Az irodalom a társadalom tükre – Tibold Katalin és Csörgő Viktória interjúja Rajvinder Singh-gel

Interjú

Az Ünnepi Könyvhétre Budapestre látogatott Rajvinder Singh indiai származású, 1980 óta Berlinben élő költő, kulturális közvetítő. A szerző leginkább németül, de angol, pandzsábi, urdu, dogri és hindi nyelven is ír. 1994 óta aktív tagja a Német Írók Szövetségének (Verband der Schriftsteller), 1995 óta pedig a Bebörtönzött Írók Bizottságának (Writers in Prison Committee). 1997 óta német állampolgár. 2001 óta több mint száz német film és TV-sorozat szinkronjánál működött közre (a Big Bang Theory, magyarul Agymenők címen futó sorozatban ő Raj német szinkronhangja). Jelentős szerepet tölt be a német és nemzetközi kulturális és irodalmi életben. Eddig tizenhárom kötete és több mint félszáz kulturális dialógusról szóló írása jelent meg.  Számos német és indiai irodalmi díj kitüntetettje (pl: Worpswede Irodalmi DíjBawa Balwant Irodalmi Díj).

 

Az irodalom a társadalom tükre 

Tibold Katalin és Csörgő Viktória interjúja Rajvinder Singh-gel

 

A nyolcvanas évek óta jelentős szerepet vállal nemcsak a német, hanem a nemzetközi kulturális és irodalmi életben, többek között a PEN német szekciójának tagja, valamint a Dialog der Kulturen (Kultúrák dialógusa) rendezvény alapítója és szervezője, részt vett a 88. Ünnepi Könyvhéten is. Miben látja-e kezdeményezések jelentőségét?

Attól függetlenül, hogy a szerző melyik nyelven vagy melyik társadalomban alkot, az irodalom a társadalom tükre. Ez éppen úgy igaz a l'art pour l'art, illetve a l'art pour la vie irányzatok támogatóira. Lényegében a kettőség jellemzi őket, úgy kezelik az egész társadalmat, mint ahogyan őket a társadalom kezeli. A lélek nagyobb léptékkel halad, amit a mindennapi életben a társadalom nem érzékel, ezt a fejlődést az irodalomnak kell idő előtt érzékelnie és a társadalom számára bemutatnia. Én inkább úgy mondanám, hogy a szerzők nemcsak utólag, hanem előre is gondolkoznak. Ezért játszanak ezek a kezdeményezések különleges szerepet.

 

A Hat szemmel című kötete, amely az Ünnepi Könyvhétre jelent meg, az első hazánkban publikált kötete. Járt már korábban Magyarországon?

Bár gondolatban nagyon sokszor jártam Magyarországon az irodalom és a kultúra révén, Hamvas Bélával és Kőrösi Csoma Sándorral más-más módon ugyan, de közeli rokonságot érzek, ténylegesen azonban ez az első utam, ha a budapesti repülőtéren történt néhány átszállásomat figyelmen kívül hagyom. Ezenkívül Amrita Shergill festőnő, aki a modernizmus irányzatát az indiai festészetben meghonosította, Budapesten született szikh pandzsábi apa és magyar anya gyermekeként, és Indiának arról a területéről származik, ahol én születtem. Korábban, még indiai tanulmányaim során olvastam Lukács György műveit. Berlinben megismerkedtem Kertész Imrével és Eörsi Istvánnal, aki két alkalommal az otthonomban is meglátogatott. Néhányszor Konrád Györggyel is volt alkalmam találkozni, akivel egyszer még a szamizdatról is beszélgettünk, amikor a kiállítás Berlinben járt. Mindent lehetetlenség itt felsorolni.

 

A Hat szemmel című kötetben többször utal arra, Önt kultúraközvetítőként, párbeszédkeresőként tartják számon Németországban…

A működő társadalom alapja egyrészt a párbeszéd, másrészt a többoldalú eszmecsere. Mihelyt az ok és az okozat közötti kapcsolatot megismerjük, a párbeszédet ismerjük meg. Az élet maga is párbeszédből áll. Az anya és az apa testi és érzelmi párbeszéde hozza létre az életet. Sokkal korábban a nap és a jég párbeszéde eredményezte a víz, és ezáltal az első élőlény keletkezését, tulajdonképpen az élet ősforrását. Így a párbeszéd az élet fennmaradásának és materialista értelemben az emberek együttműködésének az alapvető eleme. Azzal a felismeréssel, hogy az ember nincs egyedül a világon, megjelent a tudatosság a dialógussal szemben és az alapvető igény iránta. A bolygó valamennyi élőlényével párbeszédet kell folytatnunk ahhoz, hogy kölcsönösen jelen lehessünk. Szociálpolitikai értelemben ez a párbeszéd létfontosságú. Egy multikulturális, vallási és nyelvi szempontból oly sokrétű indiai társadalomban, ahol történetesen én születtem, és ahol felnőttem, párbeszéd nélkül semmi sem működhet. A párbeszéd létfontosságú, az emberi lét alapja.

 

A párbeszédkereséssel nyilván együtt jár az igény, hogy minél szélesebb körben megismerhessék. Hogyan viszonyul művei magyar fordításához? Honnan jött a magyar nyelvű kötet ötlete?

Bár nem vagyok vallásos, kulturálisan a szikh létfilozófia nagyon közel áll hozzám. Eszerint az ember társadalmi lény. Mint ilyen az embernek szüksége van emberi kapcsolatokra, hogy az emberi lét problémáinak megoldását a közösséggel megvitathassa. Ezért én ezt nem az ismertté válás igényének vagy szükségletének nevezném, hanem sokkal inkább arra való törekvésnek, hogy több embert elérhessek.

Ez leginkább a művek különböző nyelvekre történő fordítása során érhető el.

Prof. Dr. Domokos Johanna, akivel közeli barátságban vagyunk, kiváló ember és kiváló gondolkodó. A kötet magyar nyelvre fordításának ötlete tőle származik. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy ezt szívből megköszönjem neki és csapatának. Johanna maga szervezi meg a folyamatokat. Ha valami olyat olvas, vagy hall, ami tetszik neki, vagy ami meggyőzi, azonnal elkezdi szervezni a dolgokat, hogy valamit létrehozzon belőle. Olyan költeményeknek is helyet akart adni, amelyeket más nyelven írtam. Ezt a könyvet most a Magyar Barátoknak ajánlom.

 

A kötet egyik verscíme, a Fremdwörtliches Dasein azonos a Németországban megjelent egyik kötetének címével. Kibontaná, mit fed ez a szókapcsolat?

Dorothé von Törne irodalomtudós sok évvel ezelőtt a Tagesspiegel című újságban publikálta és értelmezte az egyik versemet, mint az Új verset, amely a Fremdwörtliches Dasein(Idegennyelvű létezés – a magyarul megjelenő kötetben: Jövevényszóként) címet viselte. A kutatónő hajszálpontosan közelítette meg az adott témát. Azt próbáltam meg kifejezni, hogy a hazai nyelven én jövevényszó vagyok. De egy nyelv sem élhet idegen szavak nélkül. Ezért összekapcsoltam két fontos fogalmat: a jövevényszót és a jelenlétet, hogy sajátos létezésemet megfogalmazhassam az ellentét és a kapcsolódás kettőssége révén.  Mert minden addig idegen számunkra, ameddig el nem sajátítjuk.

Mert mivel is jár egy jövevényszó jelenléte?  Bár a nyelvbe teljesen integrálódik, és azt gazdagítja, sőt akár nélkülözhetetlenné is válik, azért az idegen eredete mégis felismerhető marad. Nemcsak a külső megjelenése más, hanem a lénye is. De egy jövevényszó olyan valami, ami elfogadottá válik, és ezért alapjaiban már nem hat idegenként.

 

A németen kívül pandzsábi, hindi, urdu és angol nyelven is ír. Milyen a viszonya ezen nyelvek költői eszköztárához és lírai hagyományaihoz?

Minden egyes nyelv a kifejezésmódja révén nyeri el lényegét. Az irodalmi nyelv még inkább. Költőként a szükséges nyelvi képek alapján felismerem, hogy a kifejezendő gondolatot mely nyelv szolgálná leginkább. Így a vers eredendően a hozzá leginkább illő nyelven szólal meg. Szeretem megfigyelni ezt a folyamatot. Ebben a folyamatban az is érdekes, hogy az eltérő irodalmi hagyományok mégiscsak beavatkoznak abba, hogy mit miként mondok el. Például urdu nyelven sokkal inkább ajánlatos szakaszokba és hasonlatokba szedni a gondolatokat, mint például a németben. Vagy másként beszélek a tájról a hindi versekben, mint az angolban. És ez érinti a fordíthatóságukat is.

 

Azok a gazdag költői képek és nyelvi elemek, amelyeket költeményeiben használ, az anyanyelvéből származnak, vagy szándékosan a német költeményekhez kreálja őket?

Azt gondolom, hogy egy nyelven nem gondolkodunk, hanem csupán kifejezünk. Gondolatokat az aggyal és az érzésekkel is előállíthatunk, melyeknek ráadásul nincsenek határai a kulturális határokon kívül. Ha valaki hozzám hasonlóan többnyelvűként nő fel, lehetnek nyelv előtti egzakt gondolatai vagy érzései, amelyeket aztán érthető módon fejez ki. Ha ehhez a célnyelvben hiányoznak bizonyos fogalmak, a költőnek újakat kell létrehozni. Ettől lesz élő a költő nyelvezete és ettől válik sajátossá a stílusa.

 

A jelenlegi német külügyminiszter és számos más kultúrpolitikus említi a „hat szemmel nézve” metaforáját , amely a most megjelenő kötet címét is adta. Mi ennek a lényege?

A „hat szemmel nézve" metafora elsősorban két kultúra vagy két nemzet közötti kölcsönös megértés létrehozására tett javaslat szellemében fogant, amely különösen fontos tényező a külpolitikában. Miközben megkíséreljük megérteni a másik felet, nem tarthatjuk csak a mi saját nézetünk szerint felfogott másik oldali álláspontot véglegesnek. Képletesen mondva, látom a dolgokat az én két szememmel, míg az ellenfél is látja a helyzetet az ő két szemével. Mindkét nézőpont természetesen másként érzékeny a helyzetre, és eltérően képezi azt le, és ahhoz, hogy egy közös, kiegyensúlyozott nézetet alkothassunk, ki kell dolgoznunk egy közös látást, közös pár szemet. Gyakran idézem Georg Simmel Exkurs über den Fremden (Elmélkedés az idegenről) 1908-as írását. A szerző itt azt hangsúlyozza, hogy csak akkor értem meg a másik kihívásait, ha őszintén és lelkesen a sajátommá teszem, és ez ad majd esélyt arra, hogy mindkét fél hozzájáruljon a feloldásukhoz.

 

Milyen szerzők inspirálják leginkább?

Ezt nagyon nehéz egyértelműen megmondani. Ha valaki olyan sokat olvas, mint én, nem láthatja tisztán, hogy mi van rá befolyással. De egy hatás mégis mindenképpen befolyásolja az alkotói folyamatot: azt gondolom, hogy ami már meg van írva, nem kell még egyszer ismételni.

 

Milyen tervei vannak, várható további művek megjelenése a közeljövőben?

Mióta megszületett a lányom, azaz tíz éve dolgozom egy önéletrajzi ihletésű regényen. Ennek a narrátora levelekben meséli el felnövekvő lányának útját, de legfőképp az apjának magáról, emberekről és a világról alkotott felfogását és megélt hétköznapjait. A következő verskötetemnek a címe már megszületett: Deutschland­­ ein wetterfestes Märchen (Németország egy vízhatlan mese), melyben a német határokon belüli létről szólok bővebben. Tervezek egy esszékötetet is, amely száz saját szóösszetétel és elemzett kifejezés leírását tartalmazza. Indiai származásomra, németországi tartózkodásomra reflektálok egy másik kiadás előtt álló műben, melynek címe Mutter Ganges, Vater Rhein (Gangesz anya, Rajna apa). Az elmúlt évtizedek alatt sokat fordítottam a hindi, pandzsábi, urdu és a német nyelv között. Most épp egy Jnanpith díjas indiai szerző, Gurdial Singh pandzsábiul írt regényét fordítom. Ennek címe a női főszereplő nevét viseli, akit Parsának hívnak. Az indiai irodalom nagyon sok nyelven születik, de a művek kevésbé ismertek a világon. Több mint száz éve kapott az első és azóta is utolsó indiai szerző, példaképem, Rabindranáth Tagore Nobel-díjat.

 

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése