Jelige: 3 nő – Emily, Sarah és Caro
Jelige: 3 nő
Emily, Sarah és Carol
1.
Emily lopva nézett a mellette ülő férfira. Harry arcát csak az eltűnő kirakatok világították meg a sötét taxiban. A nő az ülésre ejtett, hatalmas, meleg mancsot szorongatta, de Harry távol járt. Figyelme a St. Moritz street fényeit kutatta. Fél perc sem telt el, mire hirtelen, keményen kimondta: „Itt álljon meg!”
Harry ilyen volt. Csalhatatlan intuíciókra hagyatkozó, szenvedélyes pasas, aki azt is tudta, hol a helye a tapintatnak. Még egy egyszerű étteremkeresés is élmény volt, ha utat adott az energiáinak.
Grandiózus méretei ellenére végtelen gyengédséggel és figyelmességgel segítette ki Emilyt a hátsó ülés szorításából. A picinyke étterembe lépve fiatal pincérfiú köszöntötte őket, pergő előadása bárkit letaglózott volna. Válaszaikat meg sem várva terelte volna őket máris asztalhoz, ám Harry mit sem törődött a hallottakkal. Amint körbehordta tekintetét, megindult, s rendíthetetlen, tekintélyt parancsoló céltudatossággal kutatta fel azt a félreeső, meghitt kis asztalt.
---
Ó, igen, azt a bizonyos asztalt. – gondolta Emily. Magában újra megízlelte a hangulatot: a félhomályt teremtő gyertyák lobogását, a szomszédos helyiségből szóló jazztriót, az otthonosságot árasztó abroszt. S amint gondolatban ismét Harryre nézett, egész testében megborzongott. A férfi igéző tekintete, az ing alól elősejlő, kidolgozott domborulatok, az egész jelenség minden idegszálát felborzolta. Nehezére esett fenntartani a látszatot, megjátszani a megfelelően tartózkodó, figyelmet igénylő hölgyalakot. Szívesen ugrott volna fejest az érzésbe, húzta volna csípőjére mindkét acélos, hatalmas markot, de nem. Nem törhette meg a varázslatot. Kellett még a visszatartás kínja, csak még egy kicsit, csak még egy pár alkalomra, hogy aztán annál fergetegesebb lehessen az élvezet, a beteljesedés kéjes pillanata.
Szájához emelte a jéghideg, tejjel telt poharat, s hagyta, hogy a borzongás átadja helyét a hűvös nyugalomnak. Végigfuttatta szemeit egyszemélyes, hanyagul bevetett ágyán, s örült, hogy nem váltott még tavaszi paplanra. Hisz hűvös még az éjszaka. – gondolta.
2.
Sarah, maga jön! – kiáltotta az asszisztens. Sarah mereven nyitott szemmel, a megbeszélt hat lépést könnyed mozdulatokkal, szinte teljesen vakon tette meg a színpadon. A díszlet félhomálya után a reflektorok erős fénye szinte késként hasított retinájába, az egyre vadabbul harsogó tapsvihar pedig valósággal megsüketítette. Arcán mégis önfeledt mosoly futott végig, hisz a feledhetetlen érzés furcsa mód mindig újdonságként hatott.
A hangorkán végig kitartott, míg a műsorvezető röpke üdvözlés után hellyel kínálta. A nézőtéren csillogó szemű rajongók visongattak, szinte eksztázisban, mintha csak egy rock koncerten lennének. Bő egy percig tartott, mire a közönséget koordináló stábtagok csendre hangolták a stúdiót. Sarah pedig csak fürdött, csak fürdött a lelkesítő üdvrivalgásban és az áhítattal elismerő tekintetek kereszttüzében.
---
Gondolatban újra lejátszotta, ahogy a műsorvezető nyolcadik „Gamble” kötetéről áradozott. Maga is meglepődött, hisz tizenhárom évnyi rivaldafénnyel a háta mögött már bárkiben felütné fejét a fásultság. De nem, lelkesedése mit sem kopott. A Gamble-sorozat legújabb csavarjai ugyanúgy lázba hozták, akárcsak az első fejezet, amit másfél évtizeddel ezelőtt vetett papírra.
Majd’ elfelejtettem! – gondolta. Azzal a lendülettel ki is ment a tenyérnyi konyhába, hogy a hűtőszekrény polcait kutassa. Amint megtalálta a tejet, töltött is magának egy csészével, majd visszaért a hálószobába, és lekapcsolta a villanyt. Az ablakon beszivárgó közvilágítás homályában még ki tudta venni megkopott íróasztala körvonalait. Jól tudta, hogy a legfelső polc kiadatlan versek tucatjait rejti. Ezzel a gondolattal nyomta el az álom, távol stábtagoktól, színpadoktól és rajongástól.
3.
Carol egészen közel hajolt a ziháló Samhez. Látni akarta a férfi pórusaiból előbuggyanó izzadságcseppeket, a meghatározhatatlan ívre görbülő szájat. Hallani akarta az összekoccanó fogak halk neszét. De nem ment, az egész szobát kitöltötte a levegő után kapkodás. A részletek elmosódtak azokban az apró rángásokban, melyek a férfi testén eluralkodtak.
Carol meglepő acélossággal fogta marokra Sam gallérját. A keményített ingnyak a férfi húsába mart, egyre sötétebb csíkot húzott a bőrben. A csatakossá ázott anyag millimétert sem moccant Carol kezében.
Sam kimerült, érezhetően fáradt. Szemében a rémület csillogása megfakult, tompa beletörődéssé érett. Úgy tűnt idegrendszere lassanként lekapcsolja a villanyt, ezért Carol keményen megrázta. Sam teste egy pillanatra összerezzent, majd ismét elernyedt, átadva magát az egyre ritkuló, apró rángásoknak.
Carol megunta. Érezte, ettől már nem számíthat többre. A bal kezével szorított gallért hirtelen elengedte. A férfi szemében csodálkozással vegyes reménykedés villant. Izzadságban úszó testét mégsem mozdította meg, hisz a nő a fegyver csövét még mindig a halántékának szegezte. Carol jobbja már réges rég átmelegítette a hideg fémet. Mereven, kifejezéstelenül nézte az előtte heverő hímet. Tudta, hogy Sam beszélni próbál majd, és így is lett. De amint szóra nyitotta a száját, a nő tüzelt.
---
Sam elhomályosult, és a következő pillanatban Carol ismét csöppnyi hálószobájának sötétjébe nézett. Ismerős kábulattal vette le magáról a szimulációs nyakörvet.
Tim, te utolsó gazember! – sziszegte. Kissé szédelegve, bútoraiba kapaszkodva lépdelt a konyha felé, hogy öntsön magának egy pohár friss, hideg tejet.
4.
Az ősz utolsó, bágyadt napsugarai keltették életre a kihalt kávézót. A külváros szűk, eldugott utcácskájába télen már egyáltalán nem fog elérni a nap. A 60’-as éveket idéző berendezés fakóságát mesterséges fény elleplezni már nem tudta.
Pont jókor ültünk be, szépen süt a nap! – mondta Sarah. Emilyre pillantott, majd Carolra, de semmi. Nem válaszoltak. Emily magáról megfeledkezve bámult ki a szemközti, kipufogófüsttől sötétlő falakra. Ha nagy ritkán motorzúgást hallott, orrát a kávézó üvegének nyomva figyelt, míg a parkolók árnyékában valami el nem surrant. Carol legalább tíz perce bámulta meredten tejszínes kávéját, és olyan erővel kavarta, hogy Sarah azt várta, a csésze nem csak egyszerűen megreped, de valósággal szétporlad. Persze semmi sem történt, így Sarah figyelmét ismét az előtte heverő baklavára fordította.
Carol hirtelen felcsattant:
Emily! Mi van azzal a pasassal? Hogy is hívják?
Harrynek. – válaszolta Emily az ablaknak.
És? Hol tartotok? Vége már a randiknak?
De Emily nem válaszolt, így Sarah-val folytatta:
És te? Hányadik bestsellered került tegnap piacra?
A nyolcadik! – mosolygott Sarah.
Jézus! Te aztán jól haladsz! Múlt héten még csak hat volt, igaz?
Öt! – javította ki Sarah felvillanyozva.
Szent ég! Nézzetek magatokra…
De Sarah félbeszakította:
Elég Carol! Minden héten ez van! Idehívsz minket csak azért, hogy egy kávé mellett lehordhass. Nem látod, hogy Emilynek is elege van? Hányszor akarod a képébe mondani, hogy nem ér semmit a szimulátoros hapsija? És én is hányszor hallgassam végig, hogy nincs igazi nyomtatásban semmi a nevem alatt? De tudod mit, erre mi már nem vagyunk kíváncsiak!
Carol elvigyorodott, de Sarah folytatta:
Inkább beszéljünk arról, ami a te bögyödet nyomja! Timothy a te bajod! Nem Sam, nem Frank, sem a többi figura, amiket a nyakörv generál miattad! Mert te mindenképpen ölni akarsz! Nem elég egy pofon, egy kiadós veszekedés, vagy egy szimpla vita. Nem! Te ki akarod nyírni Tim-et, de ez nem fog megtörténni soha! Törődj bele! A szimulátor programjából kitörölhetetlen szisztéma! Hiába akarod Tim-et kinyírni, ma Paul-t lehet, holnap Jerry-t, utána meg a jó ég tudja! Mindig azt mondod, hogy keressük a boldogulásunkat a valóságban. Akkor te mért nem mész el egy dühterápiára? Mintha nem tudnád, hogy amint ölsz, automatikusan kilök a program. De nem bírsz magaddal, minden este meghúzod a ravaszt! Aztán nem győzöd inni a tejet, hogy lenyugtassa a felkavarodott gyomrodat! Még ezt is bevállalod! Azzal sem törődsz, hogy súlyosan tejérzékeny vagy…
Carol felpattant:
Hagyd abba! Egy percig sem hallgatom ezt tovább!
Majd jobb kezével saját nyaka felé kapott és hangosan kimondta: „KIKAPCS!”
---
Emily, Sarah, a kávé és a külvárosi, eldugott kis utca mind elhomályosultak. A következő pillanatban pedig ismét csöppnyi hálószobájának sötétjébe nézett. Ismerős kábulattal vette le magáról a szimulációs nyakörvet…
