Tranzitboldogság – Fövényi Sándor versei
Tranzitboldogság
Fövényi Sándor versei
A Blahán
ülök a Blahán egy padon,
hallgatom, ahogy a villamos csilingel,
mint valami vén kocsmai kassza,
mikor blokkra köpi a mámor árát.
hátrébb, kígyózik az éhség,
olcsó kölnit, s alig-borostát
hord magán a magány, itt a Blahán,
hol lassan sátrat bont az áhítat.
ma még etet, itat, hideg szíveknek
gőzölgő teát, fogatlan szájnak levest,
és ahogy fényektől hígul az est,
tranzitboldogság zötyög a négyes-hatoson.
ezt láttam, míg vártalak a Blahán,
vágyam végigszaladt egy lány haján,
hátha te vagy, de csak karmos, rohadt fagy
ölelgetett a betonpadon.
Meddőség
Napok óta nem csinálok semmit,
csak fekszem az ágyban
a meddőség rángógörcsei között,
hajótöröttként néhány szóba kapaszkodom,
homlokomon verejtékhullámok,
sós íz a számban, fuldoklom,
párnámra vörös tengert köpök.
Álmodni kellene partjára egy házat,
pirostetőst, fehér falakkal,
forrást, amiből ihatnék, öreg almafákat,
kik kora tavasszal gyümölcsmeleget ígérnek,
pedig tudom, itt sosem lesz nyár,
mert a madarak is avarszerelemből születnek,
és hidegbarnák, akár a partmenti szelek.
Lehet, lázas vagyok,
már városokat látok e csöppnyi, alvadt szigeten,
utcák, terek neonfényeit,
tarka őszingek lobognak a szárítókötélen,
kezek, talán anyámé, ahogy kosárba szedi
a hátsóudvar fáradt színeit.