Ugrás a tartalomra

Magyar indiánkalauz

„A Medvefelhő a város felett nemcsak az első magyar nyelvű észak-amerikai indián költészeti antológia, hanem úttörő könyv a fordítás terén is.” – Gyukics Gábor fordító-szerkesztő kötetéről Cristian Réka M. írt.

Gyukics Gábor találkozása Carter Revard oszadzs-sziú indián költővel igen gyümölcsözőnek bizonyult – a magyar olvasók szempontjából mindenképp, ugyanis a megismerkedés az első magyar nyelvű észak-amerikai indián költészeti antológia megszületéséhez vezetett.

A 2015-ben kiadott Scolar-kötet, a Medvefelhő a város felett. Észak-amerikai indián költők antológiája huszonnégy kortárs indián költő Gyukics által magyarra fordított verseit tartalmazza. Segítségükkel olyan különleges világba nyerhet betekintést az olvasó, amely az angol nyelv területein kívül csak nehezen vagy egyáltalán nem látható, érzékelhető. Ahogyan azt az Írók Boltjában tartott könyvbemutatón a szerkesztő-fordító kiemelte, ezek a versek „másak, mint az európai versek, és másak, mint az észak-amerikai versek”; ezekre a „Hoppá! «Mi nem ehhez szoktunk!» kifejezés illik talán a legjobban”[1].

Az amerikai irodalom történetében Bollobás Enikő leírja az Amerikai Egyesült Államok indián irodalmának három típusát: a hagyományos, szóbelit (amely az indián közösségeknek szólt), az átmenetit (amely hagyományos, szóbeli indián szövegeket írt át/le és fordított le), illetve a modern indián irodalmat, amely az 1960-as és 1970-es évek amerikai indián irodalmi reneszánsza óta tart[2]. Ebbe az utolsó kategóriába tartoznak a Medvefelhő a város felett című antológiában összegyűjtött szövegek is.

Az indián szerzők gondolkodásmódjára (ahogyan más, ebben az időszakban született prózai vagy drámai alkotásokban is[3]) a természetközeliség, a törzsi mítoszok egybefonódása a mindennapi élettel, a családi kötelékek és az ősök emléke, a spirituális valóság és a rituális közeg, valamint egyfajta összművészetiség jellemző. Mi több, az észak-amerikai indián szerzők Rákai Orsolya szerint „nemcsak aktív résztvevői, de folyamatos megfigyelői is annak a kultúrának, amellyel ambivalens viszonyban állnak” ugyanis „[a] hódítók nyelve, értékrendje és szokásai […] rátelepedtek a helyben talált népekre, a legtöbb esetben kifejezetten a megsemmisítés, a gyökeres átformálás szándékával, másrészt egyedüli érvényes tereivé lettek a megszólalásnak”[4].

Ezért is meglehetősen nehéz vállalkozás az észak-amerikai indián irodalmak és legfőképpen az indián versek fordítása. A magyar nyelvre kiválóan ’áthozott’ versek kifinomult kulturális érzékenységről, nagy tudásról és ösztönös költői habitusról tesznek tanúbizonyságot, ugyanis, ahogyan arra Michael Castro már a nyolcvanas évek elején figyelmeztetett, az indián költészet más nyelvre fordítása kifejezetten sok akadályba ütközhet[5]. Gyukics Gábornak sikerült a majdnem lehetetlen: éveken keresztül kereste, fordította és népszerűsítette észak-amerikai kollégái világát, és így lépésről-lépésre a fordító maga lett megbízható kalauzunk a kultúrák közötti kommunikációban.

Az antológia Erika T. Wurth (sz. 1975)[6] apacs, cseroki és csikaszó származású író három versével nyit. Az Ó, tesó [Oh, Cousin], 1947 és Kettőnk belsejében [Inside Both of Us] magyar verzióit közzétette még 2014-ben a Jelenkor[7]. Wurth lírai hangja egyrészt száguldásra csábít, másrészt pedig megmutatja – Gyukits által –, milyen az a nő „aki a szívét önmagáénak tudta”, és aki „egyformán istenítette Máriát, Yussunt[8] és az amerikai dollárt”. A kötetben következik Gerald Vizenor (sz. 1934) anisinabe író, az amerikai indián reneszánsz első hullámának kanonizált írója, aki „posztmodern szemlélettel termékenyíti meg az örökölt szóbeli hagyományokat”[9], egy cím nélküli hosszú természet-verssel szerepel a kötetben, míg az odzsibve Mark Turcotte (sz. 1958)[10] öt verséből négyben (Folytatódik [Continue], Bumm [Bumm], Hívás [Call], Beszél [Tell]), emlékeztet minden vers első sorával, milyen is volt „[a]mikor még indián voltam.” A Bumm végén „[m]inden kört alkot, és ami most / nem indián ezen a földön / hirtelen eltűnik;” a Felrobbanó csippevák [Exploding Chippewas] részletében a költői hang pedig az identitásával kapcsolatosan vívódik, hiszen, ahogy írja, „anyám és apám / érkezik zümmögve / lebegve / hogy a véremre emlékeztessenek.”

Denise „Dee” Sweet (sz. 1952) anisinabe költő ebben a kötetben levő verseit már olvashatta a magyar publikum a Látó 2012 júliusában megjelent oldalain[11]. A Palominók Tuba városához közel [Palominos Near Tuba City], A csak eredete [Origin of Only] nagy következtetéseit a Megtanuljuk használni kezünk [We Learn to Use Our Hands] című vers végén találjuk meg igen leleményes fordításban: „Senki sem ereszti / senki sem adja fel / szilárd elhatározásként / a közöshöz tartozó / mint egy mindent elsöprő / kezek kiállítása”.

Mandy L. Smoker (sz. 1975) assziniboin-sziú költőnő három itteni verse közül kiemelkedik az Egyensúly [Quilibrium], amit Eric Levi Big Leggins emlékezetére írt, és amire a magyar Waxworx Factory: (Gajdácsik Adrián, Péter Mátyás, Pap Péter, Schreiber András) készített találó zenei improvizációt pár nappal a magyar antológia megjelenése után[12].

A kajova-tohono o’odham Alice Sadongeihez (sz. 1959) a versek „éjszaka jönnek;” Wendy Rose, írói nevén Chiron Kahnshendel (sz. 1948) hopi-mivok költőnő szerint „a nyelvünkön horogra akadt szavak” teszik azzá aki. Ezek után Carter Revard, oszadzs-sziú néven Nom-Peh-Wah-The (sz. 1931) Aszklepiosz határtalanul (Ovidiusz és Darwin Oklahomában) [Aesculapius Unbound (Ovid and Darwin in Oklahoma)] című verse következik, melynek magyar és angol változata megtalálható a „Magyarul Bábelben. Műfordítók és műfordítások portálján”, a Decemberi futóvendégek című verssel együtt pedig az Irodalmi Jelenben is megjelent[13]. Amikor a föld elhozza [When Earth Brings], Vissza- és előrenézni [Looking Before and After], Autóval Oklahomában [Driving in Oklahoma] három olyan vers, ami Revard világát még közelebb hozza az olvasóhoz, és megtanítja látni „egy különös pillanatban, / hogyan néz minden gyermek az esőbe, mely ismét / a földön él, kicsike tóban.” E kötetben Elise Paschen (sz. 1959) oszadzs író is jelen van három verssel: Wi’-gi-e, Királylepke [Monarch] és Oklahomai otthon [Oklahoma Home].

Szerencsés szerkesztésben, egymás után következik a két acoma pueblo író, Sara Marie Ortiz és édesapja, Simon J. Ortiz (sz. 1941. Sara Marie Most ez az éjszaka [Now This Night] című verse tulajdonképpen egy „nemzet érverése,” [f]elbecsülhetelen,  mérhetetlen, végtelen, / hatalmas, sebesen virágzó lehetőségű. Katartikus. / Szélesre nyíló, mint sivatagi hajnalhasadás”[14]. Bollobás Enikő szerint Simon J. Ortiz a legnagyobb problémának „az amerikai indiánok lelki sivárságát tartja […], ezért az indián művészek elsődleges feladatát abban látja, hogy – elsősorban a földhöz és az indián mítoszokhoz való kapcsolat helyreállításával – segítsenek visszaszerezni az amerikai indiánok önérzetét, büszkeségét”.[15] Ezért nem is véletlen, hogy mint a legtöbb versében, A teremtés a prérifarkas szerint [The Creation According to Coyote] című, hatásosan lefordított költeményben épp egy ’fúziós’ kozmogóniát ír le:

 

„Először is: ez mind igaz.”

A prérifarkas meséli ezt így,

alázattal intsd és értsd,

amit mesél.

 

Akkor születtél, amikor e testből,

a földből kinőttél;

fekete fejed gránitból tört elő,

hamu hűsít,

 

míg esni nem kezd.

Akkor lett sárrá,

és zöld és barna lábnélküli

valamik születtek.

 

Furcsán néztek ki.

Minden furcsa volt.

Akkoriban nem volt miről tudni.

 

[…]

           

És később kijöttek a fényre

megannyi izgalmas, színes és

tragikus kaland után;

ez az élet, ez mind, ez mind.

 

A nagybátyám beszélt mindenről, arról az időről.

A Prérifarkas is mesélt, de tudod,

hogy milyen, ő mindig csak az istenekhez beszél,

a hegyekhez, körös-körül a kövekhez.

 

És tudod mit, én hiszek neki.

 

(Gyukics Gábor fordítása)

 

Jim Northrup (sz. 1943) odzsibve költő, akinek Nagy Kis-Madár című verseskötetét Gyukics Gábor fordításában 2014-ben mutatták be Budapesten, úgy látja, hogy „[e]lérkezett az idő a kéreggyűjtésre”, amikor „azt teszem, amit nagyapám és amit az ő / nagyapja tett / a mi időnk előtt” (Nyírfakéreg [Weegwas]); ezért beindítja a rezervátumautót (Rezervátumautó [Rez Car]), és versben mesél vietnámi veterán sorsáról az Ogichidaa [Harcos törzsfőnök], Wahbegan [Virágok] és a Zsugorodó agykurkász [Shrinking Away] című, hatásosan megkomponált verseiben. Brandy McDougall (sz. 1976) kanaka ’Ōiwi származású író-költő a természet apró mozdulatait véli felfedezni a lét magyarázatára, míg Maurice Kenny (sz. 1929) mohauk költő az indián identitásról egy távolsági buszon, valamint Whitman, Housman, Millay és más, „őrült” költők kapcsán mereng el, hogy az antológiában szereplő utolsó versével (Azt mondják, elvesztem [They Tell Me I Am Lost]), átvezesse a költői fonalat ahhoz a íróhoz, akinek a verset dedikálja. Ez nem más, mint Lance Henson (sz. 1944) csejenn-oglala író, aki személyesen is jelen volt a Medvefelhő a város felett antológia bemutatásán, és akinek talán a legérdekesebb verse e kötetben a tizenkettes mérföldhöz közel [near twelve mile point], amit a nagyszüleinek ajánl: „néha a szív nyitott mezőkre tekint / és látja magát visszatérni / narancsszín szemfedél a nap / mély zümmögésű fák / a kertben / […] a neved / sötét tollá változott / akinek a csillagok énekelnek”.

Ezután Gordon Henry (sz. 1955) odzsibve költő népének sorsát az „elveszett amerikai álommal együtt” veti versekbe a Dodem álomdal [Dodem Dream Song], Amikor elhagytak minket a nevek [When Names Escaped Us], Posztmodern belélegzés a rezervátum peremén: Fenséges hígító [Postmodern Rez Edge Inhalation: Paint Thinner Sublime] és a Folyó népe – Az elveszett óra [River People – The Lost Watch] című versekben.

A Medvefelhő a város felett következő két emblematikus költője Travis Hedge Coke (sz. 1980) huron-cseroki, csoktó-krík költő és édesanyja, Allison Adelle Hedge Coke (sz. 1958) huron-metisz, cseroki-krík író. Míg az utóbbi a Klánnővér [Clan Sister] sorozattal „imádkozni” és „énekelni” jött, és arra buzdít, hogy „ne mondd el idegennek, / mit tud az emlékezés”, a fia (akinek az antológiában szereplő költeményei magyarul előzőleg megjelentek Denise Dee Sweet és Joy Harjo verseivel együtt a Látó 2012 júliusi számában, Gyukics Gábor fordításában[16]) az újabb költői nemzedék tudatos öko-kritikai eszközeit veti be, amikor a Hulladékföldet láttak a  munkapadnál [Discarded Earths Seen by a Workbench] és Folyókutya [River Dog] verseiben egy apokaliptikus, mérgezett világot láttat, ami fölött „kering a légy / mégsem harap bele”, és ahol a „gumicsont és flakonok / pattognak lebegve az olvadó jégen”. Anita Endrezze–Solonia Nawhine (sz. 1952) jaki indián író rezervátum-versei és Kimberly M. Blaesser (sz. 1955) anisinabe költő családfa-költeményei a „mai Amerika / illékony hangjait” csalják elő az olvasó számára; ezt követően Sherwin Bitsui (sz. 1975) diné-navahó, Jim Barnes (sz. 1933) csoktó és Tacey M. Atsitty (sz. 1976) diné-navahó írók sorakoznak fel, és végigjárják verseikkel az Alaszkai Nemzeti Parkot és a Deer Springs-kanyont; megkísérlik a sziklavésetet elolvasni és farkasokat vadászni – szóban. Az antológiát Sherman Alexie (sz. 1966) spokén és kördalen író nyolc verse zárja. Alexie, akit a magyar olvasók nemcsak az 1998-as Füstjelek című film írója és forgatókönyvírójaként, hanem a Menekülés és Junior. Egy indán naplója szerzőjeként is ismerhetnek[17], ütős iróniába burkolja a Crow Testamentum [Crow Testament], az Evolució [Evolution], az Összeírás [Census], a Hogyan írjuk meg a Nagy Amerikai Indián Regényt [How to Write the Great American Indian Novel] verseket, míg a Lovakat lopnék [I Would Steal Horses], Nagymama [Grandmother], Amit az árva örököl [What the Orphan Inherits] és Óda Saronámnak [Ode to my Sharona] érzelmes, generációs-versekként ivódnak be az olvasó emlékezetébe.

A Medvefelhő a város felett nemcsak az első magyar nyelvű észak-amerikai indián költészeti antológia, hanem úttörő könyv a fordítás terén is. Szívesen hallgatnánk többet ebből a sokféle hangból fakadó kórusból, és örülnénk, ha a többi fontos és számunkra is érdekes észak-amerikai indán költő-író, mint például Leslie Marmon Silko, Paula Gunn Allen, Lorna Dee Cervantes, Esther Belin, Joy Harjo, Louise Erdrich, Chrystos, N. Scott Momaday, dg okpik és sok más helyet kaphatna – akár csak egy vers erejéig is – egy új, bővített antológiában.

 

Cristian Réka M.

 

Medvefelhő a város felett. Észak-amerikai indián költők antológiája. Szerkesztette, fordította és életrajzokat írta: Gyukics Gábor; Rákai Orsolya utószavával. Scolar Kiadó, Budapest, 2015.




[1] A Medvefelhő a város felett. Észak-amerikai indián költők antológiájának bemutatója 2015. november 26-án volt az Írók Boltjában. Jelen volt Gyukics Gábor, a kötet fordítója, Rákai Orsolya, az utószó szerzője és Lance Henson csejenn költő, aki verseiből olvasott fel. A teljes könyvbemutató videofelvétele elérhető itt: https://www.youtube.com/watch?v=Jr7vpnJiMBM

[2] Bollobás Enikő. Az amerikai irodalom története. Budapest: Osiris, 2005. 703; Lásd még Bollobás Enikő. Az amerikai irodalom rövid története. Budapest: Osiris, 2015. 517.

[3] Ugyancsak ebben a kontextusban született az őslakos indián/Első Nemzetek kortárs világát bemutató Ian Ross kanadai Métis drámaíró magyar nyelven megjelent színdarabja, Isten engem úgy segélyen! (2011) [FareWel, 1997] (Barna Zsanett és Borthaiser Nóra fordításában, Cristian Réka M. előszavával), amely ingyen letölthető a következő honlapról: http://ebooks.americanaejournal.hu/hu/konyvek/isten-engem-ugy-segelyen/

[4] Rákai Orsolya „Utószó”. Medvefelhő a város felett. Észak-amerikai indián költők antológiája. Budapest: Scolar, 2015. 173.

[5] Michael Castro. Interpreting the Indian. Twentieth-Century Poets and the Native American. Albuquerque: University of New Mexico Press, 1981.

[6] További információ a szerzőről itt: http://www.erikatwurth.com/

[8] Isten neve apacs nyelven.

[9] Bollobás Enikő. Az amerikai irodalom története. Budapest: Osiris, 2005. 706.

[12] Mandy L. Smoker Egyensúly (Fordította: Gyukics Gábor. Zene: Waxworx Factory. Közzététel: 2015. december 6.), elérhető a következő honlapon: https://www.youtube.com/watch?v=C9znQv8kBFA. Ugyancsak a Waxworx Factory ’viaszfiúi’ készítették el Mark Turcotte Hívás című zenei improvizációját is, ami itt megnézhető: https://www.youtube.com/watch?v=NZctcG26KMY&feature=youtube_gdata

[13] Lásd http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Revard,_Carter-1931/Aesculapius_Unbound/hu/30140-Aszkl%C3%A9piosz_hat%C3%A1rtalanul és a http://www.irodalmijelen.hu/05242013-0952/carter-revard-osage-indian-kolto-ket-verse-gyukics-gabor-forditasaban. A „Magyarul Bábelben. Műfordítók és műfordítások portálján” megtalálható még, ugyancsak Gyukics Gábor fordításában, Carter Revard több versei is. Ezek között van Az újvilág felfedezése is (http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Revard,_Carter-1931/Discovery_of_the_New_World?interfaceLang=en),  illetve Fairfax fölött nyomot hagyva (http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Revard,_Carter-1931/Over_By_Fairfax,_Leaving_Tracks/hu/30138-Fairfax_f%C3%B6l%C3%B6tt,_nyomot_hagyva), a Nyírfa kenu http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Revard,_Carter-1931/The_Birch_Canoe/hu/30717-Ny%C3%ADrfa_kenu),  az Átkelés (http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Revard,_Carter-1931/Getting_Across/hu/30142-%C3%81tkel%C3%A9s), és a A prérifarkas elmondja miért énekel (http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Revard,_Carter-1931/Coyote_Tells_Why_He_Sings/hu/30715-A_pr%C3%A9rifarkas_elmondja,_mi%C3%A9rt_%C3%A9nekel).

[14] A vers eredetije a szerző megindító előadásában megtekinthető a „Poetry Matters” projekt keretében a New Mexico CultureNet (www.nmcn.org) és a Santa Fe Community College együttműködésével 2012. november 12-én közzétett videón, a következő honlapon: https://www.youtube.com/watch?v=-DyXL7cWSNo

[15] Bollobás Enikő. Az amerikai irodalom története. Budapest: Osiris, 2005. 591.

[17] Sherman Alexie. Menekülés (Fordította Holbok Zoltán), Budapest: Európa Könyvkiadó, 2008; Sherman Alexie. Junior. Egy indián naplója. (Fordította Holbok Zoltán, Ellen Forney illusztrációival). Budapest: Európa Könyvkiadó, 2009.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.