Király Farkas: Az álomkereskedő nyomában

Tárca

 

Drágult a benzin, állapítom meg a kútnál/kúton, amikor becsületesen feltöltöm Flipper (nem, ez nem egy márka- vagy típusjel) tankját, hogy a durván háromszázötven kilométerre elég innivalója legyen. Diószegre megyek Budapestről – s este majd vissza is –, felkért a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT), hogy, mint a Magyar Írószövetség tagja, vegyek részt Talamon Alfonz szobrának megkoszorúzásán, valamint az azt követő éves díjátadó ünnepségen. Táskámban a kinyomtatott köszöntőbeszéd, emellett fényképezőgép, navigációs készülék, az elmaradhatatlan telefon – a többit meg sem nevezem.

Amúgy dél van, és hét ágra süt a nap.

Az autópályán Flipper felmorog, kiló-harminccal még jól bírja, száguldunk az ismerős autópályán, gyönyörű az idő, üdék az erdők, most kellene megállni egy parkolóban és a fák között becserkészni némi májusi pereszkét, ám az ízletes gomba megdümmedne, mire estére hazaérek, s akkor meg minek… Hamarosan meglátom a hatalmas szélkerekeket, ez azt jelenti, hogy közel a komáromi letérő. A számtalan kamion között manőverezve megtalálom a jobbra kanyart, innen már nem lehet hibázni. A két Komáromot összekötő hídon átgördülök külföldre, majd az első parkolóban beüzemelem a GPS-t. Vagyis megpróbálom. És (ismét, megint) szembesülök azzal, milyen amikor a Balkán nászba borul Kelet-Közép-Európával. Tehát. Egy romániai mobilelőfizetéshez hozzácsapott tabletet használnék – így, feltételes módban. A táblagépen van egy navigációs progi, amihez ingyen letölthetők mindenféle térképek. Nyilván még otthon letöltöttem Szlovákia térképét, ellenőriztem is: megtalálja az útvonalat. Persze olcsó húsnak híg a leve: a kijelző az erős fényben láthatatlan, a szöveges irányítás pedig, mint ott, helyben kiderül, nem elérhető, csak a prémium előfizetők számára. Nos, a napellenzőt leveszem, helyére szerelem a navit, ez is több a semminél, percenként bökdösni kell, de legalább elvisz valamerre. Komáromból kivisz, a „Cintirim” (temető) felirat megnyugtat: jó irányba megyek. Keszegfalva, Gúta, Ifjúságfalva (és tényleg létezik), Negyed, Vágfarkasd (engem ne vágjon senki) következik. A táj otthonos, a fákon hatalmas fagyöngytelepek, mint a Nyírségben. A rádióban adót keresek – találok egy szlovák rockállomást, nyomják eszeveszettül a metált meg a punkot – eldöntöm, hamarosan megtanulok szlovákul. Vágsellyén (erről Selye János professzor jut eszembe, a stressz nagy kutatója) a navi úgy elkavar, hogy már-már pánikba esek, de végül kiderül, hogy érdemes volt áthajtani egy gyalogoszónán, mert kikerültem/-tünk egy jókora dugót. Csak semmi stressz…

Ezután már nem izgulok: jó útburkolat, bodza az út szélén, minimális forgalom, rendőr sehol, minden a legnagyobb rendben. Legalábbis a galántai körforgalomig, amelynek háromszor futok neki, ugyanis mind a gép, mind az agyam összezavarodik. Onnan viszont már csak gerelyhajításnyi Diószeg.

Találkozom meghívóimmal, meg a többi meghívottal és az érdeklődőkkel. A fiatalon, harmincévesen elhunyt kiváló prózaíró szobránál többen emlékezünk rá, majd átvonulunk a díjátadó helyszínére. Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke tudatja a közönséggel: 2017-ben sem Talamon Alfonz-díjat, sem Forbáth Imre-díjat nem adnak át. „A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának az előző évben megjelent prózakötetekből kell válogatni. S mi van akkor, ha nem jelenik meg semmi? Akkor a semmiből nem lehet válogatni. Az előző esztendőben nem ez történt, de mindenképpen jóval kevesebb könyv jelent meg a 2016-os évben, mint szokványosan” – mondta az elnök. Szomorúan kellett tudomásul venni, hogy a szlovákiai magyar könyvkiadás bő évtized alatt a tizedére zsugorodott. Könnyed, de mégis súlyos következtetésem: itt, a Kárpátok ölelte térben bizony gyakran álmokkal sáfárkodunk, nem ritkán csupán cserekereskedelmet folytatva egymással – megosztjuk egymással, továbbgondoljuk, utazásaink közben/után újraálmodjuk… s mindez rímel ama talamoni kötetre – Az álomkereskedő utazásai címűre.

De – legalább – a Simkó Tibor-díj gazdára lelt Fellinger Károly személyében a gyermekirodalom terén végzett kimagasló alkotói tevékenységéért. Tehetséges zenészek és figyelemre méltó színész felolvasása színesítette az eseményt. És azóta is bánom, hogy nem kértem el a receptjét annak a disznóhús-készítménynek, amelyet a fogadáson volt szerencsém megkóstolni.

A hátraarc előtt még benéztem egyik helyi boltba. Finom söröket kerestem elsősorban. De amint megláttam a literes kiszerelésű Kofolát, nyomban a kosárba tettem. Szlovák Frucola, mondtam este otthon.

Végül egyedül ittam meg. Vagy Talamon Alfonzzal – ki tudja…

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése