Az egyszerre huncut és tartózkodó tekintet
A Napkút Kiadó zenés estjén a tavaly nyáron elhunyt Prágai Tamásra emlékeztek a Magyar Írószövetségben. Ez alkalomból első ízben adták át a Prágai Tamás-emlékdíjat.
Július 2-án születése, augusztus 7-én halála évfordulójára emlékezünk. A Magyar Írószövetségben e két dátumot megelőzve rendezték az emlékestet, amelynek azonban derűs és izgalmas pillanatai is adódtak.Míg Szondi György, a Napkút Kiadó vezetője köszöntőjét mondta, megjelentek a kivetítőn a képek Prágai Tamás életéből, és az egész műsor alatt váltakozva villantották fel a fiatalon eltávozott költő, kritikus, szerkesztő arcait. Ez a sokarcúság volt az emlékest vezérmotívuma is, ahol többen, többféle művészi kifejezésmód által idézték fel az egykori barátot és kollégát. Szondi György abból a derűs lexikonból olvasott fel, amelyben arra kérték fel az írókat, készítsenek magukról humoros önszócikket. Prágai Tamás is szarkasztikus bölcsességgel rajzolta meg önnön vonásait – ez volt utolsó írása, amelyet a Napút folyóiratba küldött, és a tavaly júliusi lapszámban jelent meg, tudtuk meg Szondi Györgytől.
Szondi György felhívta a figyelmet, hogy az est után Prágai Tamás valamennyi kötete megvásárolható
Ám az utolsó mű után rögtön megidéztetett az első is, amely révén Szondi megismerte leendő örök munkatársát és barátját – Tamás Gyerekek című versét, amely a gyermeki létben rejlő örökkévalóságot állítja szembe a szikárabb valóval, Varga Tamás színművész olvasta fel. A költő versei többször megszólaltak a zene nyelvén is az est folyamán Fodor Miklós fuvolás, valamint Gaál Hedda és Dévényi Miklós zenésztársai előadásában. Mivel Fodor régi barátja is volt Prágai Tamásnak, szólt néhány szót közös múltjukról. Megismerkedésükkor legmaradandóbb benyomása az volt Tamásról, mesélte Fodor, hogy „nem teljesen evilági az arca”. Amikor Tamás azt kérdezte tőle, hogy a piaristáknál végzett-e, „ebben a kérdésben benne volt minden szentség”. Másik meghatározó mondata már a főiskolán hangzott el: „Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de nekem fontos, hogy magyar vagyok.” Fodor Miklós felidézte, hogyan vitte be őt Tamás a „körökbe”, hogyan csatlakoztak egy néptáncos csoporthoz, mely ösztönzője volt a vidékre költözésüknek, és egyfajta identitásváltást jelentett. „Minden verssor lassú. kíméletlen tapogatózás egy hideg arcon” – ez már a Minden üres vers című költemény egy sora, amelyet a trió előadásában, Gaál Hedda énekével hallgathatunk meg.
Fodor Miklós (fuvola), Dévényi Miklós (gitár), Gaál Hedda (ének)
A távol lévő költő tekintete köré épültek azok a pár soros emlékezések is, amelyeket Varga Tamás színművész tolmácsolt. Így Bognár Antal, a szerkesztőtárs szavait is: „A szeme ragyogása. Az az egyszerre huncut és tartózkodó tekintet”. A lányok észrevették ezt a tekintetet, tudták, hogy nekik szól; de ez volt „a fényes értelem nézése” is, amit az a jellegzetes, jóváhagyó kis felnevetés kísért. „Hogy is lehetne nagyobb veszteségem a szeme ragyogásánál?” – zárta Bognár Antal a szellemidézést. Vasadi Péter írása – „Tamás, Prágai Tamás, hova futottál?” – az ittmaradó idősebb költő szemszögéből a tanácstalanság kétségbeesését fogalmazta meg, mindazokra gondolva, akik fiatalon, „csak úgy elmentek”, ahelyett, hogy szépséges fenyők körül sereglenének és tobozokat gyűjtenének. Babics Imre is emlékezetes költői képben rögzítette az ittmaradt hiányt: „Holdfény vándorol fűszálról fűszálra”.
Miklóssy Endre író, építészmérnök az irodalomtörténet tágabb horizontján helyezte el Prágai Tamás alkotóművészetét, a népi írók eszményeitől a világ átformálására tett kísérleteken át a posztmodern kilátástalanságig. „Prágai Tamás önnön pozícióját megfigyelő szemként jellemezte” – fogalmazott Miklóssy –, ami szokatlan attitűd a modern idealizmus korában. Előadásában az író Gregor Samsa átváltozásához hasonlította Prágai írói világát, csakhogy annak a fordítottja történt nála: „a padlásszobában élő svábbogár egyszer csak emberré válik”. Eme átváltozás során novelláiban központi szerepet játszik a szexualitás, amely azonban mindig démoni vonásokkal telítődik. Szintén fontos és visszatérő motívum a Prágai-művekben a titkosügynök alakja – olyannyira, hogy már-már személyes élményekre kell gyanakodnunk. „A megfigyelő a fantázia abszurdjából végül eljutott a realitásig” – húzta meg a prózaírói pálya ívét Miklóssy Endre –, költőként pedig a költészet eszközeivel ezt a realitást tágította. „Mire Prágai Tamást felfedeztem, már éppen el is ment – mondta búcsúzóul Miklóssy Endre. – Sohasem találkoztunk, és ezt életem egyik legnagyobb veszteségeként tartom számon.”
Miklóssy Endre
Ismét versek csendültek fel, színészi tolmácsolásban és dalok által egyaránt; a Halott víz megrendítő sorai után ( „Sötét, halott víz, ragadj el … benned veszítse súlyát a testem, érezzem, hogy könnyű lettem”) egy vidám hangulatú feldolgozás követezett, ráadásul aktuális: „Amikor mindig foci” – énekelte Gaál Hedda a tréfálkozva is filozofikus költemény sorait. Nem kevésbé volt humoros az a prózarészlet, amelyet Varga Tamás a költő-író első regényéből, az Inka utazás, vagyis Arnold Sobriewicz breviáriuma című műből olvasott fel. Előléptek a Prágai teremtette mókás alakmások, Satya és Sobri, no meg a terepjárónak kinevezett trabant, aminek hiányzik az eleje, de pusztán azért, hogy valamilyen állatott be lehessen fogni elé. És az emlékezetes mondat a műből: „Lámafogaton nem lehet eljutni a Nobel-díjig”. Majd ismét vers, a Barbárokra várva szintén maradandó sorai: „Légy te nyugodt. Légy víg. / Nézd, asztalon a sajt is rohad már, beérett. / Így romlik rád időd, szeleteld, falatozd bölcsen, míg lehet. / Vadállat-szag és sötét lesz úgyis, barbárok, miattatok!”
Ez utóbbi vers ihlette Kamarás Bálint képzőművész egyik alkotását, melyet az Írószövetség dísztermében meg is tekinthettek a jelenlévők. Mint a művész elmondta, az alkotás egy deszkára készült, annak erezetét emelte ki festéssel. Egyébként Tamás úgy dedikálta neki utolsó kötetét, mint „A legöregebb barátomnak” – gimnáziumi osztálytársak voltak, mesélte Kamarás Bálint, együtt szerkesztették az osztályújságot. Ez utóbbi természetesen Tamás ötlete volt, ahogy a címe is, ami mindent elmond kitalálójáról: Lét.
Kamarás Bálint, a "legöregebb barát"
Varga Tamás egy néhány évvel ezelőtti Napút-számból olvasott fel – ez volt a „Zalán 57, Prágai 43” főcímmel megjelenő szám, magyarázta Szondi György, amelyben a két születésnapos egymásnak tett fel kérdéseket. A színművész az esten Zalán két kérdését és Prágai válaszait tolmácsolta. A „Miért jó írónak lenni?” és a „Mi inspirál írásra?” kérdésekre Prágai a maga érzékeny elmélyültségével felelt, amiből csak három mondatot emelünk ki: „Mert aligha van még egy ennyire kiművelt és magányos irodalom, mint a magyar”; „Az írás szabadsága nem az ejtőernyős ugrásához hasonlítható, hanem a szerelemhez”; „Az első betű leírása kegyelmi állapot”.
Az est második részében adták át első ízben a Prágai Tamás-díjat. Mint Szondi György elmondta, Prágai a Napút szerkesztőjeként két évtized alatt nagyon sok tehetséges fiatalt indított el a pályán, ezért a műhelyükben jelentkező pályakezdő alkotók közül fogják ezentúl évente kiválasztani a legjobbat, és első könyve megjelenését e díjjal támogatni. Idén Hajós Eszter érdemelte ki, őt mindjárt a pódiumra is szólította a főszerkesztő-kiadóvezető, Toót-Holló Tamás szerkesztővel együtt, aki Prágai utódjaként végzi tovább annak félbeszakadt munkáját. Mint Toót-Holló elmondta, jól eső érzéssel vette át a tehetségek felfedezésének stafétáját. „Eszter szövegvilága nagyon különleges” – szólt a díjazott alkotóról, aki szemlátomást zavarban hallgatta a méltató szavakat. Írásai a világ megszólításáról szólnak, a gyerek idegensége hangján – jellemezte a szerkesztő. Nagyon tudatosan felépülő életműről van szó, a novellák címe alatt rendre ott állnak a zenei hivatkozások, a végükön a percre pontosan megjelölt dátumok. „Súlyos, olykor letaglózó, delejes szövegek” – összegezte értékelését Toót-Holló Tamás. „Néha nem emberi nyelven, hanem madarak és fák nyelvén beszélgetünk” – tette hozzá mosolyogva a szerkesztő, a Hajós Eszterrel folytatott beszélgetései egyediségére utalva.
Toóth-Holló Tamás szerkesztő Hajós Esztert méltatja
Az írások említett delejes hangulatából ízelítőt kaptunk: a díjazott felolvasta Amikor éppen zuhan című novelláját. Mielőtt Szondi György átnyújtotta az oklevelet, bemutatta Légrádi Gergelyt, aki maga is a Napút folyóirat szerzője, és anyagi támogatása tette lehetővé a díj létrehozását.
A díjjal járó oklevél
A Prágai Tamás-díj idei és első birtokosa: Hajós Eszter
Az est befejezéseként Varga Tamás egy különleges Prágai-írással búcsúzott. E sorok nem publikus műnek készültek, Tamás a kórházi ágyán jegyzetelt egy füzetbe, ám ezt felesége, Szilágyi-Nagy Ildikó Szondi György rendelkezésére bocsátotta az est alkalmából. Prágai e sorokban már az élettől búcsúzott, és a lemondás fontosságát fogalmazta meg. „A világi célok jelentős részét le kell csökkenteni. (…) A személyiség semmi. (…) A szív helyes tetteit Krisztus szeretetéhez kell mérni” – szóltak a maradandó gondolatok, melyeket Tamás legkedvesebb népdala, a „Fordulj, kedves lovam” énekelt sorai zártak.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
