Jelige: Béla – Részlet

Jelige: Béla

Részlet

Az elsőre emlékszem legtisztábban. Minden apró részletet fel tudok idézni.  A hangokat, a szagokat, a színeket.

Már sötétek voltak az utcák, amikor hazafelé sétáltam. Egy lány vánszorgott előttem, méretes vizes hordót cipelve. Nem lehetett több tizennégy évesnél. Biztosan a szükség vezette, ha sötétben, egyedül nekiindult. Egy ideig csak némán követtem, lassan lépkedtem, észre sem vette, hogy nincs egyedül. A nyakát néztem, ahogyan a haja előrelibbent az erőlködéstől, és kivillant a hófehér bőre. Megkívántam. Nem tudtam még, hogy mit tennék vele, csak azt tudtam, hogy akarom.

Felgyorsítottam a lépteimet, utolértem és megszólítottam:

- Segíthetek?

Megijesztettem. A vödör nagyot koppant, felborult, a víz feketén ömlött szét belőle. Hagyta és hátrált néhány lépést. Rám nézett, némi félelem csillogott a szemében, de amikor látta, hogy nem támadom meg, a tekintete fürkészővé vált. Szinte éreztem, ahogyan lüktetett a nyaka.

- Ki maga?

- Itt lakom a környéken, szerintem még nem találkoztunk.

- A nagynéném lakik itt. Nagyon beteg, víz kell neki sürgősen.

Ezt az alkalmat nem tudtam nem kihasználni. Nem is gondoltam bele, hogy mit beszélek. Felajánlottam neki, hogy segítek. Sőt, ha eljön velem a házamhoz, a kertem végében csordogáló gyógyvízből is viszünk a nagynénjének. Gyanakvóan méregetett, de túl csábító volt az ajánlatom ahhoz, hogy visszautasítsa.

Az utat csendben tettük meg. Hallgattam, ahogy zihál. Kimerült volt, talán félt is, de reménykedett. Alig vártam, hogy odaérjünk.

Behívtam, üljön le a konyhában, pihenjen egy kicsit, amíg én hozom a vizet. Kicsit vonakodott, de jól esett neki, hogy valaki rá is gondol. Toporgott egy darabig, de végül bejött, és leült háttal az ajtónak. Jajj, nagyon fiatal még…

Kimentem az udvarba, és leoldottam a kötelet az almafáról. Azzal kötötte fel magát a feleségem négy évvel ezelőtt. Odalopóztam mögé, és a nyaka köré szorítottam. Odakapott a kezeivel, de semmi erő nem maradt benne. Hamarosan elernyedt. Nem fulladt meg, csak elájult. Bevittem a szobába és kikötöztem az ágy vaskeretéhez. Jó szorosra húztam a kötelet, biztosan fájni fog neki, ha magához tér.

Kivettem a kést a párna alól, és óvatosan lefejtettem róla a ruháit. Összetűrtem őket, és letettem az ablak alatt álló székre. Megálltam az ágy előtt, és csak néztem. Épp csak serdült. Fölé hajoltam és magamba szívtam az illatát. Minden egyes apró részletének. A lábujjainál kezdtem, a lábai között valamivel többet időztem, és amikor eljutottam a lüktető nyakáig, már szédültem. Addig bódítottam így magam, míg elkezdett ébredezni. Lassan nyitotta ki ívelt, ragacsos pillákkal keretezett szemeit, és beletelt egy percbe is, mire felfogta a helyzetét. Vak rémület sugárzott belőle, de nem sikított. Nem kapálózott és nem is mondott semmit. Megdermedt. Még az illata is megváltozott. A gyönyör a torkomat kaparta.

Akkor értem hozzá először a bőréhez. Megsimogattam a lábait, majd szétnyitottam és behajlítottam őket. Kezembe fogtam a kést, és belé nyomtam. Éreztem, ahogyan átvág mindent, a kezemet pedig nedves melegség vette körül. A hasán jött ki a kés, felvágtam majdnem a melléig. A sikolya a mámor egy új fokozatát ismertette meg velem.

Kirántottam a kést, és a tátongó seb fölé tartottam az arcom. Forróság és illat-orgia áradt belőle. Ott maradtam, és hallgattam, ahogy elvérzik.

Három év és hat másik lány után is látom magam előtt, ahogy az utolsó nyögés lebiggyeszti az apró ajkakat.