeretem ma is a legjobban.

Iancu Laura

– Egyetemista éveim elején Zalka Lóránt barátom elmondta a Madár című Nemes Nagy-verset. Ezt hallgasd meg! – így vezette fel. Tudta, ha hozzám beszél, nem illik a mondatot úgy kezdeni, hogy: És azt ismered, hogy…? stb. Mert Lóránt uriember, és tisztelettudó. Tudta, nem ismertem és nem tudtam én semmit sem. Ezt az egyet kivéve. Tehát: Madár. Azóta is az egyik kedvenc versem. Tipikusan az a vers, amit ajándékul, ráadásul kap a költő. Attól a bizonyos, mondjuk úgy: Galambtól.   

Vesztergom Andrea

– Azt gondolom, hogy mint minden kortársamnak, így nekem is egészen pici gyermekkorom óta jelen van az életemben Nemes Nagy Ágnes költészete. Eleinte nyilván a gyermekverseibe szerettem bele, később az egész életművébe, aztán kezdtem rajongani a személyiségéért is, meg akarom érteni a szinte tökéletes versei mögött rejtező EMBERT is.

Annak idején, amikor az Emlékházak c. ciklusomat írtam, Nemes Nagy Ágnes versei is megihlettek, az emlékének ajánlottam az egyik emlékházat, amely 2012-ben meg is jelent az Irodalmi Jelen egyik számában:

https://irodalmijelen.hu/05242013-1552/megis-elvesz-vesztergom-andrea-versei

Csalán. Belőle nem maradt,
s a csend se csíp a part alatt.

Tanultam azt a téli fát,
amely ma nyárba érik át,

és benne új alakra lel:
a teste esti akvarell,

megáldom azt, mit kóbor áld:
az alkonyatnak óborát,

a kőmedence most kerek,
de mintha szürke rost-erek

repedve fojtanák meg itt
a szót... ma megtalált megint,

kerestem őt, ki meghatott
és felfedeztem Ekhnatont.

Emellett nem feltétlenül a Fák című vers a kedvencem tőle, hanem a Paradicsomkert, azt rengetegszer elolvastam. Mély, súlyos, tökéletes.

Törteli Réka

– A bevezetés után nem meglepő, hogy először a Szárazvillámmal ismerkedtem meg, viszonylag későn, a középiskolai éveim után. A találkozást a gyermekverseivel nem sorolnám ide. Utólag eltöprengtem rajta, hogy mennyire szegényes az az információ, amit ebben az időszakban szereztem róla, elkeserítő, hogy alig esett szó a munkásságáról. A Jegyzetek a félelemről című költeményből ez az a három sor, amit évek óta mantrázok:

,,Ha rángok is a félelemtől,

életem akkor sem ezen dől –

ha meghalok sem függök tőletek.”

 

Nagy Lea

– Egészen fiatalon. Tízévesen. Szerettem szavalni, és szerettem volna olyan verset elmondani a szavalóversenyen, ami kitűnik a szokványos gyermekversek közül, illetve nem is gyermekvers. Valahogy a kezembe kaptam Nemes Nagy Ágnes verseit, és az Éjszakai tölgyfa teljesen magába szippantott. Vizuálisan láttam magam előtt a cselekményt. Akkortól kezdve Nemes Nagy Ágnes volt „az én költőm”.

Kopriva Nikolett

– Nemes Nagy Ágnes költészetére néhány éve figyeltem fel, amikor a Tanulni kell című verse szembejött velem valahol. Úgy éreztem, pontosan tudom, miről beszél, s hogy ennél szebben el sem lehetne mondani. A fák vezettek el hozzá. Persze sejtem, valószínű előbb-utóbb úgyis elvezetett volna hozzá valami, hisz, ha felütöm a könyveit, pontosan tudom: katarzis fog érni.

– Meg tudsz osztani olyan, már-már anekdotába illő történetet, amelyet róla hallottál, olvastál, és fontos irodalomtörténeti adalék lehet az olvasók számára?

Iancu Laura

– Olyanról nem tudok, ami újdonságnak hatna. Általában nem igazán tudok mit kezdeni az anekdotákkal, legendákkal. Néha azt gondolom, ártalmasak. Főként, ha az életműről, a verstől lopják el a figyelmet. A szórakozásnak is megvan a jótékony hatása, persze. Azt hiszem, van némi igazság abban, hogy a világról, a másik emberről alkotott képünk nem azonos magával a világgal, a másik emberrel. Ebben (a másikról alkotott) képben csak önmagunkról árulkodunk. Ezért aztán az anekdótákat az életrajz függelékébe illeszteném, és feltüntetném azok szerzőjét.

Vesztergom Andrea

– Olyat, amelyet mások nem hallottak, vagy legalábbis kevesen hallottak, olyat nem. Most olvasom a Szorongatott idill című könyvet, amely Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs levelezése Mészöly Miklóssal és Polcz Alaine-nel, 1955 és 1997 között. Rengeteg tanulságos történet, esemény, részlet, életkép található a könyvben, érdemes elolvasni.

Esetleg egy tény, amely mindig megmosolyogtat, ha találkozom a történettel:

„Kedvese (Lengyel Balázs) mellett azonban plátói szerelem fűzte Szerb Antalhoz, akinek elküldte a verseit, és mester-tanítvány viszonyt ápoltak. Kapcsolatuk Balázs felbukkanása után is megmaradt, annyi változott csak, hogy Szerb felajánlotta: amikor telefonálnak, hívja őt nyugodtan Marikának, nehogy az udvarlója féltékeny legyen.”

Nagy Lea

– Van egy történet, ami azt meséli el, hogy Nemes Nagy Ágnes mennyire intelligens nő volt. Lengyel Balázzsal életük végéig szövetséget alkottak. Ők véghez tudták vinni azt, amit ma már kevesen. Nemes Nagy Ágnes férje mindig indigóval írt szerelmesleveleket a titkárnőjének, aki idővel a második felesége lett. Ezt mesélte Lengyel Balázs valakinek, majd szájról szájra hozzám is eljutott. Amikor Lengyel Balázs egy kis időre börtönbe került, Nemes Nagy otthon tett-vett, s megtalálta ezeket a bizonyos leveleket. Megvárta amíg L. B. hazajön. Elváltak. Mégis, életük végéig barátságban voltak egymással, rendszeresen találkoztak, sőt Balázs ápolta Nemes Nagyot, amikor beteg volt. Kerek Veronika és Nemes Nagy Ágnes is jóban voltak egymással. Ez egy olyan lelki érettséget, érzelmi intelligenciát mutat, amiről érdemes beszélni szerintem Nemes Nagy Ágnes esetében.

Kopriva Nikolett

 – Azt mindenképp érdekesnek találom, hogy bár 1958-ban véget ért a házassága Lengyel Balázzsal, mégis az asszonynevét (Lengyel Balázsné) használta a személyi igazolványában élete végéig.

– Foglalkoztatott-e az, hogy női alkotóként hogyan tudott érvényesülni egy férfiközpontú írátársadalomban? Írt, nyilatkozott erről a költő többször.

Mezey Katalin

– Én természetesen csak az érett korú Nemes Nagy Ágnessel találkozhattam személyesen. Szép arca, komolysága, tanáros megszólalása tekintélyt sugárzott, eseménnyé tette, ha megjelent valahol. Nem foglalkoztatott, hogy hogyan tudott érvényesülni, hiszen akkoriban már versei, műfordítói munkája, világlátása, határozott véleménye, műveltsége a „szakma” szemében megkérdőjelezhetetlen volt. Az is tisztelte, aki nem szerette. 

Iancu Laura

– Alkalmazkodni mindenhol, így „az élő magyar irodalmomban” is kell. Szükségszerű. Rivalizáció mindenhol van. A társadalom dinamikus „test”, a törésvonalak, törések, polarizáció stb. természetes adottsága. Ezek a „központúságok” általában mesterségesek, és nem tartanak, amíg a világ. És attól, hogy az egyik nem a kivételezettek körén kívül „reked”, még játszhat domináns szerepet. Gondoljunk például Tolsztoj Anna Kareninájára. Tolsztoj regényt írt, Anna Karenina történelmet. Tolsztoj tintát használt, Karenina saját vérét. Egyetlen egy kérdésnek van létjogosultsága: a mű jó vagy nem jó? Tegyük fel, hogy egy pályázatra beérkezik 500 (anonim) pályamű. Az eredményhirdetés után színt kell vallani. Tegyük fel, hogy a nyertes 10 mű közül 9-nek nő a szerzője. Mi következik ebből? Minden tanulság erre a konkrét esetre vontkoztatható, és semmiféle általánosítást nem tesz lehetővé. Az élet történik. Akkor is, amikor megállani látszik az idő, és időlegesen valakik kedvezményezettek. A történet folytatódik. És teli s teli van meglepő, váratlan, meghökkentő s bizony igazságos fordulatokkal is.

Vesztergom Andrea

– Tudom, hogy visszautasította a „költőnő” címet, szerette volna, ha egyenrangúnak tekintik a férfi költőkkel, ráadásul a nyilvánvaló szépségét is gyűlölte.

A mai magyar irodalmi életet tekintve is van ilyen alkotó, aki hasonlóképpen gondolkodik.

Véleményem szerint mostanra Nemes Nagy Ágnes költészetének, életművének emlékezete szempontjából nincsen jelentősége annak, hogy női alkotó volt, mert a legnagyobb elődök között tartjuk számon, abszolút joggal, valamint sokszorosan bebizonyította, hogy a tehetség nem függ attól, hogy valaki nőként, illetve férfiként lát napvilágot. Nemes Nagy Ágnes verseinek magas színvonala, tisztasága, mélysége annyira egyértelmű, hogy a lényeget ebben látom – ez mellett a többször megjelenő feminin finomság számomra még pluszt is ad a versei olvasása során, mivel azt vallom, hogy nőköltőnek lenni jó.

Törteli Réka

– ,,Ki verset ír, az egyszerre legyen / Kőmíves Kelemenné, s Kőmíves Kelemen.”

Ha egy mondatban kellene összefoglalni, akkor azt a szerző tökéletesen megfogalmazta. Ilyen lenyűgöző intellektussal és tehetséggel sem lehetett egyszerű feladat a nagy halak között úszni, úgy, hogy a fulladás veszélye állandóan fenyeget. Hiszen egy ilyen korban nem ritkaság, hogy a szépséget a tehetség elé állították. Mindennek ellenére a költő az élete során is kivívta a megérdemelt helyét, még ha nehézségek árán is. A lehető legnagyobb közhellyel ugyan, de ebben az esetben is megmutatkozik, hogy az idő mindenkit és mindent a helyére tesz, én pedig nem kételkedem abban, hogy ha adódik rá lehetőség, akkor száz év múlva is lesznek, akik újraválaszolják ezeket a kérdéseket.

Nagy Lea

– Nemes Nagy Ágnes számára az irodalom elkötelezettség volt. És teher is egyben, persze. Magas mércét állított fel magának. Nem akart megkülönböztetést. Számára nem létezett női vagy férfi irodalom. És ez amblokk napjainkban is fontos. Tudni kell elkülöníteni a verset a költőtől. A vers önmagában álló mű. Nemes Nagy Ágnes arra törekedett, hogy a férfi költőkkel egy mérlegre tegyék a munkáit.

Kopriva Nikolett

– Az, hogy bizonyos verseket nem publikált, s inkább az objektív líra felé fordult, szerintem komoly tudatosságra, megfontoltságra vall. Az első, ami eszembe jut Nemes Nagy Ágnesről – akárcsak személyéről, úgy a verseiről is, – az a sziklaszilárdság és megrendíthetetlenség. Szerintem ez a titok nyitja.