„A művészbejárón beszédültem az irodalomtörténetbe”

Helyszíni

Aki ismerte, azért idézi fel szívesen az emlékét, aki nem, annak élmény volt hallani róla. Kevesebben tettek többet a magyar–román barátságért, mint Gelu Păteanu, és a Magyar PEN Club egy lappangó kincset mutatott be: Arany János Toldijának román–magyar nyelvű kiadását az ő fordításában. Hogy teljes legyen a kép, Farkas Wellmann Endre „Gyalu bácsiról” szóló könyvét is megismerhette a közönség.

 

„Kiemelten ünnepi pillanat ez – nyitotta meg Farkas Wellmann Endre a PEN Club estjét a Petőfi Irodalmi Múzeumban –, hiszen végre kezünkbe vehetjük Gelu Păteanu eddig lappangó, titokban maradt Toldi-fordítását.” Aki nem ismerné még a fordító nevét, megismerheti őt magát és művét Farkas Wellmann Endre róla szóló, Gyalu, a spíler című könyvéből. Mint a szerző fogalmazott: Gyalu bácsi egykori, fehéregyházán elmondott beszédéből (amely rákerült a kötet hátsó borítójára is) úgy érezte, felszólítás ez neki, hogy cselekedjen. Később egyre több köze lett hozzá, versek, filmek, sajtódokumentumok által ismerte meg a különleges művészt. „Hálátlanok voltunk, erdélyi magyarok és magyarok egyaránt – fogalmazott Farkas Wellmann –, hogy ’95-ös halála óta nem szedtük együvé ezeket a szövegeket.” Gelu Păteanu abban hitt, hogy a román–magyar együttélés tekintetében alapvető fontosságú egymás kultúrájának a megismerése. Szebb megvalósulása nem is lehetne ennek, mint a Toldi román fordítása – hangsúlyozta Farkas Wellmann Endre, hozzátéve: Gyalu bácsi Budapesten fejezte be életét, így most külön jelentőséggel bír, hogy e könyv innen indul útjára, ezáltal „visszaadjuk őt barátainak, olvasóinak, tisztelőinek”. 

A szót Éltető József, romániai magyar költő, szerkesztő vette át, és azzal kezdte történetét: Gyalu bácsival mindig magyarul beszéltek – ő tartotta fontosnak ezt a gesztust. Eleganciája, előzékenysége megnyilvánulása volt ez – mutatott rá Éltető, aki épp ezért viszonzásul románul méltatta néhai barátját. „A népek megbékélésének egyetlen lehetséges útja az érzelmi közeledés – folytatta immár magyarul Éltető József. – Az érzelmekről semmit nem tud a politika, a tudomány, és a szociológiai is csak setesután járkál e téren. A nagy titok a művészet, melynek tárgya az érzelem. Nehéz egy nemzetet gyűlölni, megvetni, ha egyszer megérintette a szíved egy nagy művészük érzelmi világa” – fogalmazta meg gondolatait Éltető. A román Toldi megjelenésével egy út kezdetén vagyunk – folytatta a költő –, melynek első kövét Gelu Păteanu tette le. „Kuriózumként tekintettünk rá – idézte fel a jóbarát –, úgy viselkedett velünk, mintha az övéi közül volnánk. Most már tudjuk, hogy az övéi voltunk, és ő a mienk. Amikor ez a jelenség általános lesz, és úgy fogjuk érezni magunkat román honfitársaink között, hogy a mieink között vagyunk, és ők is úgy fogják érezni magukat közöttünk, hogy az övéik között vannak, »akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, / Mert itt van már a Kánaán!«” Éltető József zárásképp a kínai közmondást idézte, miszerint az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik. Övezze hát tisztelet és szeretet, aki e tízezer mérföldes út első lépését a reménytől vezéreltetve megtette – zárta szavait a költő. 

Szőcs Géza ugyan nem tudott jelen lenni az esten, de Farkas Wellmann Endre felolvasta a Toldi-kötet hátsó borítóján szereplő fülszövegét. „A Toldi nemcsak műremek, hanem önarckép is, amelyet a magyar nemzet nyújt át magáról. Önarckép, még inkább: az önkép része, hiszen lelkük mélyén a magyarok Ludas Matyi, János Vitéz és Toldi Miklós nemzetségéhez sorolják be önmagukat” – írja a fülszövegben Szőcs Géza, melynek végén hangsúlyozza: a PEN Club hálás kötelességének tartja, hogy további művekben is feltérképezze Gelu Păteanu örökségét. Farkas Wellmann megköszönte mindazok közreműködését, akik nélkül a két kötet nem születhetett volna meg: Éltető Józsefét, Kertész Dávidét, Péterffy Andrásét, Sáfrány Józsefét, Blénesi Éváét, Veres Emese Gyöngyvérét, illetve családjának, s ezen belül a szerkesztőnek, Bonchidai Évának, valamint Gyalu bácsi feleségének, Milena asszonynak.

Az est végén egy meglepetés is várta a közönséget – Farkas Wellmann elárulta, hogy a kutatómunka során ismerte meg Péterffy András filmrendezőt, akinek egyik filmjében Gyalu bácsi színészként is feltűnik. A rendező néhány szóban megosztotta a film történetét, illetve eleven jellemzésével keltette előttünk életre Gelu Păteanut. Péterffy romániai útjai során ismerte meg őt, és amikor az ELTE-n tanított, elhívta Păteanut, hogy tartson a diákjainak szabad történelemórákat. Öt ilyen alkalom volt, ezt fel is vették, s az órák anyagának egy része most bekerült Farkas Wellmann kötetébe is. Amit a vetítővásznon láthattunk, experimentális rövidfilmként jellemezte Péterffy András: Géczi János Embernagy szobrok című novellájából készült az alkotás. A különös szobrászt Gyalu bácsi alakítja benne, s bár szövege nincs – a film szinte némafilm, csak a végén hangzik el néhány szó, egyébként zörejek, hangeffektusok kísérik –, mégis teljes valója „lejön” a vászonról. Az alkotás huszonöt évig lappangott – osztotta meg velünk Péterffy András –, soha senki nem látta. „Ha nem jön Endre, hibernálva marad” – tette hozzá a rendező, aki a technikai szünet alatt elmesélte, hogy Gyalu bácsi különösen kedvelte a szebbik nemet, nagy „macsó” hírében állt. A Gyalu, a spíler című kötet címlapjára egy werkfotó került a filmből, amelyen igéző tekintettel nézi szép színésznő partnerét. 

Farkas Wellmann Endre még felolvasta a kötetébe bekerült 1990-es fehéregyházi beszédet, melyet Păteanu mondott. Ennek egyik mondatában így jellemzi magát a kópé karakterű alkotó: „…roppant huncut román ember vagyok: lefordítottam egy csomó zseniális magyarnak a műveit románra, és a művészbejárón beszédültem az irodalomtörténetbe.” Utóda-pályatársa azzal zárta mondandóját: „Mi, irodalomtörténészek felelünk a kánon alakításáért. Gelu Păteanunak előkelő helye van mind a román, mind a magyar irodalomban; kötelességünk volt felvállalni, hogy napvilágra hozzuk műveit.” Zárásképp Marcsák Gergely játszotta el gitárján Farkas Wellmann Endre Szerelem Daciában című versét.

 

                                                                                                                    Szöveg és fotók:  Laik Eszter

Kommentek elrejtése, megjelenítése