Orgia a Törzsasztalon

Helyszíni

A nagyváradi Törzsasztal legutóbbi vendége Zoltán Gábor volt, akit a beszélgetések állandó házigazdája, Kőrössi P. József kérdezett az elmúlt évben megjelent, Orgia című kötetéről.

Nagyváradi Törzsasztal_Gábor Zoltán 

Orgia a Törzsasztalon

 

Februárban volt tíz éve, hogy Nagyváradon útjára indult a megyei könyvtárban a Törzsasztal beszélgetéssorozat, melynek azóta száznál is több meghívottja volt – idézte fel a kezdeteket Szűcs László, a Várad irodalmi és kulturális folyóirat főszerkesztője a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban, majd átadta a szót az est meghívottjának, Zoltán Gábornak és beszélgetőtársának, Kőrössi P. Józsefnek.

A meghívott furcsállja, hogy az irodalom nem referenciális, számára az alkotói munkafolyamat során fontos szempont a tényszerűség.  Legújabb könyvében levéltári kutatások, korabeli jegyzőkönyvek, tanúvallomások alapján dolgozta fel a Budapesten 1944-45-ben, a nyilasok uralma alatt szűkebb környezetében elkövetett kegyetlenkedéseket. Az író 1960-ban született Budapesten, és abban a városmajori templomban keresztelték, ahol Kun páter is szolgált. Számára kellemes élményt jelentettek gyermekként a hittanórák, azért volt később megrázó a tudat, hogy abban a templomban egy tömeggyilkos prédikált.

Zoltán Gábor színházi rendezőnek tanult, ennek része volt a rádiós rendezés, ami akkor egy működő és fejlődő műforma volt. Sokáig dolgozott a Kossuth rádióban, irodalmi adaptációkat is készített, többek között Weöres Sándor írásaiból, aki meghatározta életét és gondolkodását. Szintén rádióműsor volt A mi utcánk, ennek hatására kezdett érdeklődni szűkebb környezete, a Budapest 12. kerületében található Maros utca története iránt, s akkor derült ki, hogy „ott 1945 elején volt egy tömeggyilkosság.” Erről nem volt szó az iskolában, a gyermekeket pedig a korra jellemző módon nem úgy nevelték, hogy kérdezzenek. A családok kisebb részére volt jellemző a kibeszélés, ami traumatizáló ugyan, de kevésbé, mint az elhallgatás. A témához  2010 után tért vissza, több éves kutatás eredménye a tavaly megjelent Orgia a Kalligram Kiadó gondozásában.

Próbálta kiszűrni a valótlan, tényekkel nem megalapozott részleteket, ha egy eseményről csupán egy forrásból értesült, ráadásul az illető is csak arra hivatkozott, hogy valakitől hallotta, akkor azt kihagyta a könyvből. Embertelen kínzásokról, kegyetlenségről, kivégzésekről mesél a szerző, aki – miután Kőrössi P. József megjegyezte, hogy 20-30 oldalanként letette a könyvet, annyi benne a borzalom – azt is elmondta, hogy neki „másként volt nehéz” megírnia a kötetet. Az írás számára súlyos esztétikai-technikai probléma, olyankor azt figyeli, hogy a megfelelő szavakat használja.

„Mindent nem jegyeztek fel, mindent nem mondtak el” – magyarázta, majd részletesen beszélt arról, hogy szerveződött a nyilasok mozgalma, hogyan tudtak maguk mellé állítani értelmiségieket és gyári munkásokat egyaránt. Szó esett a Szálasi-féle hatalomátvételről, az őt köszöntő Szabó Dezsőről és Andreánszky Jenőről is, aki a jól szervezett hatalomátvételt segítette. A nyilasok az utolsó pillanatig öltek, és bár személyesen kevesen vettek részt Budapest védelmében, áldozataikat arra kényszerítették, hogy fogjanak fegyvert a fővárost ostromló szovjet csapatok ellen. A két tűz közé szorítottakat nem egyszer a nyilasok lőtték le hátulról, de kivégezték azokat a foglyaikat is, akik megtagadták, hogy fegyvert fogjanak. A regényből felolvasott részlet, egy karácsonyest leírása épp egy ilyen kivégzést mutat be. Ekkor a főszereplő Rennert és társait például arra kényszerítik, hogy az előttük gödörbe lőtteket nézzék, mielőtt „önként” döntenek... Ugyanakkor Pest elhúzódó védelme is lehetett annak az oka, hogy utána sokakat elhurcoltak kényszermunkára, mivel „Sztálin is egy őrült diktátor volt”, vélhetően a jelentésekben nagyobb számú védőt említettek, mint ahányan valójában harcoltak még.

„Civilizált környezetben egy durva sértés kimondása, az érintés, a pofon is nagy dolog, fokról-fokra eljutnak oda, hogy egy terhes nőt is meg lehet verni.” – mondta a szerző, aki hozzátette: fokozatosan épült ki a tömeges kínzás, rablás, kivégzés. Döbbenetes ugyanakkor, hogy mennyire nem volt értéke az emberi életnek, és mennyire következmények nélkül maradtak a cselekedetek. Jó példa erre a Megadják története, az egyik fivér a nyilas uralom után hét évig bujkált a Szeged környéki tanyavilágban, úgy bukik le, hogy teherbe ejti más feleségét, akivel Jugoszláviába akar szökni. Az ÁVH-nál ugyan tudják, ki volt, de meg sem próbálják kinyomozni, hol és mit tett, ellenben elfogadják szolgálatait, és átdobják Jugoszláviába, ott fogságba kerül, és 1956-ban felszívódik.

A könyvben ugyanakkor név nélkül – a kötetben egyébként inkább a tetteseket nevesítik, mint az áldozatokat – feltűnik Mándy Iván is. Ő katonaszökevény volt, édesapja szerzett papírokat ahhoz, hogy megmeneküljön a besorozástól, kórházakban is hamis papírokkal tartják. Mándy Iván többször átéli azt, hogy a razziák során a mellette lévő ágyakból elvisznek embereket, azonban később alig írt erről – mint Zoltán Gábor fogalmazott – „ez akkor feldolgozhatatlan, kibeszélhetetlen volt.”

 

Fried Noémi Lujza

 

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése