Pályázat; A fellépés – Muszka Sándor humoreszkjei

Epika, Próza

Továbbá egy nemes gesztussal felajánlom újrakiadásra eddigi életművemet, amelyik tartalmaz prózai regényt és novellát, valamint lírai verset. A hőseposszal párhuzamosan egy csujogatókötet megírásán is dolgozok, valamint egy kisregényen, melynek első sorait a fentebbi kikötéseim figyelembe vételével ide írok maguknak.

 

Pályázat

 

Tisztelt csomó mindenki, akikről azt sem tudom, kik, mik.

Kezdem az elején, hogy aztán ne zavarodjak össze.

Az úgy volt, hogy Galambász Pistu képzőművész barátom a tegnap meglátogatott, s azt mondta, hogy maguk pályázatokat írnak ki az íróknak, s aki megnyeri, még pénzt is kap. Szavait, bevallom, a kedves feleségemmel együtt kétkedve fogadtuk, ugyanis Pista barátom teljesen józan volt, és mi még őt így, bár régóta ismerjük, nem láttuk.

Csak így zárójelben megjegyezném, hogy Pistu tényleg nagy képzőművész, s ha maguknak van internetük, a Zsíroshajú rockerekről festett monumentális festészeti képét megnézhetik, merem ajánlani.

Na de hogy a lényegről ne térjünk el, én már akkor, ott, a fásszínben mondtam, hogy nem baj, mert én aztán írok maguknak.

A feleségem erre azt mondta, hogy nincs, miért írjak, mert maguk nem bolondok, hogy nekem pénzt adjanak. Én ugyan az ellenkezőjét soha magukról nem állítottam, úgyhogy ne gondolják, hogy én akkor most azért írok. Megkérem szépen, ne essenek ilyen tévedésbe, mert nekem nem kell a cirkusz, van itthon elég. Nem tudom, hallottak-e róla, de itt a faluban már mindenki hallotta esténként, hogy az én helyzetem botrányos. Mióta nem dolgozom, s csak a művészet szentségének imádására és kimerítő alkotásra használom minden megfeszített idegszálamat, hát azóta nálunk olyan botrányok vannak, hogy azt maguk azt  el sem tudják képzelni. Biztos vagyok benne, hogy nem tudják elképzelni. Itt zárójelben meg is szeretném kérdezni, hogy maguk nős emberek-e. Na de mindegy, a lényeg, hogy nálunk olyan menetek vannak, hogy még az isten is kacagja, hogy ez a fehérnép mit rám tud hordani. Hogy a szó négyszemközt maradjon, úgy le szokott mocskolni, hogy a kritikusok még sokat kell tanuljanak, míg valamicskét egyáltalán tudni fognak. Na de, hogy mondjak egyebet is, ennek a botrányos helyzetnek jó oldala is van. Tudják, azt szokták mondani, hogy a téma a földön hever. Itt szeretném megjegyezni, hogy én sehol nem szoktam heverni, igaz, hogy egyszer-kétszer hazahoztak a Bandi bárból, de heverni sehol nem hevertem. S ezt vehetik készpénznek is, mert nekem kocsmakultúrám jó van, s ez nálam becsületbeli ügy. Na de most látom, eltértem a lényegről. Szóval nálam a téma üvölt. Nem mindig, csak esténként, napközben dolgozik. Én ezt a napközis csendet kihasználom, és ilyenkor foglalkozom a témával, hőseposzilag. Ha megígérik, hogy a maguk neve alatt sehol meg nem jelentetik, ízelítőül leírom az első szakaszt, és ha jól intézik a dolgokat, s küldenek egy csepp pénzt, én az egész eposzt is felajánlom a maguk szereléjüknek[1].

Ahol kell, hogy rímeljen, ott kicsi betűkkel írtam, hogy élvezhető legyen, és maguk is könnyebben megértsék.           

 

A pof

 

Részeges disznaja,

hajnalban jössz haza.

Ne félj, met megkapod,

ne várd a holnapot.

 

Továbbá egy nemes gesztussal felajánlom újrakiadásra eddigi életművemet, amelyik tartalmaz prózai regényt és novellát, valamint lírai verset.

A hőseposszal párhuzamosan egy csujogatókötet megírásán is dolgozok, valamint egy kisregényen, melynek első sorait a fentebbi kikötéseim figyelembe vételével ide írok maguknak.

 

Igazgató úr, jól kibaszta magát velem!, mondta Micike, a kivégzett szakember.

 

Gyors válaszukban bízva s drukkolva, hogy a feleségemnek mégis hátha nem lesz igaza (mert még mondott magukról egyebeket is), s engem maguk abba a valamibe bévesznek.

A feleségem szerint az teljesen kizárt dolog, hogy nekem valaha is valaki hasznomat vegye, de kérem önöket, ne keseredjenek el, higgyék el, a remény hal meg utoljára. 

 

Tisztelettel

Szilveszter Dániel

 

 

A fellépés 

 

Elmentem fellépni egy színházba, erre fel odajön egy egész tévéstáb, hogy akkor ők most engem lefilmeznek, és benne leszek a tévében.

Hohó, mondom, hát van szíve maguknak? Nekem családom van, kisfiam. Mikor jöttem el otthonról. azt mondtam neki: Édes gyerekem, édesapa nem bohóc, édesapa azért megy Budapestre, mert előadást tart a professzor uraknak. Maguk meg most be akarnak tenni a tévébe, hogy szegény gyermek otthon szégyenkezzen miattam? Hát van szíve maguknak, milyen emberek maguk?

Na de, hogy az otthoni dolgoknál maradjunk, bejön az egyik nap a komám, s azt mondja, azt beszélik a faluban, hogy te lefeküdtél a politikusoknak. Hát, mondom neki, ha úgy vesszük, akkor le, de tudd meg, hogy nem értem el vele semmit. Erre ő azt mondja, ebben biztos voltam. Miből gondoltad, kérdeztem. Hát abból, azt mondja, hogy láttam egyszer egy parlamenti közvetítést, s ott mindenki férfi volt, s ezért azt javasolnám, hogy ha ezután ilyen helyen jársz, ne feküdj le, csak hajolj előre. Meg is mutatta. Egyáltalán nem kacagtam.

Na de a tévés pasasok, hogy így meg úgy, eggyezzek bele, mert őket azért küldték, satöbbi, satöbbi. Hát, mondom, na jó, akkor figyeljenek ide. Maguk vannak ötön, vegyenek meg tőlem egy-egy könyvet, mert én az ígértem otthon, hogy viszek ajándékot. Laci barátom is vitt. Őt nem tudom, ismerik-e. Esküvőkben szokott zenélni. Egyszer, mikor így zenéltek, szünetben odahívta a pincért, hogy azt mondja: legyen szíves, hozzon nekem is egy kürtőskalácsot, vigyem haza a gyermekeknek, ajándékba. Nem szeretik, de úgy örvendenek neki.

Na de azt meséltem-e, mikor egyszer elhatározta, hogy Nobel-díjas lesz, s feltalálja, hogy lehet a szarból vajat csinálni? El is tűnt egy hónapra, senki sem látta. Mikor megjelent, kérdeztük, na, hogy megy a projekt? Erre ő, hogy már félig kész. Mikor kérdeztük, hogyhogy, csak annyit mondott: kenhető.

Nagyon csúnyán néztek, de az öt könyvet megvették. Mikor megkérdeztem, hogy valamit írjak-e bele, azt mondták, igen. Erre én, hogy jó-jó, de mit? Azt mondták, hogy teljesen mindegy, csak szeretnék látni, hogy tényleg tudok-e írni. Nehéz ez a szakma, az az igazság, bevallom, csak muszájból csinálom.

Régebb könnyebb volt. Volt egy bio-vega zenekarom, jártuk a vidéket, jó volt. Azt úgy kell elképzelni, hogy hárman voltunk, mindenkinél volt egy reszelő, felmentünk a színpadra, és ritmusra reszeltünk. Én káposztát, Feri murkot, Gellért uborkát. Mikor vége volt a koncertnek, amit megreszeltünk, szétosztottuk, és a közönség ott helyben megehette. Nem is volt semmi baj, csak egyszer Magyarországra is hívtak. Soha nem felejtem el, egy szombati vagy vasárnapi nap volt. Meg is érkeztünk időben, csak az volt a baj, hogy a zöldséget otthon hagytuk, s mivel Magyarországon hétvégén a Merkúr, a Lidli s a Kaufland zárva volt, a koncert elmaradt, s mi haza kellett menjünk. Kolbász, szalonna, fasírt, ilyesmi volt nálunk, de abba meg a szervezők nem mentek bele.  Elég az hozzá, hogy akkor úgy összevesztünk, hogy fel is bomlott a zenekar. Azóta csak kínlódás, nyomorúság, kilátástalanság, kétségbeesés, de haljon meg a kutyám, Cipzár, ha nem csinálok még egy zenekart.       




[1] káeftéjüknek

Kommentek elrejtése, megjelenítése