Bűnös vagy ártatlan?

Helyszíni

Együttműködhet-e nagy hatású művész véres politikai rendszerekkel? Akár a náci Németországban, akár bárhol a világon. Meddig terjed a művészi felelősség? A Szembesítés fontos kérdései a Karinthy Színházban.

 

Wilhelm Furtwängler karmesteri életműve a mai napig ámulatba ejti a zenerajongók táborát. Zseniális interpretációinak egy része azonban a német náci uralom alatt hangzott el. A horogkeresztes pártba nem lépett be, vezényléseivel mégis szerepet vállalt a Harmadik Birodalom idején. Igaz, hogy kezdetben lemondott tisztségeiről, visszavonult, ám később a Berlini Filharmonikusok élén megint munkába állt. Nem érdekelte a politika, a művészet öntörvényűségében hitt, noha ezzel akaratlanul is hozzájárult az ordas eszmék propagandájához. Nem hagyta el hazáját, mint például Marlene Dietrich, aki nem kért a kétes dicsőségből, sőt a háborúban amerikai frontkatonáknak énekelt.

Elválasztható-e a művész tevékenysége attól a közegtől, amelyben létrejön? Vagy mégiscsak a mű a legfontosabb, és a lángésznek egyébként is mindent szabad? Ronald Harwood világhírű darabja, a Szembesítés ezekre a kérdésekre keresi a választ. A bűvöskarmestert a harmóniák, félhangok és ütemek iránt érzéketlen amerikai tiszt hallgatja ki. Berlin amerikai zónájában, 1946-ban vagyunk, azokban a hónapokban, amikor mindenki a legképtelenebb magyarázatokkal igyekszik tisztára mosni magát a győztesek előtt.

Az emigráció lehetőségére emlékeztet, hogy Marlene Dietrich dalaival kezdődik mindkét felvonás, majd dokumentumfilm-részleteken látjuk a szétzúzott, lebombázott Berlin romjait és nyomorúságos életét. Erre a látványra épül a díszlet is, az igazoló eljárás helyszíne. Félig leomlott épületben, kiégett falmaradványok között folyik a vizsgálat.

Szilágyi Tibor hibátlanul alakítja a biztosítási ügynökből lett amerikai őrnagyot. Életunt hanghordozásával, bealvó gesztusaival jelzi, hogy biztos a dolgában, ő már eleve eldöntötte magában a náci hatalommal együttműködő karmester bűnösségét. Magabiztosan és az egyszerű logika önhittségét megmutatva játssza azt a gyakorlatias, földhözragadt üzletembert, akinek valójában fogalma sincs, kivel áll szemben, és szinte büszke arra, hogy mindez nem is érdekli. Minél logikusabban bizonygatja meggyőződését a karmester bűnösségéről, a néző annál inkább hajlandó Furtwängler mellé állni. Mindeközben természetesen magával ragadóak Szilágyi érzelmi-indulati kitörései is.

Baronits Gábor, Szilágyi Tibor

Megdöbbentő, ahogyan Furtwängler szerepében Papp Zoltán a színpadra lép. Rögtön megteremti azt a miliőt, amelyből sugárzik a nem mindennapi egyéniség hatása. A más körülményekhez szokott, kivételes elbánásban részesülő dirigens az ártatlanság biztos tudatában jelenik meg vizsgálóbírája előtt, de fölényét nemsokára kénytelen mérsékelni a fajankó őrnagy kérdései nyomán. Papp Zoltán kiválóan oldja meg ezt a feladatot, folyamatosan érezzük, hogy a látszat ellenére a fölény nem szűnt meg, és a karmesternek – művészi értelemben – mindvégig igaza van.

Papp Zoltán és Szilágyi Tibor

A másodhegedűs szerepében feltűnő Balázsovits Lajos az alkalmazkodó kisember túlélési ösztönét jeleníti meg. Az eleinte vétlennek, sőt joviális figurának látszó kis pontból az életéért kétségbeesetten kapaszkodó embert formál. Amíg csak lehet, hazudik, alakoskodik, aztán a megszállók engedelmes kiszolgálója lesz, hogy egykori náci párttagságát enyhítse. Ezt a fordulatot Balázsovits Lajos egyszerre képes ellenszenvessé és mégis megérthetővé tenni, már-már felkeltve szánakozásunkat. Miközben a bonyolult lelki helyzet kibontását szemléljük, színháztörténeti pillanat részesei is vagyunk: igazi, jelentős színész visszatérésének lehetünk tanúi.

 Balázsovits Lajos

A jegyzőkönyvvezető Straube kisasszonyt Györgyi Anna játssza. Mértéktartó alakítása szervesen, szinte észrevétlenül épül be a cselekménybe, mégis mindvégig fenntartja azt a fojtott feszültséget, amely végül hatalmas sikolyban ki is robban. Alázata, mesterségbeli tudása ékes bizonyítéka annak, hogy Györgyi Anna ma a legnagyobb színésznőink között van, színházat lehetne rá építeni.

 Györgyi Anna

Az őrnagy ellenpontja a fiatal tiszt szerepében a színészi erényeit egyre jobban érvényesítő Baronits Gábor. Ifjonc amerikai katonától több lezserséget szoktunk meg, ám a darab folyamán megtudjuk fegyelmezett viselkedésének okát: a hadnagy Németországban született, és gyerekkori rajongója a mesternek. Baronits Gábor éppen a visszafogottsággal érezteti meg velünk a drámát, a csiszoltabb lélekben dúló háborút, kimondatlanul is. Az önmagával vívott belső harc tökéletesre fejlesztett, megrendítő jeleit láthatjuk színészóriások mellett is kiemelkedő játékában.

A mártírsorsot szenvedett férje igazát kereső és Furtwängler ártatlanságát bizonygató, kissé megbomlott özvegy szerepében emlékezetes alakítást nyújt Olasz Ági. A felvonások elején Marlene Dietrich dalait Dobra Mara énekli, méltó tolmácsolásban.

Szántó Erika rendezése remekül egyensúlyban tartja Furtwängler bűnösségének vagy ártatlanságának eldöntetlenségét, egyaránt kiemelve az érveket és ellenérveket. Nem dönt helyettünk, nem erőltet semmit se pro, se kontra, de ami ennél sokkal több – és talán a legtöbb, amit érdemes tenni, mert a kérdés minden korszakban időszerű –, csupán feladja a leckét, nekünk kell választani.

 

Fráter Zoltán

Fotók: Karinthy Szinház

Bemutató: 2017. február 17. Karinthy Színház

Kommentek elrejtése, megjelenítése