Délkeletről ólomfelhők, nyugaton szexháború – Dezső Katalin versei

Líra, Költészet
Dezső Katalin 
 
Délkeletről ólomfelhők, nyugaton szexháború 
Dezső Katalin versei
 
Anonymus
 
Isten akartam lenni az elfelejtett ember vidékén,
a háborús eget ott láttam először, és ott gondoltam arra,
nem lenne könnyebb út az sem, ha megtanulnánk
magunk helyett mindenkit szeretni.
 
Élek, mert az élet dolgozni segít,
és a hangot csak a földön dolgozók szelídítik.
 
Nagy fájdalmakat olt az alatta nyomorgókba egy sokadik isten,  
értetlenül nézik szenvtelen arcát,
ekkora szenvedés alatt az univerzumnak is nyögnie kell.
 
Ha szexhez fogunk, az sem a mienk egészen,
óvszerreklámok fehérneműreklámokkal közösülnek,
a nász megszüli a lebutított fogyasztói társadalmat,
nincs felesleges energiánk a felháborodásra,
de az imáinkat biztosan meghallgatják,
ha jó hangosan mondjuk őket:
legyen akciós a túró a héten,
hadd süssünk belőle egy olcsóbb életet.
 
 
 
Res Gesta
 
Az éjjel hirtelen felkapcsolt villany fényemléke,
a retinán a komód árnyéka,
amikor lassan lesz reggel,
és gyorsan sötétedik minden hétfő,
hajnalban a boltba sietőknek,
akik bort vesznek, és pálinkával köszöntik
a tájba születő meddőséget,
mindig nagyokat köszönök.
 
Félek, hogy a hozzám közelállók,
hozzám közel eső térben és időben halnak meg,
és a ravatalon torkukon akadnak a legféltettebb szavak.
 
Friss levegőn cigarettázni olyan,
mint elsózni az újszülöttben alvadó anyatejet.
 
Elhagyom ezt a rendszert,
a megyét, a dialektust, a kapu előtt fejlődőket,
egy másik várost köpök arcon,
mert elfelejtem, mit érez az,
aki vízbe fullad, ha az árnyéka a partról nézi,
és nem siet a segítségére, ha végleg elveszett.
 
 
 
Mozaikok
 
Megszenvedem, hogy rímed legyek,
de elrontom ezt is, ahogy a reggelt,
felkeltem, és az ablakba álltam,
mert viszonzatlanul tulajdonodba kellett lépjek.
 
Csak az az enyém, ahogy rád emlékezem,
a felejtésed szögesdrótjára,
amin a szívem két hónapja fennakadt.
 
Utánad kellett volna futnom,
s mondanom, itt hagytál valamit,
ami még fontos lehet,
de magamat nem merem
felmutatni ereklyeként,
mit nyújthat egy ostoba nyomorult,
aki a tükörképének is ismeretlen?
 
Ma időben elaltatsz, és utána te másnál alszol,
engem feladnod erény, nem gyáva okozat,
a kilincset, nem a kezemet fogtad utoljára,
a vágások a tenyeremben ülnek,
sose mertem neked megmutatni,
attól tartok, megijednél, hogy onnan közelítek,
ahonnan még nem nézett rád halandó.
 
 
 
Tarthatatlan
 
Lehajtott fejjel nézem ezt a medencét,
megtagadom a tájat,
itt ismertem meg minden kicsinyes lényegét
a habszivacs tartású utaknak,
ahová féknyom és csapott fedelű lámpafény vezetett.
 
Ha felesleget nem tűr már a tüdő, a szív hozzá zsugorodik,
egy mellkas osztja ketté a meg nem ismerés tapasztalatát.
 
Kétfázisú relációs tulajdonság, ahogy a felejtésre emlékezem.
 
Aki otthon akar lenni, az a családi házból
egyre többször és egyre több időre szökik el,
aztán kihámozza magát az ideából,
hogy olyan helye van a Földön,  amit joga van megtalálni,
az elbaszott sorsokra születni kell.
 
A halál pillanatában merre fordul a fej?
Arra néz, ahonnan a test jött, vagy oda, ahová a lélek tart?
 
 
 
Csomópontok
 
Az öregedés a leszorított irgalom vajúdása.
 
A csillagok ott kapnak helyet,
ahol mókusok hangján lesz reggel,
és ahol evidenciák tartják levegőben a Napot.
 
Keménység hatására marok lesz a kézből,
és kérget növeszt lelkére a kukoricacsövön kapkodó asszony, 
pofonná mérgednek a levétel után ottfelejtett kabátok
és a túl korán félbehagyott mesék.
 
A piacon bűzölgő halomban illatos lányok, özvegy nők és egynyári férfiak,
a kocsmapult a halottak poharára emlékezik,
a kristálycsontok eltörnek,
a rajtuk foszforeszkáló fémborítás az egyház kiváltsága,
a hívőké pedig a nincs-öröm testeken a nincs-hús.
 
Lassan szárad az arcunk, lassan szárad a teremtő ige.
 
Délkeletről ólomfelhők, nyugaton szexháború.
 
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése