Deák Csillag: Túlvilági út – Kölüs Lajos: Kísértő bestiák

Fűalatt

 

Deák Csillag

Túlvilági út

 

A párhuzamosok nem a végtelenben találkoznak, 2017. május 2-án elég volt hozzá két egész óra. Először a MissionArt Galériában 17 órától Holtvilág, majd 19 órától a Godot Galériában Bestia címmel nyílt meg Gaál József kiállítása. Mindkét helyen túlvilági út. A MissionArtban az első világháborút idézi fel a művész. A holtak visszatértek, jut eszembe a kiállítás címéről. Arctalanok, felismerhetetlenek, de mégis, egyik kép sem ugyanaz, eltérnek egymástól, vagyis egyediek, ha nyomasztóak, deformáltak is az arcok, a fejek. A csontig foszló húsú emberi lények szellemként tértek vissza, többé nem láthatatlanok. Gaál József sajátos emlékezéstechnikájával válnak láthatóvá. Nem hősöket látunk, az enyészet eredményét annál inkább (Holtvilág XII., 2014).

Itt nincs illúzió, nincs hitegetés, és nem gyilkos gáz áldozatait látjuk. Gaál az áldozati létet másként fogja fel, a kitettséget, a vágóhídra hajtást, az öldöklést, az értelmetlen halált, a veszteséget, a gyászt. A végeredmény felől közelít a háborúhoz, itt már nincs katona, nincs polgár, városlakó, vidéken élő. Exhumált testek vannak (Bestia IV., 2017, Holtvilág XVI., 2014). Félünk rájuk tekinteni, nem ismerünk fel senkit. Az üresség, a hiány portréit rajzolja meg Gaál. A puffadó, hólyagosodó, szétroncsolódó, daganatokat hordozó arcokat. A világba néznek ezek a figurák, tekintetük van, üres szemgödör, elcsúszott, elhajló szemöldökcsont, állkapocs. Hatalmas fejek, koponyák. Agyag- és homokszín, elmosódva, szétfolyó formákkal.

Nem ilyen hősöket, elődöket szeretnénk látni. Anarchistáknak tűnnek, lázadóknak, felforgatóknak, zombiknak, temetetlen holtaknak. Gaál mégsem a horror világába invitálja a nézőit. Művészi bravúrja, hogy újabb és újabb figurát, arcot tud teremteni. Vagyis lelket (Holtvilág XIV., XXV., 2014). Egyik figurája sem lélektelen. Gondolhatjuk az ellenkezőjét, de ha jobban szemügyre vesszük az egyes alkotásokat, a rút mint szép tárul elénk, változatossága, mozgalmassága teszi az arcokat élővé.

A holtakkal benépesített alvilági birodalomban érezhetjük magunkat, ahol nincs nap, nincs fény, csak sötétség. A halottak lelkei éjjel járnak A portrék önmagukért beszélnek (Holtvilág XIII., 2014, Bestia II., 2017). Nincs áldozati hely, oltár. A szentség profán, füstös, romló-hús szagát viszi-hordja a szél. A halál, a pusztulás arcait látjuk, magát a reménytelenséget, nincs újjászületés, nincs reinkarnáció. A halál természetét mutatja meg, ami az emberhez hozzátartozik, ha volt is olyan idő, amikor az ember az isteneket – rajtuk keresztül önmagát – halhatatlannak tekintette. Gaál portréi a halandó ember portréi is, ez a paradoxon világít rá, hogy itt az emlékezés olyan formájával találják szembe magukat a nézők, amely elüt a szokásos formáktól. Az emlékezés időtlenségét hangsúlyozza, a közös sorsot, a végzetet, amely révén kapcsolat teremtődik élő és holt között.

Az emberben lakozó szörny arcait is látjuk. Tükörképekként is felfoghatjuk a portrékat, saját magunk tükörképeit látjuk. Önmagunkra is tekinthetünk a kiállításon, gondolatainkra, miként is kötődünk saját múltunkhoz, halottainkhoz. Gaál az alvilággal kommunikál, és velünk, nézőkkel, összeköti a két világot, mert összetartoznak (Holtvilág XII., XXX., 2014).

A MissionArtban két régi bronzszobrot (szoborfejet) láthatunk, 1996-ból (Macula I. II.). Az időskori macula degeneratio az éleslátásért felelős sárgafolt sorvadásos betegsége, mely típusosan 50 éves kor felett jelentkezik. Vezető vaksági ok, a vakok 22-25 százaléka emiatt veszíti el látását.A párhuzamos vonalak finom torzulása, görbülése, hullámzása figyelhető meg, a tárgyak kevésbé kontrasztosak.Nem látom az arcát annak, akivel beszélek. Ismerőseim mellett elmegyek, mert nem ismerem őket meg. Az orvostudományi jelentés is jelzi, hogy: A makula szó jelentése összetett. Egyrészt használatos folt értelemben, szeplő, mocsok, illetve erkölcsi fogyatkozás, sárgafolt, azaz az éleslátás helye a szemben. Gaál említett szobrain apró ütésnyomok, stigmák, pigmentek láthatók. A figurák nagy orra mintha a szemet helyettesítené, a szaglás segít eligazodni a mindennapi életben, visszatérés az ösztönvilágba.

Maszkos figurái mint pajzsok uralkodnak a MissionArtban (Persona Umbra I., II., 2016, fa, bőr, vas), és a Godot Galériában posztamensen látható fejszobrok is vonzzák a tekintetet. Belelátni a szájba, a fogak mint szűrők és éles fogak jelennek meg. Gaál ezzel is utal az állati létre, a hús, csont tépésére, rágására. A maszk járom is, a szolgaság jelének látom. Nedvektől mentesek ezek a fejek, kiszáradtak, akár a mocsár, szálkásak, már-már morzsálódnak, szétesnek, csak a szíj, a rács tartja össze az arcot. A Godotban két fej néz egymással szembe, mintha a porondon lennének, már nincs test, csak testrész, maga a fej. Még mindig küzdenének, életre-halálra, nyitott szájjal kiáltanak, hörögnek, holott már rég a holtak birodalmában lehetnek. Nem karneváli maszkokat látunk, inkább a mai Forma-1-es autósok bukósisakos, rácsos fejét. Az iram öldöklő, a kerekeket a halál szele is fújja, forgatja.

Gaál akriljai, tusrajzai, szobrai olyan művészi világképet sugallnak, amelytől idegen a nézői tekintet, vágy kiszolgálása. Ereje nem a negativitásban, a rombolásban, a rút mindenáron való felmutatásában van, hanem abban, hogy a nézőt egyszerre tekinti felnőttnek és gyermeknek, aki képes elmerülni a mesevilágban, nem felejtette el ösztönös vonzódását a titokhoz, az ismeretlenhez, a sárkányhoz, a szörnyhöz, félelmei ellenére. A felnőtt néző történelmi tudatára is apellál, a tudására, hogy emlékezzen, mi történt a múltban, vagy ami ma történik, hogyan is kapcsolódik össze az idővel, az idő megtestesült valóságával. A felnőtt képzeletét is tetemre hívja, hogy ne feledje a gyermeki bátorságát, kíváncsiságát, bármit is lát.

 

 

Kölüs Lajos

Kísértő bestiák

 

Bestiák a holtak, hozzánk tartoznak, bennünk élnek, bennünk lapulnak. Robusztus alakokat, széles, kövérkés, széttartó arcokat látunk (Bestia VIII., IX., 2017). Kegyetlen, kíméletlen, állatiasan durva, ragadozó lények. Az erőszakos nőre is mondják, hogy bestia. Fontos megjegyezni, hogy a Gaál portréin látható figura nem szörny, nem is torzszülött, nem is preparált test, hanem az ember rútságának képzete, az emberi lélekben lakozó állatiasság kendőzetlen megjelenítése (Holtvilág III., 2014). Ebben az állati voltban ott leleledzik az elmondhatatlan félelem, a kiszolgáltatottság is. Maradványok, bomlásnak indult tetemek is. A bestiákharcra készek, ölnek, ha kell, veszélyesek azokra nézve, akik útját állják. Nem álljuk útjukat, ha tudjuk is, mivé tette őket a háború, a gyilkolás. Nem ősembereket látunk, akik egymással csatázva döntik el, ki marad életben. A bestiák, a holtvilágban lévők lélektanát, létezésük elevenségét építi fel Gaál. Egy modern, racionalitásra épülő világban, sőt azzal szemben. Bélyegként viselik formájukat, megjelenésüket, stigmájuk elidegenítő is (Bestia IV., 2017).

Gaál szerint: Bestiának nevezed már azt a formátlan, de személyiséggel rendelkező kísértőt, aki leleplezi a mesterségesen felépített melankóliát, azt a szenvelgő, ábrándozó szépelgést, ami minden műben a fásult szívek vigasza. A szépség formalizmusát, a fenséges bájt, vagy a redukáltság szépségébe burkolt menekülést, a csiszoltan elegáns semmitmondást, ami közömbösíti a robusztus, göcsörtös félelmet. Gaál kikezdett az ördöggel, arra biztatja nézőjét, hogy bízzon benne, sőt kövesse, akár a világ végére, a holtak világába, a bestiák udvarába. Ebben a biztatásban felszólítás is van, hogy a nézőnézzen meg mindent jól, mert már nem sokáig lát (Csáth Géza Egy elmebeteg nő naplója, 1978). Elménkben beindul a védekezési reflex, pszichénket védjük. Amit Gaál láttat, az nincs mindig ínyünkre (Holtvilág XI., 2014). Soknak tartjuk, túlzónak, lehetetlennek, el nem fogadhatónak. A halál, az elviselhetetlen lét sokfajta arcát tárja elénk. Az elmúlás gyötrelmeire, az életből kihulltak hiányára emlékeztet finom érzékenységgel és beleérző képességgel. Vállalja az elődöket, különösen Michaux-ról vall bensőségesen: Képei, versei küzdőterek. A fantomizmus mestere, ahol a középkor szörnyei és archetipikus jelképei összeolvadnak egy individuális bestiáriummá. (Gaál József – Michaux).       

Halottaink kísértenek, a régiek, az újak, jelenben és a múltban egyaránt. Sokszor nem ismerjük őket, nem is láttuk valamennyit, létezésük mai formájára mutat rá Gaál. Ilyen a halottak arca, a bestiáké. (Bestia III, 2017). A rémség mai világunk része is. Halljuk és látjuk a mindennapi híreket. A pokol már régen földi, evilági jelenség. A töredezett személyiségű ember végzetét látjuk, a magányát és a kitaszítottságát. Azemberinek nevezett lét határához tartoznak, köztes lények, se itt, se ott. A karakterek születését látjuk, a rejtett, a hangsúlyos arcvonásokat, félmosolyokat, arcrándításokat. Ezek a figurák kommunikálnak, ha úgy érezzük is, szavaik csak töredékesek lehetnek, kevésbé artikuláltak. Nyelv előtti állapot uralkodik. Az iszonyat elvakult, önző, önmagukban leledző, lenyűgöző gyönyörűségét látjuk. Valami úgy igaz, hogy nem hiszünk benne, mégis kötődünk hozzá tudatalattink homályával. Valami úgy létezik, hogy nem akarjuk tudomásul venni létezését, azaz tagadjuk, elutasítjuk (Holtvilág XXIII., 2014).

A kifinomult művészi érzés szétreped, majd a mélység esszenciái is elpárolognak a műből. A maradékban keresed még az éltető erőt, és akarva-akaratlanul valami barbár szépséget akarsz megidézni, ami inkább a tehetetlenségből fakadó görcsös akarat, ami ugyanannyira káprázat, mint az elveszített, kilúgozott szépség (Gaál József). A művész az iszonyat, a rút felől közelít emberi világunkhoz. Nem tagadja, inkább felmutatja számos arcát. Artikulálja az iszonyatot, az elmondhatatlant, a leírhatatlant (Holtvilág I., 2014). Füstölöghetünk, a szépség más arcához, idilljéhez szoktunk hozzá. Mintha ösztönünk védene bennünket az iszonyat látványától, ha holtat látunk, ösztönösen elfordulunk. Mégis imádjuk a Szörnyeteg és szépséget, az Operaház fantomját. Izgalomra vágyunk, lelket megborzongató félelemre.

Mit tudunk Gaál megrajzolt, szoborba formázott hibrid, mállékony, látomásos figuráiról? Tapintható testet ad nekik a rajzokban, minden rajzában felfedezhető a figura karaktere, egyénisége, ábrázolt létének véletlenszerűsége, miközben sejtéseink vannak, ha a bizonytalan körvonalakkal határolt érzésekre hagyatkozunk, jóra és rosszra, miként is jutunk el az ábrázolhatatlan félelemig. Gaál a nézőt arra kényszeríti, ösztönzi, hogy ne a szokványos képzettársításokkal vegye szemügyre az alkotásokat. A halál megismerhetősége felé nyit utat, ösvényt. Végletekig feszíti képi világát, hogy a létezés erejét, egyetemességét, láncreakcióját megmutassa, legyen az halál vagy élet, vagy mindkettő.

... önmagunk önkéntes verőlegényei vagyunk – veti fel egyik cikke kapcsán Grecsó Krisztián (Halál élőben, ÉS, 2017.05.05.), és hozzáteszi, a struktúra kitermeli önnön szükséges mocskát, ami elég ehhez az organizált tébolyhoz. Gaál is tébolyként tekint vissza az első világháborúra és következményeire. Képein látjuk a testi tüneteket, és a nézőben kavargó gondolatokat, ahogy összeérnek, eggyé válnak, igazolva, félelmünk nem alaptalan. Gaál az éberségi szintünket teszteli, vagyis ingerküszöbünket is felméri, hova sorolhatjuk magunkat, azokhoz, akik folyton valamiféle ingerre vágynak, vagy azok közé, akik inkább csökkentik a világból érkező ingereket. A szépséget akarjuk látni, akkor is, ha annak több köze van az ürességhez, formalitáshoz.

Gaál a figuráiban, szörnyeiben a félelmek hierarchiáját, fokozatait is érinti, vagyis a félelem, a szorongás miként marad meg, rögzül az ember lelkében egy testi vagy lelki trauma hatásaként, és egy újabb trauma miként aktivizálja félelmünket, szorongásunkat (Holtvilág XI., XIII., 2014). A mai világunk stresszes, pánikrohamokkal, víziókkal terhes állapota is jelen van Gaál figuráiban, szobraiban. Mentális szokásainkra is utal, amiről nemigen tudunk, akarunk lemondani, még akkor sem, amikor szembesülünk félelmünk tárgyával. Mit gondolnak mások rólam, és mit gondolok én másokról? Elképzelem, hogy Gaál figurái öltönyt és nyakkendőt viselnek, és mozognak, olykor négy lábon. Már nem cidrizek, csak elfog a röhögés, magamat is látom, mumusként. A humor megöli a félelmet, mondják. A humor kontroll a félelem, a kétségbeesés, a tragikus világlátás és saját magunk felett. A humor a pillanat kegyelmét teremti meg. Szörnyeink iránt is.

 

 

Gaál József Bestia című kiállítása

2017.05.02.–2017.06.03.
Godot Galéria
1114 Bartók Béla út 11.
 
Gaál József Holtvilág című kiállítása
2017.05.02.–2017.05.13.
MissionArt Galéria
1055 Falk Miksa u. 30.
 

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése