Boldog hanukát!

HAG SAMEAN HANUKA!

A regényírás hosszútávfutás

Helyszíni

Kun Árpád saját bevallása szerint világéletében vándoréletet élt, amelynek Bordeaux-tól Budapesten át Kolozsvárig és Oslóig számos állomása volt. Az író Norvégia egyik fjordának kis falujából érkezett a székelyudvarhelyi G. Caféba, hogy Boldog Észak című, Aegon-díjas regényéről, Norvégiáról, valamint készülő kötetéről beszélgessen Murányi Sándor Olivérrel.

Kun Árpád, Murányi Sándor Olivér  

                A regényírás hosszútávfutás

 

A székelyudvarhelyi olvasók közül többen ismerték a meghívott Boldog Észak című regényét, amelyről lapunk is írt (http://www.irodalmijelen.hu/2014-apr-7-1313/magyar-multikulti-vuduregeny).

A mű keletkezéstörténetéről, a boldogságról, az idegenségérzésről, a regényírásról és a székelyföldiek számára egzotikus országról, Norvégiáról mesélt a szerző, akit Murányinak nem volt nehéz szóra bírnia. Mindvégig gördülékenyen és rendkívül megkapóan mesélt norvég élményeiről, a regény fiktív és valós elemeiről, valamint készülő regényéről is elárult néhány kulisszatitkot. Az est oldott, ám komolyságot sem nélkülöző hangulata még hangfelvételen keresztül is érzékelhető volt.Boldog Észak

Murányi elsőként arról kérdezte, mi motiválta a norvégiai letelepedésben, amely regényének ihletforrása. „Világéletemben vándoréletet éltem, a könyv kicsit az én vándoréletem is, ha úgy tetszik, menekülésem” – mesélte az író. Norvégiai letelepedését tulajdonképpen feleségének, Orsinak köszönheti, aki skandinavisztikából diplomázott, és a kilencvenes években hosszabb ideig lakott Oslóban. Előtte Bordeauxban éltek, majd rövid ideig Magyarországon, ezt követte Norvégia.

Murányi szerint van némi ellentmondás a cím és az idegenségérzés között, amellyel jellemezni szokta interjúiban Kun Árpád a skandináv országot. A meghívott azonban ezt cáfolta, szerinte ugyanis a boldogság nem föltétlenül az egymás életébe való belemászással kapcsolható össze. A felmérések szerint a legboldogabb országok a skandináv országok, és ő maga is ezt tapasztalja, az emberek sokkal kiegyensúlyozottabbak. Ám a kiegyensúlyozottság és a boldogság valószínűleg azzal jár, hogy unalmas leszel – állapította meg nevetve.  Ha Budapestre jön az ember, azt látja, mindenki egy egyéniség, sok érdekes emberbe botlunk, de mindez azért van, mert kicsit mindenik meg van „lőve”. A normális ember boldog, ugyanakkor unalmas.

A magyar regényírók zöme a tragikus befejezésekre hajlik, Kun Árpád Boldog Északja viszont happy enddel végződik, ami meglehetősen fura – emelte ki Murányi a regény egyik jellegzetességét. Az író úgy látja, hajlamosak vagyunk sablonokban gondolkodni. Amikor elkezdte a könyvet, meg akarta ölni a hőseit, de felesége – azzal indokolva, hogy ez tipikus férfi mentalitás – végül lebeszélte a páros öngyilkosság befejezés-ötletről. Több izgalmas „csavar” is van a regényben, amellyel Kun nemcsak az olvasót, a kritikusokat is zavarba hozza. Bár a főhős kísértetiesen hasonlít az íróra, fiktív, a valóságban nem létező személy. Az olvasó mégis mindvégig azt hiszi, hogy nemcsak a regény lapjain élt a figura. A regény végén adalékként francia és magyar levelek olvashatók.

Kun Árpád székelyudvarhelyi estje

Kun nem önéletrajzi művet, hanem egy valóságos nagyregényt akart felépíteni saját világgal, kicsit a Don Quijotéhoz hasonló szerkezettel. Az epilógusban megjelenik az elbeszélő és családja, leírja, hogyan jöttek Norvégiába, mintegy rímelve a készülő regény első fejezetére – tudtuk meg.

A kritikusok gyakran vonnak párhuzamot az író és hőse között, amiben van némi igazság, hiszen sok mindent magáról formált meg, például a nyelvtanulás iránti szenvedély vagy a saját négersége is ilyen (Kun hőse Afrikában született fekete), de figyelt arra, hogy minél távolabbi, idegen figurát találjon ki. Kun a másik Aegon-díjas íróhoz, Barnás Ferenchez hasonlóan kicsit mindenhonnan kilóg, idegenségérzés hatja át, nehezen illeszkedik be, a norvégiai lét is kezdetben megpróbáltatás volt számára.

A vudu-szellemiség – amelyet a regényben szereplő nagyapa képvisel – érdekes fonala a Boldog Északnak. Az író egy gyógyító öregemberről olvasott franciául, sok bölcs dologra lelve – innen jött az alapötlet. Úgy véli, a vudu materialista voltáról keveset beszélünk, pedig ez egy nagyon is materialista filozófia. Nem arról szól, hogy a világot nem lehet felfedezni, és hogy milyen titokzatos, félelmetes, épp az ellenkezőjéről: a világot és benne önmagadat meg kell ismerned, fel kell térképezned.

Könnyen tudott azonosulni a vuduhoz kapcsolódó istenképpel is, amely szerint vannak ugyan mindenféle szellemek, akikkel kapcsolatot lehet teremteni, de a főisten elérhetetlen. Az ő istenképe is hasonlít ehhez; úgy véli, Isten nem a mi dimenziónkban van. Persze a vudu nem az egyetlen lehetőség, más filozófiák, életfelfogás által is ugyanezt érheti el az ember.

A Boldog Észak ilyen értelemben utazó regény. Minden világnak megvan a saját magyarázata, egyik sem jobb vagy rosszabb, mint a másik. Az író mindenre rácsodálkozik, megpróbálja megérteni, szerinte az a legfontosabb, hogy mindenki találja meg a maga világát.

Kun Árpád székelyudvarhelyi estje

Több verseskötet megírása után kezdett el kacérkodni a regénnyel, s bár többször is próbálkozott, a kéziratok végül az asztalfiókban kötöttek ki.  A Boldog Észak mögött is sok tépelődés van, megírásában az élet- és munkakörülmények sokat segítettek. Amikor elkezdte, már Norvégiában éltek, a gyerekek kicsik voltak, és rendszerint korán ágyba bújtak, velük együtt feküdt ő is, majd hajnali fél négykor kelt, hogy munka előtt napi két órát dolgozhasson a könyvön. A regényírás kicsit hosszútávfutás is, akárcsak a sportban, itt is boldogsághormon szabadul fel. Szereti legyőzni magát, átlépni a saját árnyékán.  

Kun költőként is maximalista, amikor valamit befejez, kételkedik a sikerében, ha később elolvassa, és mégis tetszik, az ajándék. Egy regényben nagyon el kell határozni magadat, és ki kell tartani, de az alkotás sok boldogsággal jár, hiszen egy teljes világot teremtesz újjá. Egyébként új regénye – amely októberben jelenik meg a Magvető Kiadó gondozásában – kötődik Erdélyhez is.

A beszélgetés után a közönség kérdéseire válaszolt a meghívott, majd felolvasás és dedikálás zárta az estet.

Varga Melinda

Fotók: Dávid Anna Júlia, Szabó Károly  

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése