Jelige: Latorca – Az októberi lány

Jelige: Latorca

Az októberi lány

– Este hétkor az ajtóm kitárul előtted! – közölte egyszerűen a mosolygó ajak. Az igéző szemek kicsit félénken próbálgatták a tekintetét, a fogsor mintha gyöngypasztillát őrölt volna a szavakat szűrve. Szépfüsti még a fűszerek üdeségét is érezte a patika almazöld terében, s a gyógyszerészujjak gyógyszer helyett fürge cetlit csúsztattak a pult üvegére. Szépfüsti majd hanyatt esett. Ügyetlenül gyömöszölte a zsebébe a C-vitamint, a cédulát betűzgette: Nyíri Lilla, Rómer Flóris utca, és a kapucsengő száma. Még csak nem is telefonszám vagy e-mailcím? Bambán meredt a lányra, aki nevetését fojtogatva billentette oldalra fejét, úgy nézett a szemébe, majd a Szépfüsti mögött ziháló idős asszonyhoz fordult: – Tessék adni a receptet!

Szépfüsti szinte kiesett az automata ajtón a Retek utcára. Hiszen eddig még csak „Jó napot” és „Köszönöm” hangzott el közöttük, egyébről legfeljebb a tekintetükkel beszéltek. Amióta a lány felbukkant a Szent Ferenc patikában, állandóan az ő pultjához igyekezett. Átlátszó ürügyekkel vitaminokat és gyógyteákat vásárolt, ami éppen az eszébe jutott, csak hogy lássa őt és a hangját hallja. A kalendula gyógyhatásairól érdeklődött és a lány eleve hosszúkás körmeit csodálta, a ligetszépe hatásait firtatta, de a lány a keringési rendszerről beszélt. Szépfüsti nem tudta levenni szemét a homlokáról, a hajpántról, mely szimplán a fülecskék mögé terelte hajfodrát, kiemelve az arc elnyújtott szív alakját; csodálta fiókokat nyitogató, raktárba siető mozdulatai puhaságát, csupa pasztell blúzait. Egyszer, merő véletlenségből az Arany és kék szavakkal-t idézte, máskor meg Zarathustraként kinyilatkoztatott. Fehér köpenybe öltözött tündér ez a lány, gondolta, egy kecses, álruhás angyal, aki leszállt ide, hogy az üdeség, frissesség, egészség levegőjét árassza öregek, betegek, köhögők, csoszogók között. A lány rá sem hederített. Hónapok óta.

– És tessék, most kész a baj! – kerülgette a Széna téren a hajléktalanokat Szépfüsti. Sosem kezdett „rendes” lánnyal, hiszen tudta magáról, hogy nem több, mint egy sármos, félművelt szélhámos. Csak a prezentáláshoz ért, a megjelenítéshez, és fogalma sincs arról (egyáltalán nem is izgatja), mi lehet a felszín alatt. A „jelentés” számára már régen jelentését vesztette. Hm… Könnyű volt eddig játszani, de mit mond most ennek a tiszta lénynek? Szinte látta nettül elrendezett szobácskáját, ahol szolidan gőzölög a csészéből a tea, a vitrinből érthetetlen latin feliratú könyvek figyelik miden kézmozdulatát, a szalvétatartóból ügyvéd barátnő üdvözlőlapja mered elő fenyegetően, az ízléses szegletekben csupa emléktárgy és mütyür, mind nagynénik, unokatestvérek, évfolyamtársak félte őrző relikviái.

Micsoda október! – cövekelt le a tér sarkán, hol az elgördülő villamos szórtan csikorgott vissza a kósza napfényre. Október, a gondterhes alámerülés időszaka, s ez a lány tavaszi titkok kapuját tárja felé?

Le kell mondani Hédit, a Király utcában, most nem hancúrozhatnak zeneválogatás ürügyén, majd megnyílik az a kiállítás Vivaldival vagy tibeti kórussal a háttérben. Nem kell végleg megszakítani a kapcsolatot, csak egy kicsit jegelni, aztán ha a patikusok szépével még sem jutnának dűlőre (az ágyba), visszatér Hédivel a hébe-hóba hentergéshez. De Orsit nem hagyhatja ki. El kell jutni a Corvin centerbe! Fitness animátor, nem tűri, hogy mellőzzék. Andikához bármikor benézhet a Pertu bárba, hiszen kölcsönösen félvállról veszik egymást, s Nóri is nyugodtan húzogathatja a szintvonalakat hűvösvölgyi stúdiójában… Micsoda szemétdombot kanyarított magának flitter csillogásból, műanyag mosolyból, instant ölelkezésből!

Megtorpant. Az egész kiállítós szakma várhat a magamutogatással. A galériáját is bezárja egy időre. Lubickoljanak a hölgyek nélküle a felszínen, míg ő biokémiai mélységekbe száll kecses papnője kíséretében.

Galambcsapat rebben a kőburkolatról, ahogy a Madách tér zsivaján lépdel keresztül. A Krampuszbárban a belső design az élete főműve, oda kell betérnie. A lokál félhomályát vontatott ritmus bugyogtatja, a pultoslány alfából vagy valami szer bódulatból eszmélve színes folyadékot csorgat a pohárba, s Szépfüsti letottyan KloX asztalához.

 – Megkóstolod? – tolja felé a tányérját az ismert disc-jockey. Tejszínhabos borjúmájat fal, desszertként, kardamomszósszal flambírozva. Szépfüstit rosszullét fogja el.

Egy pincér lihegve töri át magát a kerevetet övező páfrányrengetegen, s színes bogyókkal tömött koktélpoharat koppant KloX elé. Szeparéjukban ül egy művészeti hölgy is, Szépfüsti látásból ismeri. Alapvetően bikinibe öltözött, melyet bokától állig tarka kelmével tekert körül. A nő látszólag táblagépébe mélyed, KloX szerint éppen könyvszobrot tervez, azaz egy spéci szoftverrel két kódex lapjait fésüli egybe, algoritmus szerint. A környező bozótban gyurgyalagok gyömöszölik egymást, kikukkantanak, a lányra csácsognak, aki a képernyőn újabb lapköteget illeszt a bal oldali kódexből a jobb oldali lapjai közé. A háttérben beindítják a likőrszivattyút is, amelyet kizárólag Szépfüsti originális gusztusa hívott életre, s a rejtett világítótestek félhomályában, a helyiség falait behálózó vezetékben elindul az áramlás: labirintus mintára, vízszintesen és függőlegesen kereszteződő üvegcsövekben sűrű piros, sárga, zöld és kék nedvek úsznak fásult aranyhalak módjára. A menedzser a pódiumra penderül, egy öblös poharat szimatolgat, s elrikkantja magát: – A mai ajánlatunk, manilai mentakoktél!

Szépfüsti borzasztóan unatkozott volna, ha gondolatai nem Lilla körül csapongtak volna. Kibontakozott a tabletes lány kihívó pillantásaiból. Émelyítette a bár, rosszul volt az alattomosan nyökögő funkytól, az unalmasan vadiúj villódzástól, a hiábavaló csobogástól. Nagyon, nagyon undorodott volna, ha gondolatai nem Lilla körül csapongtak volna. A Krampuszbárból kiemelkedve, habzsolást, bugyogást és hívságot feledve, üresen zötyögött a Margit híd felé, mint egy eltévedt ajándékcsomag. Szaladt, szaladt az estére ígért zápor elől.

A lány lakásán, a feszes kereveten, szinte nem tudta őt megérinteni. Nem tudott még zongorázni a testén. Minden nők körüli tapasztalata annyit sem ért ezen az estén, mint cigarettán a hamu, egy szégyenlős kamasz fölényesebben viselkedett volna. A lány viszont cseppet sem volt zavarban, tudta, mit akar, hiszen Szépfüstihez képest szinte ártatlan volt. Egyetlen ölelés volt az este, többet erről az ismerkedésről aligha lehetne mondani. Olyan ölelés és csók, amelyet eddig tán egyikük sem ismert, Szépfüsti semmi esetre sem. Narkotizáló, az egész hiábavaló életért, a súlytalanul elrepült évekért kárpótoló, testet és lelket megtisztító csók, felülmúlta talán az első csók varázsát is. Szépfüsti felnyitotta néha a szemét, s a hölgy hosszú szempilláit látta a sajátjával egybevegyülve, mintha azok is csókolóznának. De ugyanígy csókolózott az orruk, az álluk, a homlokuk, és minden porcikájuk. Azon csókok közül való volt, amelynek létrejöttéről nem lehet számot adni, mint egy önfeledkezésről sem. Csók, amely után már nem sok jöhet az életben. Csók, amely kezdetét vagy végét jelenti az életnek. Többet aligha lehetne mondani erről az ismerkedésről, Szépfüsti legalábbis semmi mást nem gondolt, ahogy a nászutasok is csak néhány részletet jegyeznek meg, de azt végérvényesen. Szépfüsti sem észrevételezte, hogy plüss-e az ágytakaró vagy szerzs, elfelejtett bárt, koktélt és designt. Csak a kétség mardosta szüntelen.

„Mi következhet még?” töprengett Szépfüsti, mint egy igazi lovag tette volna, aki egy pillanatig sem szándékozik a hölgyszolgálat szabályai ellen véteni. Cinizmusa, életundora úgy tapadt Szépfüstire, mint megfeketedett héj a dióra, és most új fajta émelygés járta át. Ám az ázott ablaküvegen visszatükröződnek Lilla pasztell színei. Talán Adventra eláll majd az eső, korai alkonyokon csillagszórót állítanak az erkélyen a hóba, s Karácsonykor apró csomaggal lepik meg egymást. „Hozzám vagy hozzád költözünk?”, teszik fel egymásnak a kérdést viccelődve, talán már a gyerekszoba berendezését vitatják, s tavaszig az ágyba bújva az utónévkönyvet firtatják.

– Egy kiállításon láttalak akkoriban. Te nem vettél észre – jegyezte meg egy reggel váratlanul Lilla. – Akkor kívántalak meg. Az azóta eltelt néhány hét a Karácsonyi ajándékom volt. Esküdj, hogy soha nem feleded, hogy a tied lettem, s hogy ezután boldog leszel az életben – bocsátotta el Lilla valamely olyan hangon, amelyre Szépfüsti az eddig hallott hangskálák között nem emlékezett. Az ajtóban lassan, a másik szemébe, mint óceánba merülve váltak el. Soha többé nem látta a lányt.

Szépfüsti kóválygott a bárokban az ismert arcok között, de már csak töprengett, merengett, rezignáltam nosztalgiázott. Lilla eltűnt. Kilépett a Szent Ferencből, lakásából elköltözött. A kora alkonyi utcákat róva Szépfüsti arra gondolt, hogy bizonyára férjhez ment és visszaköltözött szülővárosába a Mátra lankáira. Egy félhomályos utcasarkon megállva látta őt ott vidéken, boldog családi körben, ahogy krémszín blúzát akaratos lurkókezek rángatják. Egy apró patikában van állásban, a rét felső végén, ahova mosolyogva térnek be nénik és bácsik, mindannyian a keresztnevén szólítják, s hosszan elbeszélgetnek vele a szív gyógyszereiről. Szépfüsti látta lelki szemeivel, hogy egyszer majd elutazik oda, s mintegy véletlenül, benyit a takaros üzletbe. Ha majd végleg elmúlik ősz és tél, s visszavonhatatlanul ragyog a tavasz.