Nicola Tesla fehér galambja – Böszörményi Zoltán verse

Líra, Költészet
 
Böszörményi Zoltán
Nicola Tesla fehér galambja
 
 
Bizalmába fogadott az Isten. Galamb formát öltött. 
Az elmúlt hetekben délelőttönként velem volt a Central parkban.
A fehér galambot kenyérmorzsával tápláltam,
mintha a lelkemet etetném jóízű illúziókkal.
Ő már tudta, hogy doktor Wembly ma eljön hozzám
reggel tíz körül a New Yorker Szállodába,
a 3327-es szobába.
Pápaszemet visel, s mielőtt fölém hajolna, orrán megigazítja,
jobban akarja látni a halált.
Én csak fekszem kiterítve a kétes tisztaságú lepedő
takarta ágyon, s hagyom, hogy halottkémkedjen
ez az ismeretlen, de mindenképpen joviális úriember.
Aszott testem nem nyújthat neki kellemes látványt,
de hát nem tart oly soká megállapítani a halál beálltát.
Csak hümmög felettem, mint a Legfelsőbb Bíróság
egyik tagja teszi majd, amikor Marconit tizenhét esetben elmarasztalja.
A szomszéd szobában szól a rádió...
Még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került,
Mikor az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült,
Érces hangja felszárnyalt és messzire repült,
És egy hallgatóban megszólalt: – A próba sikerült!
 
 
Milyen különös erővel szüremkedik át a hang a falakon!
Még ott a tekintetem a néhány napja eltűnt fehér galambon.
Zajos váróterem a világ. Mindenki siet, kapkod és kiabál,
különös megnyilvánulása ez az anyagból szerkesztett értelemnek.
A Niagara párái alatt szivárvány feszíti mellét a nyugodt égre.
Hangaszál.
Doktor Wembly még mindig itt áll mellettem. Lenézek rá.
Nem oly fölényes tekintettel, 
mint ahogyan Edisonra,
amikor lekezelően és elutasítóan beszélt a váltóáramról,
pedig a fémkeblű dinamókat szopják 
a sivalkodó transzformátorok.
 
 
Leng az idő fehér vászna felettem, s a szomszéd szobában
továbbra is kitartóan szól a rádió...
S néha zavar minket, s néha gépek zavarják,
Már zsebre vágjuk, s ha rosszul figyelsz, ő is zsebre vág.
Szép időben minden műsor tisztán fogható,
És a programban a régi dal is újra hallható:...
Ha nem lenne ez a lengő hang, 
megmerevedne az univerzum körülöttem,
így csak magam vagyok szikla-merev.
Doktor Wembly indulásra készen áll. 
A szoba sarkából még visszapillant, 
ajka szavakat morzsol:
genius is one percent inspiration 
and ninety-nine percent perspiration,
s búcsú helyett megcsóválja a fejét.
Rosszallóan nézek le rá, csak ne őt idézte volna,
de már be is csukódik mögötte az ajtó,
s a vékony falakon áthallik, 
a szomszéd szobában továbbra is szól a rádió.
 
 
Még ott a tekintetem a néhány napja eltűnt fehér galambon.
 
 
 
 
 

Jegyzetek:
 
Guglielmo Marconi, olasz fizikus, a rádió feltalálásáért 1909-ben Nobel-díjat kapott. Nicola Tesla 1943. január 7-én bekövetkezett halála után néhány hónappal az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hivatalosan is megvonta Marconitól a rádió feltalálásának érdemét. A találmányt Nicola Teslának ítélte meg.
A rádió, LGT, 1977, dalíró: Presser Gábor, szövegíró: Sztevanovity Dusán.
József Attila Munkások című versének egy sora.
Thomas Alva Edison: A zseni egy százalék ihlet és kilencvenkilenc százalék verejték.
 
 
 
 
 
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése