Szerelmes levelek a kilternani ősz leállósávjából

Líra, Költészet, Helyszíni
 
 
Szerelmes levelek a kilternani ősz leállósávjából
 
Varga Melinda verses beszámolója Ármos Lóránd, Dimény H. Árpád és
Noszlopi Botond kolozsvári kötetbemutatójáról
 
 
mert hogy épülhetnék,
ha nem rombolom parlagig magam?
a csendnek zajon váltott
gyilkos ára van.
s a lét bezár
egy önkényes logikába,
ahonnan út, ki tudja, min át
vezet majd s hová?
 
tán vissza önmagába.
             (Noszlopi Botond: Leállósáv)
 
 
S ha az újrakezdés mámora újra
szétfut a kékség árkaiban,
merre bolyongsz, te szép ember, tovább?
Mi elől futsz, és mondd, mi értelme van?
             (Ármos Lóránd: Az újrakezdés romantikája)
 
beszéljünk tengerül, lecsúsztatom kezem hasadon,
a szőröd foltjáig, nyalakodva félvakon a verejtéktől,
sós víztől, órák hosszat, húsod meleg tajtékának
gyönyörűségébe orrom, szemem héját beledörzsölve,
míg kagylód a fülembe suttogja a tengert.
             (Dimény H. Árpád: Beszéljünk tengerül)
 
 
 
Nagycsütörtök, a napsütötte sávon toporog a délután,
orgonák sötétlilán és hófehéren
szaladnak előre az időben,
illatukat eltompítja a hóillatú szél,
letargikus, szomorkás ez a tavasz,
a megváltás későn érkező gyorsvonat,
peronon vergődik a kétségbeesés,
mint valami sebesült, szürke veréb,
feltámadásra vársz,
nem túlvilági csodára és nem is égi jelre,
csupán arra, ajtót ácsoljon benned a csönd,
tudj átsétálni rajta, békére leljen végre a lelked,
ne szaladj át a történetek felett,
hagyj időt magadnak a befogadásra,
miközben irodalmi estre sietsz,
keresztet vetsz, elmormolsz gyorsan egy imát,
de Isten ma hallgat, nem válaszol.
 
A Bulgakov Kávézó egy groteszk Kocsárd,
itt hiába keresnéd Jánost vagy Pált,
tán a Megváltó sem jön idén.
Nihilista szél kólásdobozokat zörget,
az emberek bevásárolni sietnek,
takarítanak, ablakot pucolnak,
a tisztaság sarokba söpört pormacskáktól
asztmás rohamot kap,
megfullad, nem lehet újraéleszteni.
Hajléktalan koldul a megállóban,
rálépnek kezére,
éhes, vagy csak italra gyűjt,
de nem adnak neki, túl barna a bőre,   
idős néni a templom előtt ácsorog,
keze hidegtől és érszűkülettől lila,  
szemében magány koromfeketéje.
A karácsonyi égőkkel együtt
a szeretet is leoltották,
eltették a díszekkel együtt jövőre.
Két bevásárlás között, a báránysült
ízére várva, nincs időnk meghatódni.
 
A kávézó emeletén félhomály,
a költői estből a fényt kispórolták,
nem csoda, hogy Serestély Zalán,
Ármos Lóránd, Dimény H. Árpád és Noszlopi Botond
friss köteteinek tragikusabb verseit emeli ki.  
Értő bölcsészként tapint rá az Achilles-sarkokra,
kérdéseivel a költőket alaposan megizzasztja,
az alkotás pillanatában nem gondolkodunk azon,
versünket hogyan értelmezheti a majdani olvasó.
 
A Kilternani ősz, a Levelek a szomszéd szobába és a Leállósáv
visszatérés-kötetek,
a vers búvópatakként mindig utat tör magának,  
még ha évekig más irányba is sodorja a költőket a lét.  
Dimény igazi visszatérése az irodalomba az Apatológia,  
az új könyv, a tragikus apaversek után bátor hangváltás 
testpoétika, szerelem, mitológiai témák felé.
Az újságírás, a kötelező penzum véres kezű poémagyilkos,  
a polgári szakma és a költői hivatás ősellenségek.
Dimény ma már csak szerkeszt,
irodalmi esteknek nem lesz többé krónikása.
Ármos Lórit az új élethelyzetek motiválják,örök kereső,
ha sokáig van ugyanabban a ringben, úgy érzi, megfullad,
az irodalmi élet csörtéitől megcsömöröl,
s ilyenkor inkább Írországba emigrál, 
megírja az ír táj és a furcsa énviszonyok verseit,
nem spórolja ki belőlük a metafizikát sem.
Az újrakezdés jobban izgatja, mint a révbe érés, s vallja,
az élet összetettebb a versnél, nem préselhető bele minden szavakba.
 
A költészet hivatás, lelki belső késztetés,
minden egyéb csak kényszer, mellékvágány
Noszlopi Botond merész pókerjátékos,
egy lapra tesz fel mindent,
s bár gyakorolja hivatását,
ha túl komolyan venné,
bedarálná a személyiségét a jogászkodás.
A szórakoztatás mesterfoka óta öt év telt el,
ha nincs határidő, szerkesztői drákó,
tán egy évtized kell, míg belépünk a Leállósávba.
Az első ciklus csupa gyász-vers,
lemondás, sztoikus líra,
némi posztklasszicizáló jelleggel,  
fő témái: idő, végesség, felejtés, szexus.
A második ciklusban sok a csipkelődő szöveg,
humorosabb bökvers,
költőnk a formák zsonglőre,
az időmértékes és ütemhangsúlyos versek
úgy váltják egymást, mint nappalok és éjszakák.  
Ármos Lóránd rokonlélek Botonddal,
Sirály ciklusában fajsúlyos témákat boncolgat,
nehéz közhelymentesen leírni ma bármit a szabadságról,
lemeztelenít, madártávlatból szemlél,
és a szubjektum mindig fölötte áll a körülményeknek,
úgy alanyi az ármosi líra, hogy mégsem személyes.
Dimény H. Árpád nem témákat, viszonyokat boncol,
gátlástalanul szubjektív,
nincs szüksége szereplírára,
sem egyes szám harmadik személyre,
család és közösség, erős testpoétika, antik görög hagyomány,
szabadáramlású, hömpölygő sorokban,
amelyekbe jó belefeledkezni.
 
Zalán végig magasan tartja a labdát,  
a költők el-elszöknének vidámabb vizekre,
de ez még Noszlopinak sem sikerül,
az est vége felé felolvas pár pajzánabb,
humorosabb verset,
de a cinizmus, távolságtartás,
hűvös belenyugvás jellemzi ezeket is,
nagycsütörtök, könnyű szívvel költő nem nevethet.
 
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése