Latens, no. II. – XXV. rész – Nagy Zopán regényrészlete

Epika, Próza

Hosszú órákat töltöttünk együtt a víz alatt, majd belilult, vágyakozó-remegő testtel, szederjes ajkakkal a kemping-terület mögötti bokrokban ismerkedtünk tovább: a víz alatti könnyed simulásokhoz képest szinte nehézkesen, eleinte ügyetlenül, de fokozódó izgalmakkal, eszeveszetten ölelkezve, időnként a takarodóról is megfeledkezve… Ilyenkor a hangosbemondón is kerestek minket…

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

 A szerző fotográfiája A szerző fotográfiája

Gyoma – Gyoma állomás, III. fejezet.         

 

A leíró felkérést kap, amelyre az alábbi formában reagál.

 

„Iskolai emléktöredékek”. Egy igazgatói levélre és a készülő helyi Ki Kicsoda kiadvány szerkesztőinek felkérésére reflektálva:

 

A Vadász raj Nimród őrsének tagjaként – mivel már minden poszt be volt töltve – jobb híján a „Mókamester” (osztály-bolond, udvari rímfaragó) címet ruházták reám… Általános iskoláról beszélünk, a ’80-as évek elején, közepén járhatunk. Nem voltunk „koedukáltak”, a leányok a Diana őrsben tevékenykedtek.

 

A klapanciák és sajátos szójátékok, szóviccek napi szinten özönlöttek belőlem, és az arra alkalmas fejekben tovább is burjánzottak, mert a „hülyeség” táptalaja igencsak termékeny, ugyebár… Eközben senki sem sejtette, hogy valójában (akkor már évek óta) elmondhatatlanul gátlásos és sérült lény voltam, és hogy énjeimben több problematikus („skizo-, pato-, illetve pata-logikus”) személyt is elhoztam – és kitartóan őrzöm, láthatatlanul alakítom őket magamban…

 

A Dévaványai túzoktelepre való kerékpár-kirándulás emlékezetes volt. Délibábos, látomásos hőségben tekertünk – és az osztály nagy része ájuldozott, mikorra megérkeztünk. A szürkés-homokos pusztaságban sistergett a csönd. Egy idegenvezető hölgy lépett hozzánk, és (laza karlendítéssel az üres távlatok felé mutatva) így szólott: a túzok rejtőzködő fajta, színe megegyezik a növényzet barnás-szürke foltjaival, tehát belesimul a környezetébe, így nem valószínű, hogy láthatunk egyet is… A visszafelé menetben rozoga kemping kerékpárom defektet kapott, de nagy szerencsémre egy osztálytárs anyukája orvosi minőségben ült abban a mentőautóban, amely (időnkénti szirénázással) hazaszállított az összecsukható biciklimmel együtt…

 

A Liget Strandfürdőben zajló úszótanfolyamok feltöltődést jelentettek. Főleg a víz alatti „meditációk”… Az utóbbit egyedül gyakoroltam. Ilyen alkalmak során ismerhettem meg közelebbről a virágkertészék lányát, a merülésekben megjelenő valóságos látomást, a remekül formatervezett, a gyönyörű keblekkel lebegő, szenvedélyes érintéseimet örömmel viszonzó Violát is. Hosszú órákat töltöttünk együtt a víz alatt, majd belilult, vágyakozó-remegő testtel, szederjes ajkakkal a kemping-terület mögötti bokrokban ismerkedtünk tovább: a víz alatti könnyed simulásokhoz képest szinte nehézkesen, eleinte ügyetlenül, de fokozódó izgalmakkal, eszeveszetten ölelkezve, időnként a takarodóról is megfeledkezve… Ilyenkor a hangosbemondón is kerestek minket…

 

E visszatérő akciók kamaszkoromig tartottak, mert anyai nagymamám a strandon dolgozott. Például Fehér Imivel, a nagyon jó kedélyű, végtelenül barátságos alkoholistával, a vak masszőrrel és a szolgálati kabinban lakó kutyájával is ott kötöttem barátságot… A fürdő igazgatója akkor Vass Náci volt, és két fürdőmester is eszembe jut: Bagaméri Sanyi és Mocsár Pali… Ám, amikor egy őszi napon a Vadásztársaság (osztályunk „patronálója”) közreműködésével az olasz vadászok halomra lőtték a Liget összes madarát, beleértve a védetteket, például a baglyokat is, melyek tetemei a strand medencéiben lebegtek, és ráadásul nekünk kellett azokat kihalászni, nos, akkor igencsak eltávolodtam eme helyszíntől – és a hozzá tartozó gondolatoktól is, visszavonhatatlanul…

 

A születési hely: Gyoma. Amikor ez a megállapítás szóba kerül: a Kner Nyomdát, a Kner Múzeumot következetesen helyezem előtérbe. A mai Nyomdaipari Múzeum (az európai és hazai nyomdakultúra átfogó kiállítóhelye, ami az országban az egyetlen ilyen létesítmény): Kozma Lajos, a kor kiváló építésze, grafikusa által tervezett Kner-villa volt. A húszas évek „Kozma-barokkját” álmodta meg a családnak, miután a nyomda egyedi jelképei, könyvdíszei, örökbecsű iniciáléi is az ő kezei alól kerültek ki… A Kner család több tagját – például Albertet, Erzsébetet –, grafikusokat, könyvkötőket, a könyvművészet mestereit (Haiman Györgyöt, a nagyszerű tipográfust, könyvtörténeti kutatót is melléjük állítva), ám főként Kner Izidor és Imre szellemi munkálkodását, mesterségbeli tudását mindig nagy lelkesedéssel említem. Ők igen fontos tényezők számomra! Könyvritkaságaikat, szépirodalmi kiadványaikat örömmel gyűjtöm és olvasom.

 

Izidor és fia nem „csupán” a nyomdászat nagymesterei voltak, de annál sokkalta többek. Sokoldalúságuk, intelligenciájuk, írói vénájuk is figyelemre méltó! – Kner Izidor „ismert és ismeretlen emlékezéseit” (Fél évszázad mezsgyéjén) és aforizma-gyűjteményét említeném leginkább, illetve a Kner Imre „gondolatai életről, irodalomról, nyomdászatról, könyvművészetről” (Bibliotheca Bekesiensis 4.) című levelezéskötetet ajánlanám, melyben a szerző (többek között) olyan személyekkel folytat komoly és meghatározó eszmefuttatásokat, mint: Szabó Lőrinc, Kodály Zoltán, Hatvany Lajos, Móra Ferenc, Fülep Lajos vagy Móricz Miklós (neki írt levelében említi a hírhedt tanácsost: Pokoly Lajost)…

 

Békés vármegyének vagyon sík határa,

Sebes gőz-vasúttal juthatsz ott Gyomára,

Hol is, ha edáig hozott a vaspálya,

Typographiát látsz, melly világ tsudája,

Mellynek léte óta már nem olyan árva

Tótfalusi Miklós setét síri álma,

Mert itt vagyon immár és nem lett hiába:

Magyar Officina Elzeviriana.

 

(Mata János archaizáló verse: Kner Imre kötetének mottójában, 1943-ban.)

 

Kass Jánossal és hasonló kvalitású művészekkel, szakemberekkel való hosszú együttműködésük során remekművek, könyvremekek sokasága látott napvilágot… Kass János 1950 és 2001 között 334 könyvet illusztrált, ráadásul szobrászként és bélyegtervezőként is jeleskedett… És itt egy spontán kiemelt könyvajánló. Pablo Neruda: Oda a la tipografía. [A személyes példányom impresszum és kolofon-paraméterei. A fordítást az eredetivel egybevetette és szerkesztette: Benyhe János. Tipográfia és kötésterv: Szántó Tibor. Készült a Kner Nyomdában (munkaszám 68. 2177), chamois bordázott papíron, Plantin betűvel, 2200 példányban. Fordította: Somlyó György. Illusztrálta: Kass János. Magyar Helikon, 1968.]

 

Ebben a városban (Gyomán) született Határ Győző, Kállai Ferenc, Pásztor János, Vidovszky Béla és (Endrődöt is figyelembe véve) Rózsahegyi Kálmán, Gergely Ágnes vagy éppenséggel Szilágyi úr, az „utca hírmondója”, a „piócás ember” is – és még sokan mások…

 

A gutenbergi nyomdászat ötszáz évének végére a pontot a Kner család sorsa tette fel. A XX. század nemcsak a hagyományos nyomdászatot számolta fel, de fizikailag is megsemmisítette azt az embert, Kner Imrét, akinek nagyságát Tótfalusi Kis Miklóssal, Bartók Bélával mérhetjük össze. A Kner-i minőség az öt évszázad eredményeire, tapasztalataira épített, így vált európaivá, sőt világviszonylatban is ismertté! A múzeum megvalósulásának idején, a hetvenes években láttam a gyújtósnak használt szedőszekrényeket, a Kner-korszak próbanyomatait, a talicskában heverő összetört ólombetűket, a Kozma által tervezett kidobott körzeteket. A „Monumenta Literatum” páratlan sorozata, a „Mentség”, s a többi remekmű felteszi a kérdést: mi lett volna, ha ez az ország jól gazdálkodik alkotóival, tehetségeivel, s nem kényszeríti emigrációba, gázkamrába, örökös szegénységbe honfitársait…

 

(Kass János: A Kner legenda, részletek, 2001 szeptemberében.)

 

Adalék, sajnálatos megjegyzés az előző sorokhoz kapcsolódva. Kner Imrét és családját 1944-ben elhurcolták. Mihály fiuk 1945-ben visszatért, de otthon senkit és semmit nem talált. Egyedül próbálta meg helyreállítani a nyomdát, ám több hónapos várakozás és idegtépő egyedüllét után, miközben senkiről semmilyen hírt nem kapott: főbe lőtte magát…

 

De most, mondhatni: kissé el(v)vonatkoztatva, elcsendesedve, lépkedjünk a természet felé…

Kommentek elrejtése, megjelenítése