Haza többes számban – Ilma Rakusa Kolozsvárott

Minden nyelv egy szoba a fejemben, úgy írok, mintha partitúrát írnék – vallja Ilma Rakusa svájci költő, író, műfordító, akivel nemrég Marosvásárhelyen és Kolozsvárott találkozhattak  az olvasók.

Haza többes számban

– Ilma Rakusa Kolozsvárott

Felolvasószínházi előadással egybekötött tartalmas beszélgetés meghívottja volt nemrég a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében Ilma Rakusa költő, író, műfordító. Édesanyja magyar, apja szlovén, könyveit német nyelven írja, de anyanyelvi szinten beszél oroszul, angolul, franicául és szerbül is, és ezeket a nyelveket műfordítóként is hasznosítja. „Több szoba van a fejemben, minden szoba egy nyelv, néha közöttük kinyitom az ajtókat” –válaszolta a beszélgetést vezető Láng Zsolt és Visky András egyik kérdésére. Ha németül ír, akkor németül is gondolkodik, ilyenkor a többi nyelv háttérbe kerül. Érzelmileg viszont magyarul „működik”. Az állatokkal és kisgyerekekkel csak az anyanyelvén beszél.

Úgy véli, a magyar nyelv „hőmérséklete” más, mint a többi nyelvé.  Néha új szavakat kreál németül a magyarból inspirálódva, ezek melegebbek lesznek, mint a német kifejezések, másképp tudja velük árnyalni a mondanivalóját. Ilyen szó például az „alleinchen” („egyedülecskén”). Szabadon asszociálni, játszani a szavakkal inkább németül tud, ebben a nyelvben mozog a legotthonosabban, minden árnyalát ismeri, különleges nyelvnek véli. Másrész az orosz és a francia irodalom hatott rá leginkább, Dosztojevszkij – akit tízévesen olvasott először – és  Csehov gyakran „visszaköszön” írásaiban. Több Csehov-művet fordított németre,  többek között a Sirály című drámát, amelyet előadtak a bécsi Burgtheaterben.

Marguerite Duras öt könyvét ültette át német nyelvre, több ponton rokonléleknek véli az orosz íróval. A kortárs magyar írók közül Nádas műveit olvashatjuk az ő fordításában. Kiemelte még Danilo Kiš szerb írót, őt is fordította. A műfordítás szerinte bizonyos szinten tanítható, jó hallás és nyelvtudás szükséges hozzá.

Az esten Albert Csilla és Dimény Áron remek alakításában láthattunk két dramolettet Ilma Rakusától. A minidarabokat Visky Anna ültette át magyar nyelvre, és Láng Zsolt szervezte meg a színrevitelét. Bár az előadás felolvasószínházként volt meghirdetve, a színészpáros minden rezdülést, érzelmi szálat finoman kidolgozott, munkájukról maga az író is elismerően nyilatkozott.

A dramolettekről elmondta: „Én csak írom a szöveget; amikor megvalósul, valami egészen új dolog lesz belőle.” Elsősorban költőnek tartja magát, a költői nyelv a rövidprózákban és a drámákban is hangsúlyos szerepet kap. A dramolettekben is több a lírai rész, nem tartja fontosnak, hogy egész történetet meséljen el, inkább a közepébe vág. Úgy ír, mintha zenei művet komponálna, partitúrát készítene – Ilma Rakusa ugyanis zenész is, „nálam minden a füllel kezdődik”, vallotta. A két kis drámában nagyon sok hangi elem kap szerepet, például amikor a tücsökcirpelésről ír. A szünet sem üres pillanat, az is nagyon fontos, akárcsak a motívumok ismétlődése, a mondatok ritmusa.

Nagyon korán kezdett el verselni, fiatalkori költeményeire azonban nem túl büszke. Versein és más művein is nagyon sokat dolgozik, szigorú önmagához, lassan és tudatosan ír. Nem befolyásolja, hogy melyik műfaj a divatosabb és piacképesebb, az irodalom terén sosem köt kompromisszumot: „Ha úgy érzem, hogy muszáj verset írnom, azt írok.” Egyébként jövő héten jelenik meg új verseskötete.

Ilma Rakusa két magyarra fordított kötetéről is szót ejtettek, a trieszti gyerekkori élményekből, édesapja elvesztéséből táplálkozó Mehr Meer (Rengeteg tenger) című regényről, illetve a Langsamer! (Lassabban!) című könyvről. Az utóbbiban fontos szerepet kap az idő, a költészet, az olvasás, az öregség, az utazás. Az író szerint a lassúság, az álom, az alvás, az olvasás, a szerelem, a derű legalább olyan fontos része kultúránknak, mint az állandó rohanás, a technika, a globalizáció. A kötet első fejezetében a szerelem, az olvasás és a lassúság nyelvileg is összefonódik (Liebe, Lektüre, Langsamer). „Az olvasás, akárcsak a szerelem, lassú folyamat: olvasom a tested” – magyarázta a meghívott, majd Schillert idézve hozzáfűzte: ő még hisz a jóban, a szépben és az igazban.

Nehéz lenne pontosan megmondani, mi jellemzi a kortárs irodalmat – válaszolta egy kérdésre. A jó író saját világot teremt, az irodalmi műben mindig az egyéni jelleg fontos, a nemzeti identitást is felülírja. A kortárs magyar irodalom nagyon gazdag és sokoldalú, de nem tudna közös pontokat találni Nádas, Tóth Krisztina és Kertész Imre műveiben. A magyar írókollégákon próbál segíteni, kéziratokat juttat el műfordítás céljából német kiadóknak.

Úgy véli, a német irodalom is sokoldalú – a nagy írók, költők érdekes módon Németország nyugati részén születnek. De itt is nehéz bármi közöset találni, hiszen az ausztriai német író más, mint a németországi, ők radikálisabban bánnak a nyelvvel, a svájci német irodalom pedig egyikre sem hasonlít. Egyébként a svájciak nem igazán szeretik a skatulyákat (ahogy ő mondta: „fiókokat”), és ő maga sem. Egy időben divatos volt a ’női irodalom’, de erről azt gondolja, ostoba behatárolás, hiszen a nőírók között sem lehet párhuzamot vonni.

Nem tartja magát svájci írónak, ez a „fiók” is téves, hiszen sosem írt semmiféle svájci témáról. Zürichben él, és nem szeret egyes számban beszélni a hazáról. „Több hazám van: az irodalom, a fiam, a kis házam Zürichben, bizonyos szagok, az almásrétes, a Mária Terézia-sárga, amilyen csak itt van, a volt Monarchia területén, a trieszti tenger. Ez mind az én mikrohazám, ott érzem jól magam, ahol szimpatikus emberekkel találkozom” – fogalmazott az írónő.

Az est végén a meghívott dedikálta könyveit, amelyek nagyon gyorsan elfogytak; Ilma Rakusának Erdélyben is sok lelkes olvasója akad.

Varga Melinda