Jelzőfény – Szén Benjamin versei a Debütben

Líra, Költészet, Debüt

Szén Benjamin 

Jelzőfény
Szén Benjamin versei a Debütben
 
családi idegen
 
ha valaki kérdezné, miért csomagoltam össze,
a válasz: logikája legyen az elszakadásnak.
a neveltetésembe zártam egy vegán vadállatot,
gyomrát szétmarják a levelek,
a vadászösztön, a lágy préda szíve mélyén munkál,
alatta ropog, törik identitása,
egy kérdés nyomasztja évek óta:
vajon  miért nem született ragadozónak?

jelzőfény
 
fejér megyében
csak az ellopott gyümölcsök
emlékeztetnek a nyárra,
arrafelé az a fehér, ami szürke,
elköltözik, aki szeret őszinte lenni.
arrafelé csak az iszik, aki fiatal vagy fáradt,
elfáradtam fiatalnak lenni.
az unalom nem ellenség, hanem jelzőfény,
és nem várom meg,
mit fog idecsalni.
 
 
zuhanás
törjön el a lábam a becsapódáskor,
mert az idegenek azt állítják, hogy a legnagyobb kárból
a leghasznosabb felállni.
törjön el a lábad a becsapódáskor,
mert a szilárd talaj, akárcsak a valóságérzékelés,
évek óta rád férne már.
 
ugatni kezdtek a kutyák,
amikor földet értem.
morgott a nap, aztán köszöntött az éjszaka:
itthon vagy ribanc,
miért kéred, hogy vigyelek haza?
 
elhallgattak a kutyák,
amikor földet értél.
köszöntött a nap, aztán morgott az éjszaka:
eltévedtél, kedves,
miért nem kéred, hogy vigyelek haza?
 
aztán zsebre tettél, ahogy gyűrött térképet
szokás a mobil GPS-ek korában.
egyikünk sem tudja már,
miként kell gyengédnek lenni,
egy ideje csak a pornóra izgulok fel igazán.
te meg elhitted, hogy nélkülem
nagyobb eséllyel váltod meg a világot,
pedig megesküdtél,
hogy csak azért lennél miniszterelnök,
hogy a parlamentben jointozva röhöghessük ki
a meghasadt magyarságtudat valamennyi elképzelt országát,
megfagytak bennünk a másnapok.
szótlanul tűrtem, ahogy a látóidegembe
ragadt emlékek megvakítanak,
te meg azóta is elhiszed, hogy nélkülem
nagyobb eséllyel váltod meg a világot.
 
 
Ott
 
Az arcod elködösíti a tested,
az úgy szép, ha nem látok tovább.
Jó lenne odamenni,
ahol le tud folyni bőrünkön a fény.
Jó lenne ott egymás mellett ülni,
és a semmiről beszélgetni, lerázni,
amit már rég el kellett volna temetnünk.
Jó lenne vonattal menni,
a peronon ölelkezni,
de míg oda nem érünk, jó volna,
ha mindkettőnk türtőztetné magát.
Ott egymásra gyűrődhetnénk,
és kiáltásokkal tördelhetnénk
elalvásig a csendet,
aztán ott alhatnánk,
és álmodhatnánk ezt a napot újra.
 
 
szívfekély
 
a szerelem nem több, mint ebédszünetet
tartani a nyomorúságban,
a szeretet nem több,  mint ugyanott
egy fizetett szabadság. 
 
 

1994-ben születtem Székesfehérváron. Jelenleg az ELTE történelem szakának vagyok végzős hallgatója. Korábban verseket eddig csak a Helikonban publikáltam. Aktívan foglalkozom slam poetryvel, négy éve írok.
 
 
Kapcsolódó cikk: 
Kommentek elrejtése, megjelenítése