Kanazawa

Kanazawa szépséges város Tokióval átellenben, az északi oldalon. A Kanazawa Institute of Technology adott otthont a Nemzetközi Szimmetria Társaság 11. Világkongresszusának, amelynek a megnyitására ez évben engem kértek fel, meglepetésemre.
A szimmetria rejtélyes világa a pillangók alakjától a kvantumfizikáig, a költészettől a katedrálisok architektúrájáig kínál kutatni- és értelmeznivalót annak a kis létszámú, de összetartó szektának, amely ennek a világnak a szerelmese. Van közöttük matematikus, fizikus, játéktervező, nyelvész, volt ausztrál miniszterelnök (amúgy az egyik legműveltebb miniszterelnök azok közül, akiket megismerhettem). Érdekes, hogy a szimmetria iránti érdeklődés bár nemzetközinek mondható – az előadók közt most is van zürichi professzor, brazil matematikus, orosz kutató, izraeli építész, kínai történész, amerikai stratéga –, de a téma leggyógyíthatatlanabb szenvedélybetegei kétségtelenül a japánok és a magyarok. Bizonyítják ezt a szakirodalom alapművei, a publikációk száma, a citációs indexek.
Magának a Szimmetria Társaságnak az alapítói közt is ott van néhány jeles honfitársunk: Maróth Miklós, Nagy Dénes matematikus, Hámori József professzor. Ha valakit meglepne, hogy utóbbinak mi köze ehhez az egészhez, a válasz: az agyféltekék működésében megmutatkozó szimmetriák és aszimmetriák világszerte elismert kutatója – miközben nálunk többnyire csak közönséges miniszterként tartják számon.
(A magyar küldöttség most is kiválóan teljesített, Benedek Dezső, Friedler Ferenc, Inkler Valéria és Nagy Dénes remek előadásaival. Nagy Dénes a Társaság karizmatikus hajtómotorja, a hihetetlen tudásanyag, amellyel rendelkezik és a merész összefüggéslátás képessége magyarázzák, miért választották ismét a Társaság elnökévé, ellenjelölt és ellenszavazat nélkül.)
De hogyan kerülök ide én?

Egy régi novellámnak köszönhetően.

Annak a történetnek a hőse – talán Gulliver, de ez nincs kimondva – belekerül egy szimmetria nélküli, szimmetriát nem ismerő, teljesen aszimmetrikus világba, amelynek lakói nem is képesek felfogni, mit jelent ez a fogalom. Mindenféle kalandokat követően végül a nyelvünkben, nyelvtanunkban rejlő s így az ember mentális fogaskerekeinek forgását, az elménk működését meghatározó tükör- és összetett szimmetria-képletek (pl. múlt-jelen-jővő, én-te-ő, egyes-többes, alany-tárgy-állítmány stb.) lassan-lassan felbomlanak a novella hősének tudatában, és persze nyelvében is.
Ami nincs kimondva, de ami nyilvánvaló a novellából: a szimmetria eszköz volt a Teremtő kezében, hogy a káoszból rendet tudjon csinálni.

November 25-én délután a kongresszust a következő szavakkal nyitottam meg:

Kedves Barátaim,

olyan helyzetben van a világ, amelyben a  szimmetriával kapcsolatos kérdések nemcsak a matematikában, kvantumfizikában, építészetben, zenében és egyéb különleges területeken merülnek fel.

Olyan helyzetbe jutottunk, hogy újra drámai erővel mutatkozik meg egy igen ősi filozófiai (egészen pontosan: egy vallásos világmagyarázattal kapcsolatos) dilemma: vajon a világban a jó és a rossz nagyjából egyensúlyban van-e és nagyjából szimmetrikusan működik-e?

Ha meggyőző választ tudnánk adni erre – bármi volna is e válasz lényege –, lehet, hogy érthetőbbé, átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá s így tervezhetőbbé tudnánk tenni világunkat.

Nagy feladat, és az is lehet, hogy a válasz keresését nem morális és lélektani (mondjuk főleg társadalomlélektani meg történelmi) szempontok elemzésével, hanem egyszerű mértani ábrák tanulmányozásával kell kezdenünk. Ha lehetséges volna azonosítanunk pl. az idő szimmetria-tengelyét vagy tengelyeit, talán a múltat és a jövőt is máshogyan tudnánk felfogni. De ez csak egy költői ötlet.

Mindenesetre, jó  munkát kívánok mindenkinek a tér–idő kontinuum, a történelem és az emberi sorsok szimmetria-törvényeinek feltárásában. Talán nem fogjuk megoldani e dilemmákat – de jó, ha észben tartjuk őket, jó, ha foglalkozunk velük.

Hátha a következő kongresszusunkig már jutunk is valamire.