Túl a tárgyiasságon

Helyszíni

A létezés hálói címmel jelent meg a Janus Pannonius Műfordítói Díjjal frissen kitüntetett Kodolányi Gyula versfordításkötete a Nap Kiadó gondozásában. Az alkotóval Bollobás Enikő és Thomas Cooper beszélgettek az amerikai és a magyar költészet különbözőségeiről, de szóba jött megannyi más izgalmas téma, például Bob Dylan Nobel-díja is.

 

„A műfordítás alkotás és nem másolás – idézte Sebestyén Ilona Kosztolányi szavait Kodolányi Gyulát és a közönséget köszöntve a Batthyány Alapítvány dísztermében. – A művész azzal a verssel, melyet a nyelvén új formába önt, olyan kapcsolatban van, mint az életével, melynek rezzenéseit tulajdon verseiben rögzíti meg.”  A létezés hálói című kötetet megjelentető Nap Kiadó vezetője azzal folytatta: úgy látja, Kodolányi Gyula azokat a költőket fordítja, akik költészete közel áll az ő világához. S bár korábban elsősorban esszéíróként ismerte a szerzőt, mondta Sebestyén Ilona, az esszék gondolatgazdagságából, stílusából is kiviláglik, hogy nagyszerű költőtől valók. 

(Balról jobbra) Lukács Sándor, Bollobás Enikő, Kodolányi Gyula, Thomas Cooper, Sebestyén Ilona

Hogy mennyire helyénvaló Sebestyén Ilona költői rokonságra vonatkozó meglátása, azt maga az alkotó és Bollobás Enikő is megerősítették, ám előbb ráhangolódhattunk az amerikai lírára, és Lukács Sándor előadásában megszólalt a kötetből Robert Duncan Anyám volna solymász című műve. Bollobás Enikő, az ELTE amerikanisztika tanszékének vezetője – és mint hangsúlyozta: Kodolányi Gyula egykori tanítványa, akárcsak a nézőtéren ülő Dávidházi Péter vagy Liptay Katalin – számos alkotót felsorolt a válogatásból, akikről úgy érzi, közel állnak Kodolányihoz. Amerikában minden nagy egyetemen tanítanak költészetet, a magyar költők a fordítással járják ki ezt az iskolát – magyarázta Bollobás. Kodolányi Gyula arról vallott, miként talált rá fiatalon ezekre a szerzőkre. „A Bölcsészkarral szemben volt egy könyvesbolt és antikvárium, itt kiváló könyveket találtam, köztük a Contemporary American Poetryt – idézte fel indulását a költő-fordító. – Azzal szembesültem, hogy ezek egészen más versek, mint amiket addig olvastam. Az egyetemen kitűnő tanáraim voltak, Shakespeare-t például Szenci Miklósnál hallgattam, de amerikaiakat senki nem tanított. Valami erőt, nyerseséget leltem fel ezekben a versekben, szemben az angol költészettel, amiben semmi vonzót nem találtam. Ez volt nekem a versírás akadémiája” – vallotta meg Kodolányi Gyula. 

 A volt tanítvány és a volt munkatárs között

Bollobás Enikő felidézte egyetemista éveit, amikor Kodolányi volt az egyetlen tanáraik közül, aki rendszeresen rákérdezett egy-egy költeménynél: jó ez a vers? Mitől jó? És hallgatói lassan megismerték azokat a magyar olvasó számára oly különös, metrum, rím, alakzatok nélküli költeményeket. Kodolányi Gyula azzal folytatta: ő maga már csak azért is a fordítást tekinti pályakezdetének, mert korai, saját versei erősen Pilinszkyre hajaztak. Ráadásul óriási költők korszaka volt ez Magyarországon, Pilinszkyé, Weöresé, Illyésé, Nagy Lászlóé, Juhász Ferencé – az ő árnyékukban „mást kellett csinálnom”, magyarázta Kodolányi. A hatvanas években már itthon is kiadták a legjobb amerikai prózaírókat, bejöttek a fontos filmek, de a költészethez kevesen közelítettek. Barátai küldték neki külföldről a verseskönyveket, amelyekkel dolgozni kezdett, s ekkor jött rá, milyen nehéz ezeket a műveket átültetni az angol nyelv sajátosságai, az ottani költészeti hagyományok miatt.

 Sebestyén Ilona, a Nap Kiadó vezetője

Ezt Thomas Cooper, az est másik közreműködője is megerősítette – Thomasszal hat éve ismerték meg egymást, mesélte Kodolányi Gyula, a Hungarian Quaterly folyóiratnál dolgoztak együtt. Thomas egyébként a Károli Gáspár Református Egyetem docense, és kitűnően, szinte akcentus nélkül beszél magyarul. Sokszor „megtévesztően egyszerűek” az amerikai versek, miközben nagy mélységek tárulnak fel bennük – mutatott rá Thomas Cooper, és szavai illusztrálására fel is olvasta a kötet egyik versét. Kodolányi a ’67-es londoni költőfesztiválról emlékezett meg, amelyen Pilinszky is részt vett, ezután tette emlékezetes nyilatkozatát, miszerint „ez valami egészen más”. De hogy az említett látszólagos egyszerűség valójában milyen gazdagságot rejt, annak alátámasztására Kodolányi elmondta, hogyan ismerhetett meg egy sokkal tágabb szellemi tájékozódást az amerikai költészet által. Az egzisztencializmus, a misztika, a Kelet értése is sokkal mélyebben gyökerezett ebben a kultúrában. William S. Marwin Beszélgetés című verse például, amit meg is hallgathattunk korábban, „olyan koordináták között íródott, ami az akkori magyar közönségnek nem létezett” – magyarázta Kodolányi Gyula. A költő ebben a művében átéli a teremtést, tárgyakat hallgat, akár a gyerekek. 

Thomas Cooper kitűnően beszél magyarul

Bollobás Enikő figyelemköltészeti hagyománynak nevezte a fent említett jelenséget, poétikáját Robert Creeley-hez visszavezetve, aki azt mondta: úgy írjunk verset, hogy ami bemegy, azonnal jöjjön is ki, és kerüljön a papírra. Magyarországon a költők inkább átstrukturálják, értelmezik és elemzik a tapasztalatokat; ez az amerikaiaknál nincs, ettől tűnnek olyan nyerseknek a költemények – magyarázta Bollobás.

Az esten természetesen nem maradhattak ki Emily Dickinson versei sem, már csak azért sem, mert Kodolányi korábban kifejezetten Bollobás Enikő Dickinson-monográfiájához fordított két újabb költeményt, s mint megvallotta, egyáltalán nem bánta meg, sőt. A fordító a Hozzászoktunk a sötéthez… és a Lábadozván sok beteg nap után… kezdetű műveket olvasta fel; mint Bollobás Enikő elmondta, e „sötétségversek” Dickinson szemműtéte után születtek, amikor a költőnő fél évig nem mehetett napfényre, és kertészkedni is éjszaka járt ki. 

Bollobás Enikő az amerikai és magyar költészet különbözőségeire mutatott rá

Érdemes volt Thomas Cooper – mint angol anyanyelvű olvasó – véleményét is meghallgatni: tényleg mások az amerikai költemények, mint egy magyar vers? Thomas úgy látja, Aranyt, Vörösmartyt, Pilinszkyt még csak-csak át lehet ültetni angolra, de József Attilát például már nem, elvész a veleje. Úgy érzi, ez fordítva is igaz: Emily Dickinsont hatalmas kihívás magyarul megszólaltatni, de Kodolányi Gyulának ez is sikerült. Mint Kodolányi megosztotta, hatalmas költőket fedezett fel magának a fordítások által, így például a fiatalon elhunyt Raymond Carvert – aki „egy igazi zseni”, tette hozzá Thomas Cooper.

 Ismert arcok a közönségben

A beszélgetés végén a kortárs tendenciákra terelődött a szó, például hogy az amerikai költők egyre inkább visszatérnek a kötött formákhoz. Ennek apropójaként vetette fel Thomas: mit szól Kodolányi Gyula Bob Dylan Nobel-díjához. Kodolányi szerint a döntés beleillik a Nobel-bizottság elmúlt évtizedeinek működésébe, és sokak szerint azt az üzenetet hordozza, hogy vége a költészetnek. Aztán visszakanyarodtunk még egy kicsit a magyar és az amerikai poétika különbözőségéhez, például hogy az amerikai jóval kevésbé „alanyi” líra, mint a magyar – jegyezte meg Bollobás Enikő –, tipikusan tárgyias alkotók az amerikai poéták, kifelé figyelnek. Kodolányi Gyula mondott ellenpéldákat is, így Sylvia Plath és John Merriman művészetét, és azzal egészítette ki Bollobás megállapítását: ez a fajta tárgyiasság valójában azt jelenti, hogy átszűrjük bensőnket az objektív világon. Ennek egyik szép példája Charles Olson Holdnyugta című költeménye a kötetből – többek közt ezt is meghallgathattuk az est zárásaként.

 

                                                                                              Szöveg és fotók: Laik Eszter

Kommentek elrejtése, megjelenítése