Várakozó ütem – Bíró Tímea versei anyák napjára

Líra, Költészet

Bíró Tímea 

Várakozó ütem 

Bíró Tímea versei anyák napjára

 

Szoknya

A boldog kislányokat öltöztették szoknyákba, hogy szálljanak a fodrok forgás közben. Nekem nem volt minek örülni, nem volt miért forogni, így pepita kockás rövidnadrágban vártam, hogy sorra kerüljek. Függőlegesen lakott bennem a bánat. Szavalás közben a lányok szorongatták a szoknyájuk szélét, én viszont anyám dauerolt haját kerestem a széksorok között. Az egyetlen nőt apák napján. Nálunk így terített meg az isten, anyám volt apám és anyám. Sose hordott szoknyát.

 

Munkáskabát

A születésnapján mindig lila orgonával köszöntöttem fel. Szemeibe rejtélyes módon ilyenkor visszatért a régi szikra, mintha megszelídült volna a sok átkozódás után. Kezét megforgatta a koszos munkáskabátban, bőre a kecskék bűzének lenyomatával találkozott, és elkezdte törölgetni a szemét.

 

Bugyi

Rémültem mondtam el neki, hogy foltos a bugyim, anyám meg attól a pillanattól kezdve úgy öt órán át szinte ünnepelt. Nem tudtam elképzelni, hogy lehet örülni annak, hogy vér folyik ki belőlem, egyre kevesebb leszek, belecsorgok a pamutbugyiba, ha nem figyelek oda, akkor lecsorgok a csempére. Nő lettem, ilyesmit mondott, meg hogy egyszer majd unokája lesz tőlem. A kezembe nyomott egy csomag szárnyasbetétet, neki már nincs rá szüksége. Anyámban nincs több vér, így képzeltem, és a körömvirágkrém lassan rászáradt a hasamra, hogy enyhítse a görcsöket.

 

Lepedő

Vézna testét lepedőbe csomagolták, úgy feküdt az ágyon, mint egy vekni. Erről eszembe jutott, hogy megnyugtatom, elhoztuk a boltból a felíratott kenyeret. Elmosolyodott, mire én is. Akkor még nem tudtam, hogy többé nem fog enni.

 

Zsebkendő

Anyám szeretett egy férfit, az az alkoholt szerette, én meg anyámat szerettem. A férfi ütött, anyám kiáltott, én sírtam, a nap sütött, a május temetett. Nincs elég zsebkendő a világon.

 

Várakozó ütem

sose jössz már haza
az ajtózár lassan telesírta magát
minden reggel megágyazok 
hogy kipihend a sötétet az éjszakai kóborlás után
néha attól félek megmérgeztek és
a szintetika habosra festette a szád
vagy beköltöztél egy másik házba
ami megüresedett a nagy kivándorlásban
mint egy aggódó anya hajnalig virrasztok
mély árkot ásnak a szemem alá az órák
arra gondolok van-e nálad pénz étel honvágy
születésnapodon gyöngyvirág illatú a ház
a kedvenc szerb dalaid szólnak és már
meguntam minden évben lefagyasztani 
majd kiolvasztani ugyanazt a tortát
a kilincs lassan félbetöri magát.

 

Gyulladás
 
fel kéne ásni a kertet
egyik cigaretta a másik után
parázslik a lemondás
állok a szélben szinte belőlem fúj
nézem a körkörös szégyent
mivé esünk szét
a tyúkokat felpucoltuk
az eladatlan torták megszáradtak
anyámat a rákos sejtek miatt leárazták
markolom a sápadt szintetikát
a morfium tart meg minket
őt az infúzión
engem a köldökzsinórvégen
 
fel kéne ásni a kertet
kikapálni anyámból a szomorúságot
hogy újra verni kezdjen a szív
a betonfal résein keresztül
leselkednek befelé a kutyák
a csontjaira fáj a foguk
miközben kiásom az anyám
felettem esőt nevelget a táj
 
 
Ha még egyszer
 
ha még egyszer
a hátára írhatnék
azt írnám:
NE FORDÍTS HÁTAT
inkább ordíts hátra
majd én elkaplak amikor
a sejtjeid leakasztják
magukról a ruhádat
 
(megrezdülnének a lapockái
felállna
kézen fogva mennénk
vérvételre
ráklépésben)
 
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése