Székfoglaló – Dezső Katalin versei

Líra, Költészet
Dezső Katalin
 
Székfoglaló
Dezső  Katalin versei
 
Tárgytalan
 
Elalvás helyett is téged vádollak az elfelejtett
csekkekért és az eljátszott boldogságért,
nőként unlak, dacosan, ok nélkül,
ha visszatámadsz, hogy én se az vagyok,
akihez jó volt kötődni, csendben felöltözöm,
összefogom minden démonodat,
és rájuk gyújtom a szomszédok házait.
 
Hogy milyen virágokból szép a rét, nem tudom,
azt sem, hogy kell egy férfiból
hasznos embert nevelni,
hogy jó-e a vasárnapi tányér az ebédhez.  
 
Anyám hagyományait tovább örökíteni fiatal vagyok,
a sajátjaimhoz még nem értek,
apámtól csak anyámat tanultam meg szeretni.
Egyetemes fájdalmakról tudok beszélni,
de őket meghálálni elég szándékom sose volt.
 
Csütörtökön felkelek, kiviszem a szemetet,
és visszaalszom, mintha jó ember lennék,
nem félnék istent játszani, amikor
gyereket szülök neked, aztán elválok tőled,
viszem a fél házat és az autót,
ez a büntetés a hülye kérdésedért,
amire évekkel ezelőtt volt gyomrom és pofám igent mondani.
 
Anyám meghal, a hagyományait magával viszi,
nem lesz férjem, és nem szülök gyereket,
mert apámtól anyámat tanultam meg szeretni,
nem pedig magamat.
A kiszáradásomé ez az élet,
majd így adom tovább én is,
amikor beleunok az öregedésbe,
az ajándék rózsákba és a férfiakba,
akiket nem tudtam kiszolgálni.
 
 
 
Buborék
 
A bútorok minden szorítást kialszanak este.
 
Álmában anyám nem sír a régi időknek,
hogy nézzenek vissza egy ötvenes kanyarból,
legyenek a tejföl zárófóliája alatt és hozzanak
egy kis boldogságot, amit náluk még
valódi mandulából lehetett kapni.
 
A család álmai kioltják a kazán tüzét,
mert mindenki magára figyel,
nem a közös jóra,
lusták vagyunk a társadalmilag elfogadott
jellemvonások elsajátításához.
 
Elmúlt ez a cseszett karácsony, annyira futotta,
hogy semmit nem hagytam benned,
de bennem se maradt semmi,
ami másért birtokviszonyt képes magára erőszakolni.
 
5 fokban nagyon jó élni, mert nincs hideg,
nincs nagykabát, sál és sapka,
csak elvárásokat fognak a ruhák.
 
Pucér vagy előttem, de az nem meztelenség,
hogy minden eredet tapintom,
a kezemben tartom a hitvány, fekete tüdődet,
 
csak ne fogyjon el a levegő,
amíg ki nem mondjuk.
 
 
 
Váróterem
 
Amikor anyával a játszótéren.
Te piszkos kézzel odafutottál hozzám,
dél lett a boltokban, az analóg órák
azóta kísértenek.
 
Házi almák, ahogy
egyszerűek
és édesek
és vannak.
 
Amikor te meg én a sétakor.
Hétfőn fagyott, a hideg súlya
nehezen hagyja el a lábujjakat.
 
Alszol nálam?
Fél hatkor beveszem a tablettát,
most nem leszünk szülők,
most még nem tudjuk elrontani.
 
Amikor vége van és a vécén ülök,
a szobámban vársz és addig
kisfiú vagy a homokozóban,
tűzoltó az ovis farsangon,
felolvasol a sulis karácsonyon
és éppen érettségizel.
 
Akkor fogom utoljára megkérdezni,
hogy hány cukorral kéred.
 
 
 
Székfoglaló
 
Ezt a hajnali hármat, amit most
rád terítek, mástól loptuk el.
 
A bűntudat csak a társadalom
pszichés opciója a mennybe jutáshoz,
ha bűnöznék, a Bibliám lennél a pokolig.
 
Kettőnk itt marad dísznek,
utónyomás lehetne a gyerek vagy a kutya,
ezekhez ugyanannyi közünk lehet,
tudjuk a szülinapjukat és egy kort osztunk velük,
mert muszáj.
 
Naftalin vagyok az aktualitást vesztett öregekben,
hogy múlni tudjanak,
lemaradok értük a nagy családi összegzésről,
szerencsére az, hogy idén is szarabb ember
lettem, ott várt a karácsonyfa alatt.
 
Ha el merem majd mondani anyának,
hogy már sokadjára el akarok szökni,
talán ad a buszjegyemre pénzt.
 
De a buszsofőr nem nyom a világ végéig
diákot, kiterjedéseink egymásból kivonhatók.
 
A sötétben félni szoktam, idén 21 leszek,
fényben konzerválom magam.
 
És te végre hallgatsz, mert tudjuk,
hogy helyettünk már két másik beszél.
 
 
 
Erinnerungsimperativ
 
(Engem éppen az birtokol, akinek az autója a
a házunk mellett parkol.
Értsd meg az elveim, amelyekbe
minden másodlagos szükségletemet belerendezem,
hogy szépek lehessünk egymásnak)
 
Neked főzök le friss kávét,
mert téged talán szeretlek,
nem az elhasznált zaccból kapsz,
az rangon aluli,
te a menstruációm tudtál lenni vasárnap
és az emlékezetem hétfőn.
Jövő héten teázni akarok.
 
Ne vedd magadra, a változás a kényszer,
nem téged unlak és ezért kurvulok,
csak kinövöm a pózokat és a giccses gesztusokat,
kettőnkre már szavakat se akarok keresni.
 
Lassan elmehetnél, mert nem tudtál beválni,
ilyeneket a májusi ég megbocsátana,
de október van, a húgom szülinapjára készülök,
nincs időm a szívedet a nevemre íratni.
 
 
 
Burgundi
 
Meghívlak majd mindenszentekre,
hogy meglásd, mennyien tartoznak hozzánk
a földfelszínen innen és túl,
hogy olcsó gyertyával játsszunk, mintha
nem kellene belegondolni 'az élet rövid'
és egyéb ilyen közhelyekbe,
mintha helyes lenne ilyenkor zabálni
és hatalmas réteseket sütni
azok helyett, akik minden ilyet régen kinőttek.
 
Elmúlik ez is, kaja után kávét kell inni este,
a kocsmába menés rítusa ez,
a lámpának mindennapi balfasz fénye van,
hazamész, én a kocsma előtt a kőre
hányok gyónásképpen,
a halottaimnak tartozom ezzel,
mert templomba menni sose tudtam értük.
 
Rágyújtok, részegen a cigi is úgy ég,
mint a temető, amikor őszi fénye van
az emlékezőktől, akik ugyanúgy végigélik
a gyereknevelés stációit mama nélkül,
ahogy én most azt, hogy elvesztelek.
 
 
 
Amikor valahol -1°C volt
 
Nem azon kell most végig jönni,
amit angyalok meleg talppal kitapostak,
most pokolba megyünk, zálogot kérni
a pazarlásért és a felhasznált ráncokért.
 
Azt hittem, hogy kölcsönös a mindenségig
az egyén a tömeghez vezet és fordítva...
Rossz tézisekbe és rossz közhelyekbe botlik
az ember, ha nem kérdezik meg tőle
időben, meg óhajt-e születni, hogy halni tudjon.
 
Egyszer elfogynak a valós illúziók, amiket
mondatba kell préselni, elfogy minden mondat,
amivel visszahívható az elviselhetőség
legszűkebb tere, ahol védve vagyunk.
 
A barátaim azt hiszik, öngyilkos leszek,
pedig én nem nézek hátra, nehogy futni kelljen.
Ők mozis filmet néznek és mekibe járnak,
én otthon a konyhaasztal mellett fogok ülni,
és áldom majd, hogy nekem legalább
kisszerű problémáim vannak.
 
 
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése