Az áruló test – Oláh András versei

Líra, Költészet
  
Oláh András  
Az áruló test
Oláh András versei
 
felújításra várva
 
felújításra várunk miként a város is
ismerős sóvárgás tombol bennünk
a sétálóutcán botorkálunk tétova
emlékek után kutatva… csonka lábú
barátunkat lessük a morzsákat csipegető
galambok között… pirított cipóból
tárkonyos ragu illatát hozza felénk a szél
arcod a nyakamba fúrod és szavatolva
a megmásíthatatlant magadévá ölelsz végleg
hogy aztán odalakatoljuk magunkat a hídhoz
és ott maradjunk a kulcstalan homályban örökre
összezárva míg a törvényszerűségek
lehetőséggé bonyolódnak majd
és önmagunk túlélőiként kitaláljuk egymást újra
hogy a féltékeny álmok záporában legyen
kivel megosztani legszebb bűneinket
 
 
lenyeltem volna
 
lenyeltem volna a visszautasítást is
de nyelni sem tudtam
föl voltam készülve a gyors retirálásra
ám meglepve láttam
hogy hezitálásod csipetnyit enged
pedig gyalázatos voltam
de türelmed fordított a lapon
érdemtelenül kényeztettél
nem kérdeztem miért csinálod s miért épp velem
csak hagytam hogy testünk újra és újra
árulónk legyen
 
 
más nyelven
 
maradhatunk-e minden gyanú felett
és hiheti-e valaki hogy ami volt
már szóra sem érdemes
más nyelven beszél a lélek és a test
s amíg nem tudunk elszámolni
életünk retusált képeivel
újra és újra felszínre törnek
a defektes tegnapok
a múlt sem kizárólag a miénk
s ha nem tudjuk túlélni
a gyilkosok precíz szorgalmát
maradunk sebtében megásott árkok
hulladéka – választható kiúttalanság –
hamar beesteledett s mi elhittük
hogy meg lehet szokni a feketét is…
menekültünk csizmatalp alá
lettünk elfertőződött sebek de most
maréknyi földből szégyent gyúr az idő
hogy kárpótoljon szakadt kabátjáért
annak a gyalázatos nyárnak
 
 
hagyaték
 
élni az életet lehetetlen vágyban
félni a holnapot pusztulásra szántan
hajtincset rejteni zsoltárok könyvébe
– fojtó ábrándodnak keserű a vége –
 
remélni mégis egy hazug kegyelmet
s tudni hogy magához sohasem emelhet
látni a sorsot amint vakon elmegy
s ott marad utána a sok kinőtt jelmez
 
jövőtlenül hitben gyermeket nevelni
süllyedni a gondba – volt bizony ezernyi –
befelé sírással jégszívűvé hűlni
választott bélyeggel folyton szembesülni
 
mosoly nélkül élve szétosztani mindent
nincs már mit mondanod arcod félre billent
a házban ahol meghalsz nem marad semmi
hagyatékod ábránd – nincsen hol keresni
 
 
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése