Török Sophie levele a FISZ-táborból

Helyszíni

Az idei FISZ-táborból nem kisebb literátus személyiség tudósítja olvasóinkat, mint Török Sophie. Aki civilben az Irodalmi Jelen friss díjazottja, Borcsa Imola neve mögött bújik meg.

 

Fotó: Horváth Győző, Fiatal Írók Szövetsége

Török Sophie levele a FISZ-táborból

 

Drága Ferencem!

 

Bizonyára megrémisztett eltűnésem, de nem kell aggódnod, jól vagyok, bár különös dolog történt velem. A kertben sétáltam, azon a helyen, ahová nemrégiben a második mandulafát ültettük, amikor erősen szédülni kezdtem, elernyedtek az izmaim, és már-már elájultam, aztán hirtelen egy másik domboldalon találtam magam. Emlékszel, alig bírtuk visszafojtani a nevetésünk, mikor Erzsó a fán látott ördögről mesélt, most azonban erős bennem a gyanú, hogy azon a helyen csakugyan különös erők munkálkodnak. Bárhogy van is, az utazásom megtörtént. Visegrád-Mogyoróhegyen vagyok, 2017 júliusában.

Bármily erők is léptek akkor működésbe, nem lehetnek véletlenszerűek, hiszen itt és most zajlik a Fiatal Írók Szövetségének tábora. Bizonyára szívesen lennél ennek részese, ezért megpróbálok beszámolni az itteni történésekről. Tudom, levelemben sok lesz a számodra ismeretlen név, fogalom és történelmi esemény, én azonban már egészen otthonosan mozgok ebben a világban, s hazaérve majd mindenbe beavatlak.

Érkezésem a tábor harmadik napjára esett, már javában folytak a műhelymunkák, külön csoportokban dolgoztak prózaírók, költők, műfordítók és kritikusok. Én Péterfy Gergely délutáni prózaműhelyébe kukkantottam be. Mielőtt a fiatal tehetségek Péterfy vezetésével nekifeszültek volna egymás szövegeinek, szó esett praktikus kérdésekről is, például önreklámozásról, hogy arra mint nem ördögtől való dologra kell tekinteni, és hogy nem árt felkészült, jó interjúalanynak lenni, a legsügérebb kérdésekre is frappáns, újszerű választ adni.

Nádas Péter
Fotó: Horváth Győző, Fiatal Írók Szövetsége

Késő délutánra megérkezett Nádas Péter, akire mindenki kíváncsi volt, olyannyira, hogy előadása alatt még a büfé is bezárt. Szegő János elsőként az író cipőválasztására kérdezett rá, nem véletlenül, hiszen a Világló részletekben ő maga is jelentőséget tulajdonít a lábbeliknek. Nádas válaszából az európai divatról alkotott véleményét is megtudtuk, ami magyar szempontból lesújtó, szerinte ugyanis a magyarok unelegantak, s habár 1948-ig a nőknek volt eleganciájuk, az csak a franciák másolása volt, magyar divat sose létezett. Ezeket hallva óhatatlanul a te gyerekkori bécsi élményed jutott eszembe, Ferenc, és az a folytonos, leküzdhetetlen barbárság-érzés, aminek ez az egyik kivetülése. Van, ami ötszáz év alatt sem változik. Szóba került aztán Buda, Mohács és a Visegrádhoz közeli Kisoroszi, ahol hosszabb ideig élt az író. Két megrázó élmény is kötődik ezen időszakához, ugyanis Kisorosziba érkezése után néhány nappal vonultak be a Varsói Szerződés csapatai Prágába, és akkoriban olvasott először Jungot. Ezek az élmények hosszas önreflexióhoz vezettek.

Ezután Szegő János a Nádas regényeiben felbukkanó valóságos, valamint a memoárban megjelenő fabulált elemekre kérdez rá, a válaszban pedig az emlékezés-felejtés folyamatáról, működéséről is beszél az író. Szerinte felejtés nincs, minden, amit az agy egyszer befogadott, ott van, a jelenség a koncentráció-dekoncentráció képességével függ össze, halálunk óráján pedig kezdetét veszi... Itt rövid nyelvészeti intermezzo „vette kezdetét” ezen kifejezés helyességéről, így végül nem derült ki, mi is történik halálunkkor. A Világló részletek kapcsán szó esett aztán az ismétlések jelentőségéről. Nádas szerint az ember tökéletességre törekszik, és sokszor a szimmetriát véli annak, hibásan, hisz például teljesen szimmetrikus emberi arc sem létezik. (Ez így igaz, de mégis, micsoda torzszülöttet képes létrehozni a túlzott asszimetria! Bizonnyal kitaláltad már, Dienes testvéredre gondolok!). Éppen ezért ő a páratlan számú ismétlések híve. Felolvasásában nagyapjáról, Nádas Adolf Arnoldról kaptunk nem túlságosan vonzó leírást. Szóba került még a parabolaregények működésképtelensége, és Nádas elmondta, szerinte Mészöly Miklós volt az utolsó, akinek sikerült megtalálnia az átjárókat egy bibliai és egy mai történet között.

FISZ-tábor
Fotó: Horváth Győző, Fiatal Írók Szövetsége

Szerencsére a beszélgetés végén Nádasdy Ádám, aki a műfordító műhely vezetőjeként vett részt a táborban, nem felejtett el rákérdezni a halálról szóló félbeszakadt gondolatra. Nádas elmondta, a tudattartalom olyan sokrétű, hogy az fizikai érzékelés közben (például, hogy sért a cipő, meleg van, izzad a seggem) felfoghatatlan, a halál pillanatában, mikor a fizikai érzékelés megszűnik, a tudatállomány válik megközelíthetővé, ennek köszönhető a végtelenség, az öröklét érzete. Ő maga volt már ebben az állapotban, három és fél percig volt halott, azonban az orvosok visszahozták. Hogy ismét érzékelhesse a melegben izzadó seggét, tette hozzá, mi pedig nevettünk.

Az esti órákban kritikustusa következett, amelyen három elsőkötetes munkáját vizsgálták: Mizsur Dániel Karc és Horváth Veronika Minden átjárható című verses-, valamint Szalay Ádám Fák mindenütt című prózakötetét, a vizsgálódók Vásári Melinda és Smid Róbert voltak, Szekeres Niki közreműködésével. A nap záróeseménye a skót–magyar és a francia–magyar műhelyek bemutatkozása volt, utána pedig buli, alvás, vagy domboldali csillagnézés közül választhatott ki-ki kedvére való programot.

FISZ-tábor
Fotó: Horváth Győző, Fiatal Írók Szövetsége

Reggel folytatódtak a műhelymunkák, délutánra pedig a műhelyvezetők meghívottjai is megérkeztek. Péterfy Gergely feleségét, Péterfy-Novák Évát választotta, már csak azért is, mert nem állt fenn a visszautasítás veszélye. Nem meglepő módon családias volt a beszélgetés hangulata, s a fiatal szerzők számára igen releváns témáról esett szó, az első kötet utáni állapotról. Péterfy-Novák Éva maga is ebben a helyzetben van, az övének ráadásul az a különlegessége, hogy nagy feltűnést keltő, sikeres első könyv van a háta mögött, ami, ha lehet, még inkább megnehezíti a folytatást. Beszélt az első kötet befejezése utáni hullámzó alkotókedvről, és második regényének megrázó témájáról, ami, azt hiszem, mély nyomot hagyott mindannyiunkban.

Az utolsó nap délutáni meghívottja Bán Zsófia volt. Beszélgetőtársa, Antal Nikolett több témát is feldobott, és arra kérte, kettőt válasszon ki. Bán Zsófia elsőként Frida Kahlóról mesélt. Elmondta, a mexikói festőnő jó példa arra, ami vele gyakran megesik, hogy valakinek a személyisége, életműve megragadja őt, és ezt esszében, novellában próbálja megközelíteni, aztán időről időre visszatér hozzá. Frida Kahlo női léthez erősen kötődő témái fogták meg egyrészt, másrészt pedig a munkáiból áradó kettősség, hogy egyszerre van jelen bennük a hihetetlen fájdalom és a végtelen életöröm. Ezután Antal Nikolett a hiányra kérdezett rá, mint Bán Zsófia művészetének központi motívumára, aki elmondta, egy-egy mű megalkotásánál valóban vezetik magánéletből eredeztethető hiányérzetek, ezek azonban legtöbbször szélesebb körre is érvényesek. Az ő esetében ez a holokauszttal kapcsolatos élményekről való beszéd hiánya volt, hisz maga is holokauszttúlélők gyermeke, prózájával pedig az erről való beszéd nyelvét kereste. Arra a felvetésre, hogy gyakran ír nyomasztó határhelyzetekről, mint az árulás, besúgás, tragédiák, Bán elmondta, hogy ő a kezdetektől fogva határhelyzetekben él, hisz magyar szülők gyermekeként külföldön nevelkedett, két nyelv, két kultúra határán, s bár ezeket a határhelyzeteket ő nem feltétlenül éli meg nyomasztónak, írásaiban áthidalásukra törekedik.

Ezután az írónő által használt érdekes perspektívákra terelődött a szó, az Esti iskola novelláiban ugyanis olyan szereplők nézőpontjai tűnnek fel, akik vélhetőleg szerepet játszottak ugyan a történelem és a kultúra alakulásában, mégis lényegében hiányoznak a történelemből, mint például az űrbe küldött Lajka kutya, vagy Frau Röntgen. Válaszában Bán Zsófia kifejtette, hogy őt ezekben a történetekben elsősorban az érdekli, hogyan konstruálódnak a hazugságra épített mítoszok, hogyan terjednek el az ideológiák szolgálatába állított hamis narratívák. Aztán a tavaly megjelent Turul és dínó című kötete került szóba, aminek címadó esszéjében azt vizsgálja, hogy bizonyos történelmi korszakokban miért van szükség mitikus figurákra. Végül Méreg című, készülő regényéből olvasott fel egy részletet, amelyről azt is elárulta, hogy tulajdonképpen egy novella tovább-burjánzása.    

Horváth Benji

Este a Szövegpokol elnevezésű programpont következett, ahol a táborlakók mutatták be a műhelymunkák egyáltalán nem pokoli gyümölcseit. Záróprogramként pedig André Ferenc és Horváth Benji alkalmilag Purgatórium formációra keresztelt kettőse részesítette audiotextuális orgiában füleinket.

Ezután akár indulhattam volna haza, hisz másnapra csak a táborbontás maradt, és már nagyon kívánkoztam vissza Széphalomra, de még rám bíztak egy igen fontos feladatot. Egy könyvet kellene átcsempésznem az időn – Neked. Hogy melyiket, még magam sem tudom, ha kérdezem, csak titokzatos mosolyokat kapok válaszul. Amint kézhez kapom, indulok.

 

Ölel,

Sophied

Visegrád, 2017. július 22.

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése