Állatkerti történet – Dorothy Hewett versei Turczi István fordításában

Láthatár, Líra, Költészet

Állatkert Dorothy Hewett

Állatkerti történet 
Dorothy Hewett versei Turczi István fordításában
 
 
 
BESZÉLGETÉSEK
Conversations
 
Végül is, miről beszélhetnénk,
néhány numeráról!
Ha visszagondolok „beszélgetéseinkre”,
szinte ugyanazt a recsegő lemezt hallom,
válaszaidat nem tudom kivenni.
Új tűre volna szükség, vagy még egyszer lejátszani?
Túl sokat kérek?
Szükségem van rá, párévente észrevegyenek
(kit hülyítek?), de ha én kiteszem a lelkem,
talán elvárhatok valami visszajelzést.
 
Elképzelem magam
                        százévesen:
ráncos krokodil, aki bárokban találkozik veled
                        szomorú hétvégék
                        lila fényében,
fejemet a válladra hajtom,
                        és vég nélkül vitatkozunk,
            én a szigonyommal,
      te a toldozott hálóddal.
„Nem volt még elég a színjátékból?”
Eljátsszuk azt a darabot, hogy Isten hogyan
                        érkezett Mahagonnyba?
Engem taxival hoztak,
a sofőr, korábbi szeretőm, de facto megőrült;
az aulában egy még korábbi szeretőm
járomcsontja világít felém vakon
                        a széldzsekije fölött.
Az Opera magasztos hangulata elől
kimenekülünk az erkélyre,
halszálka-mintás öltözékünkben előredőlve
                                   hallgatjuk Harpagont,
                        ez az egyszerűbb börtön.
 
Vacsorára várva, Gershwin
„Summertime”-ja mellett
pózolunk, mint az üvegállatkák,
akik átlátnak egymáson.
„Nagyon jól ismersz.
Gondolj mindazokra, akik szerettek,
            és szenvedtek miattad.”
Kik azok? Nem emlékszem.
 
Mindketten jól tartjuk magunk,
győztesek vagyunk; nézd,
   a hatalomra törünk, kicselezzük a vereséget
  és az önáltatást, szeretjük az eszünket,
  elfogadók vagyunk és beletörődők,
  fáradt mindentudók, fogd hát meg a kezem,
  adj egy búcsúcsókot, nővéred, Jézus!
     Egyedül hagyom magam az éjféli járdán,
     leintek egy taxit a motelhez,
     a reggeli géppel visszarepülsz
     délre, de sebaj – ha veszítek,
     írok egy verset a veszteségről
–   és nyerek.
 
 
ÁLLATKERTI TÖRTÉNET
Zoo Story
 
Miközben a téli napfényben etettük a zsiráfokat,
úgy álltak ott, akár óriás, ívelt hattyúk,
                        egymás vizeletét itták,
oly magától értetődő szerelemmel, hogy elszégyelljük magunk.
 
Mögöttünk, a szalmával teli istállóban
imbolyogva áll fel, csillogó szemű, puha,
kétméteres újszülöttjük. Elfordulok,
félreállok, akár a bibéit vesztett,
megszaggatott és lepréselt virág.
 
Összefutunk az éjszakai lakban.
Gyermekkorom apró és hangtalan állatai bámulnak rám.
Kezeink egymást súrolják, gyengéden összeérnek.
Figyelem, hogyan fogadod szívedbe Isten teremtményeit,
                        az embereket kivéve.
Én, a fiam, az unokám, állatkerted részei vagyunk,
a büszkeségeid, megtört szereteted relikviái. Lehetnének
a sajátunk is; a gyermekünk, akinek szeretete befogad állatot,
                         madarat, fát, követ és virágot, nőt és gyermeket.
 
Szétválunk,
a medvék dörmögnek a vackukon,
a fehér kakaduk gúnyolják dadogásunk.
Homlokon csókolsz.
Nézem, amint távolodsz,
miután szó nélkül megosztottad velem rituális bárkádat.
 
Mégis velem maradt
az a kép, ahogy ott állunk,
és répával etetjük a kedves vadakat.
 
 
 
PROTESTÁNS LÁNYSÁGOM EMLÉKEI
Memoirs Of a Protestant Girlhood
 
I
Tennyson és Eliot versein nevelkedtem.
Micsoda páros! A sárga farmon úgy sodródtam
lefelé a patakban, mint a Lady, a hátamon fekve,
miközben porszemek táncoltak a fényben,
és fekete kakaduk masíroztak az égen.
A kishúgom nyafogott,
az anyám a csörgőit rázta,
nekem külön szobám volt: a szattyánbőr
könyvek lapjait gyorsan átlapozta a délutáni,
forró levegő, a kerek asztalok megrepedeztek,
és a Nagyi vizes zsákvászonnal tekerte körül a házat.
Május Királynője! A melankolikus hanyatlás ideje volt.
 
Később a száraz fűben sétálgattam,
a karomon jácint, néha összenéztünk,
a ceruzavékony fenyőfák közt a Nővérek
akkorákat léptek, mint az oltár hossza,
az iskolás lányok bolondot csináltak a kispap tanárokból,
a bádoghangú, kövér igazgatónő az „Átokföldjé”-ből
olvasott, miközben mind a 3 tokája kenetteljesen
                                               remegett;
a bugyim véres lett, és elájultam a nádfotelben.
 
II
A nappali szoba üvegbúrája alatt
egy kétbalkezes a „Szöszke Kislány”-t játszotta.
Szétszórva és közönyösen ültünk, körülöttünk szőnyegek,
díványok, kampós orr, egy térd és az én bűnös szenvedélyem!
A forró mezők a füstüvegen át hullámzottak,
a Lady néha feltűnt, a haját kefélte és szipogott,
keserű szívvel dobálta ki a fonnyadt jácintokat.
A Mama, szokásos zöld ruhájában, a rózsák fejét
vagdosta, és a „Portugál szonettek”-ből szavalt.
Ahogy szaladtunk úszni a folyóra,
a kis pisis kiabált utánunk törött ablakából.
A nyári lakban feküdtem, az ágyad után vágyakoztam,
és apámra gondoltam, amint a Szerenádokat játssza,
és anyámra, aki biztonságban van kishúgom karjaiban,
és bádogcsónakomra, amint elsiklik Camelot mellett,
                                   és kiköt a Temze partján.
Ötölnyi mélyre süllyedtem.
 
III
Látom magam az oltár előtt térdepelni, mosolygok,
a párnákról felszáll a por, a pap dadog,
a gramofon a „Melletted sétálok” kezdetű dalt zihálja,
vörös kreppben fogadok örök hűséget,
rád gondolok, a tanúmra és koszorúslányomra,
az öltözeted akár egy banktisztviselőé ezen a szent helyen.
Így sorjában megtisztul bűnös szenvedélyem,
leiszom magam az ágyban (a vőlegény hosszú alsógatyában
az anyja után nyögdécsel), a nászút merő rémálom.
Rosszul szabott egyenruhában indul a frontra,
én házasságtörő szenvedélyt mímelve hentergek a parton,
                                               eltitkolt abortuszok,
úgy nézek ki, mint Marlene Dietrich a nyomorúságban,
egy fekete barettes, durva fickó a társaságom,
Huszonöt éves Buickja dacol a sivataggal,
te buszra szállsz, és a sziklás hegyek,
eukaliptuszok közt meglátogatod a zokogó
vőlegényt,     
aki csecsemőjét ringatja, és vádaskodik.
 
Most itt ülünk, szoba-konyhás létünkbe zárva,
a locsolók az Auld Lang Syne-t játsszák,
verseket adsz nekem, én írtam őket
30 évvel ezelőtt egy emlékkönyvbe;
most szinte égetnek a hortenziáid alatt.
A kert fölött az anglikán kereszt
kissé megdől a Mária-templom csúcsán.

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése