Elég pocsék FISZ-tag vagyok

Interjú

 

Milyen ambíciói vannak egy magyar szakos fiatal költőnek, akinek az R25 és az idei Szép versek antológiában is helyet kaptak művei, milyen hatások érik a legfiatalabb irodalom képviselőit – többek között erre is választ kaptunk Biró Krisztiántól, akit B. Zetas Péter kérdezett.

 Biró Krisztián

    Fotó: Szurdi Panni 

             

            Elég pocsék FISZ-tag vagyok

 

Tizennyolc éves korod óta, pontosabban 2012-től publikálsz különböző folyóiratokban. Ha jól számolom, a felsőfokú tanulmányaid kezdésének éve ez. Az egyetemi közeg motivált az írásban? Egyáltalán, hogyan kerültél kapcsolatba azzal a fajta irodalommal, amely nem csak terápiaírásként aposztrofálható?

 

Nem biztos, hogy kapcsolatban vagyok azzal az irodalommal, amely nem csak terápiaírásként aposztrofálható. Azt jól tudod, hogy 2012-ben ballagtam a miskolci Földesből, de nem mentem egyből egyetemre. Egy évet hagytam ki a kettő között, akkor foglalkoztam a legtöbbet a szövegekkel, és ekkor ismerkedtem meg a Szöveggyárral, majd próbálkoztam folyóiratokban megjelenni. Sűrű időszak volt, az első egyetemi félévemet már a Gömbhalmaz tagjaként kezdtem.

Az ELTE falai nincsenek telefirkálva kortárs szépirodalommal, és ez nem feltétlenül baj. Az egyetem sokat ad, ha sokat akarsz tőle, de még egy magyar szakot is el lehet végezni úgy, hogy öt élő költőt sem tudsz felsorolni.

 

Tagja vagy a JAK-nak, a FISZ-nek is, több fiatal alkotó hozzád hasonlóan csatlakozik mindkét szervezethez. Mit gondolsz, miben tér el a kettő, mi az előnyük és hátrányuk egymáshoz képest?

 

Elég pocsék FISZ-tag vagyok. Nem lettem még igazán aktív része a közösségnek, így nem tudok pontos választ adni a kérdésre. Jóval több JAK-programban vettem részt eddig, de érdemi különbséget nem látok a két szervezet – vagy akár kiadó – között. Örülök, amikor egészségesen rivalizálnak, és örülök, amikor együtt állnak ki egy-egy ügyért. Mindkét hely fontos, és remélem, hogy megmaradnak.

 Biró Krisztián

Fotó: Szurdi Panni

Beválogattak az R25 antológiába is. Hogyan tekintesz pályatársaidra, akikkel együtt szerepelsz a kötetben? Van-e közös metszéspont a költészetetekben, véleményed szerint kikre érdemes odafigyelni közülük?

 

Valószínűleg mindenkinek más lenne az a huszonöt szerző, akit beválogatna ebbe az antológiába, én sem pontosan ezeket a szövegeket emeltem volna ki.

Az R25 Áfra János névsora, gyűjteménye, és ezt sokan még mindig nem voltak képesek feldolgozni. Mivel a 25 év alatti versírók könyve ez, őszintén remélem, hogy nincs túl sok hasonlóság. Vannak trendek, nyilván, vétünk ugyanolyan hibákat, de alapvetően sokszínűnek érzem az antológiát. A projekt előtt is próbáltam figyelni mindenkire – ezentúl sem csak erre a huszonnégy költőre fogok –, hogy ki érdemes rá, azt még korai lenne megmondani.

 R25

Aktív tagja vagy a Szöveggyárnak, amely a Műút folyóirat kezdeményezése. Hogyan kerültél kapcsolatba a folyóirattal és annak nyári irodalmi táborával?

 

Hivatalosan már nem vagyok szöveggyáras. Volt egy vércsere, és ismét a középiskolásokról szól a tábor, fontos volt, hogy a nálunk fiatalabbak is megkapják ugyanazt a lehetőséget, amelynek mi a sikereinket köszönhetjük. Már két éve tehát egyfajta lézengő ritterként megyek oda. A nosztalgiázás mellett azért próbálom segíteni a műhelymunkát és biztatni a pályakezdőket.

Egyébként régi szöveggyáras is csak félig-meddig vagyok. 2012-ben, a második tábor után hallottam az egészről, Zemlényi Attilától. Berakott egy csoportba, csupa ismeretlen ember közé az interneten. Néhányukkal szinte azonnal megismerkedtem, de a helyemet igazából csak egy évvel később, a gyárban találtam meg.

 

Hogyan írható le a működése? Van-e olyan speciális oldala, amelyet más műhely nem tudna nyújtani?

 

Négy napra összezárják a legfiatalabb korosztály tizenvalahány vers- és prózaíróját, ami önmagában véve nagy dolog. Én például itt ismertem meg a legjobb barátaimat. Emellett a tábor két legfontosabb eleme – szerintem – a kéziratfal és a helyszín maga. A beküldött szövegeket a szervezők kiragasztják egymás mellé, a lapokat pedig telefirkáljuk véleménnyel. Mindez Miskolcon, a bezárt gyárak területén, konkrétan rozsdán történik, szóval jöjjünk bárhonnan is, mindannyiunkra ugyanaz a piszok ragad. A meghívott előadók egy része kreatív feladatokat hoz, munka folyik, olykor egyénileg, olykor csapatban, de ugyanolyan hasznosak a szárazabb előadások is.

 Biró Krisztián

    Fotó: Műút

A korábbi évek egyik Szöveggyár-táborából nőtt ki a Gömbhalmaz irodalmi kör, amelynek te is tagja voltál. Azért a múlt idő, mert nemrégiben megszűnt. Mondhatjuk azt, hogy az egyik legkiemelkedőbb csoportosulás a Telep-csoport óta, hiszen tagjai szinte egytől egyig a fiatal költőgeneráció meghatározó tagjai, akik a nagyobb irodalmi szervezetekhez tartoznak, nívós folyóiratokban publikálnak stb. Mi volt az oka a Gömbhalmaz megszűnésének?

 

Még a megszűnéshez is kellene valamennyi aktivitás, és jelenleg nem vagyunk aktívak. Nincs ebben az állapotban semmi meglepő. A Gömbhalmaz csak akkor volt, amikor együtt műhelyeztünk, mindannyian, együtt pofoztuk a szövegeinket. Az a műhely jelenleg nem üzemel – és hiába tanultunk egymástól rengeteget, hiába van még mindig ott sok kéz egy-egy versen –, ha most újra csinálnánk felolvasásokat Gömbhalmazként, az nem lenne hiteles.

Nem lobogtattunk a csoportosulás mögött semmilyen ideológiát, nem is tehettük volna, a Szöveggyár hozott össze bennünket, máshogy írtunk, és barátok lettünk. Egység talán sosem volt, vitáztunk, könnyen ugrottunk egymás torkának, klikkesedtünk, aztán újra és újra összeborultunk. Én éppen ezt szerettem benne a legjobban, és talán ezért is alakult így.

 

Alapítotok egy újat, vagy nincs hajlandóságotok egy másik csoportosulásra?

 

Én egyáltalán nem tervezek ilyesmit, a többiek nevében pedig nem tudok beszélni.

 Szép versek

Az idei, 2016-os Szép versek antológiában te is helyet kaptál, s dedikáltál is a 87. Ünnepi Könyvhéten. Hogyan érintett mindez?

 

Nyilván egy nagyon nagy álmom teljesült, amikor megkaptam a levelet, hogy a Csendes környék belekerült. Sokat ugráltam örömömben, de a tény miatt még nem gondolom jobbnak a verset. A dedikálást pedig úgy éltem át, ahogy általában az első alkalmakat: izgultam, pánikoltam, és jólesett. Főleg én írattam alá a többiekkel a saját példányomat, de még sokáig emlékezni fogok rá.

 

Készül már a debütköteted? Ha igen, mit árulsz el róla?

 

Nagyjából három éve írom az első kötetemet, a terv azóta nem sokat változott. Óvatosan haladok, a korosztályomból már sokan jelentkeztek könyvvel, nekem még kell egy kis idő. Mindig azt mondom, hogy nem akarom elsietni, de ha lenne elég szövegem, már valószínűleg elsiettem volna. A koncepcióról egyelőre nem szeretnék beszélni, az újabb szövegeimből nagyjából körvonalazódik az, hogy mi a célom. Sokat dolgozom, hamarosan kész leszek az első változattal, kiadóm még nincs.

 

Azoknak, akik még nem kerültek közelebbi viszonyba a költészeteddel, mit mondanál, mi jellemző rá?

 

Nem tudnám jellemezni a saját költészetemet, talán nem is az én dolgom.

 

Hogyan szoktál írni? Van bevált módszered, esetleg rituálé, ha fogalmazhatunk ekképpen?

 

Általában mindig mondogatok magamban egy-egy sort, akár hónapokig ugyanazt, megtanulok élni vele. Amikor leülök írni, a fejemben nagyjából már kész van a vers, de a szöszölés időszaka olyan, mintha megőrülnék. Folyamatosan járkálok a füzetemmel, dobolok a tollal, nem igazán lehet mit kezdeni velem. Ez többnyire két-három napig tart, utána szoktam kikérni a többiek véleményét.

 

Úgy tudom, egy éve volt egy nehéz időszakod, amely az egészségi állapotodra is hatással volt. Ez idő alatt nem is publikáltál. Sikerült ihletet kovácsolnod a megpróbáltatásokból?

 

A következő Hévíz-számból kiderül.

 Biró Krisztián, Babiczky Tibor

Babiczky Tibor és Biró Krisztián az Ünnepi Könyvhéten

Fotó: Nagy Eszteranna

 

Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek?

 

Az elmúlt évemet. Jelenleg olyan emberek között vagyok, akik között szeretnék.

 

Az ELTE magyar szakán tanulsz. Megfogalmazódott már benned, hogyan tovább, vannak-e szerkesztői ambícióid?

 

Vannak, a legszívesebben talán egy folyóiratnál lennék szerkesztő. Amikor megkérdezik tőlem, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, általában ezt is válaszolom. Ebben biztosan közrejátszik az, hogy olyan példákat láttam magam előtt, mint Szálinger Balázs és kabai lóránt. Nyilván nemcsak nekem vannak ilyen terveim, ezért szerencse is kell hozzá, majd kiderül.

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése