Csendélet – Hétvári Andrea versfestményei

Líra, Költészet
Vincent Willem van Gogh Csendélet
Vincent Van Gogh (1855–1890) festménye  
 
 
 
Csendélet
Hétvári Andrea versfestményei
 
 
Vincent Willem van Gogh CsendéletCSENDÉLET
Vincent Van Gogh: Csendélet hagymával és tányérral
         1889, olaj, vászon, 49,6 x 64,4 cm
         Kroller-Muller Museum, Otterlo
 
 
Mi végre itt a bodza illata,
ha úgyis mindig lent a földön végzi,
lobog, lehull és végül összevérzi
saját magát, bár valahol haza –
 
várják, mert ő is boldog itt, ahol,
mint vajban fehér tej, körötte legyek,
megmászhatják, de sosem értenek
többet abból, mit tüske-lábuk érint,
 
felhőkből csöpög mind alá a reggel,
és föl-fölszáll a hagymahéj szaga,
belőle nehéz, sűrű éjszaka
lesz, s pipadohány félkész képkerettel.
 
 
 
DaliBURJÁNZIK
Salvador Dalí: Az emlékezet állandósága
             1931, olaj, vászon, 24 x 33 cm
    Museum of Moder Art, New York
 
A mindenséggel szüntelen üzen,
burjánzik lent, fönt, s közben boldogan
bontja kékekbe bújt, féltett titkait,
s talán maga sem tudja, hogy hogyan
 
lehet még képes ennyi változásra,
ma friss gyümölcs és kavicskeménység,
holnap tűnt idő, folyékony óraszámlap
és belenő, mint éjszakába mélység,
 
tátong, mint mag nélkül barackok,
mert bent a lényeg hamvas héj alatt,
s míg felfut, mint harisnyán a szál,
maga sem tudja, milyen csont marad
húsában, s a sosem bomló hajnal,
miféle tavaszt és jelzőfényt tapasztal.
 
 
 
(TÉRKÉPTAN 1)
lentről  
Egy trombitafolyandárokkal határolt
telekkel együtt az ember gyakran
egy nagy darab égboltot is ajándékba kap,
tágas, fölfelé exponenciálisan (vagy lehet,
hogy nem így nevezik) bővülő, négyzetesen
táguló légifolyosót, amelyben napjában ki
tudja hányszor lebeg szaharai homok,
vagy vitorláznak át rajta gólyák, gémek és
más hosszúlábú madarak – érdekes más
részről viszont, hogy ezt a fölfelé bővülő
ciánkék semmit milyen későn venni csak
észre, ha észrevenni egyáltalán, amikor
a tizenöt kilométer magasságban lebegő
cirruszok jégkristályai egészen csöndben
tökéletes halszálka formába rendeződnek.
 
 
 
(TÉRKÉPTAN 2)
fentről
Volt valami a nyári kertben,
valami kozmikus sugárzás,
valami derékszögű értelem
abban, ahogy a déli nap
rövid árnyékai a tárgyak
mögé lapultak, aztán lassan,
hosszú órák alatt újra
önmagukká nőttek, hogy
estére a kapuig nyújtózzanak,
a kapuig, ahol föl - és levitorlázik
lajtorjáján a lélek.
 
 
 
Kapcsolódó cikk: 
Kommentek elrejtése, megjelenítése