Túlvilági minilexikon

Láthatatlan könyvtár, Olvasónapló, Fűalatt

Kabdebó Tamás új műve, az Afterlife? (Túlvilág?) hófehér, fényes papírkötésben, angol nyelven jelent meg. Szép könyv, jó kézbe venni. A belső oldalak folytatják a fehér-fekete hangulatot: a selymes tapintású vastag oldalakon levegősen elhelyezett hosszabb-rövidebb szövegek a halál utáni létezés lehetőségeiről.

 

 

Túlvilági minilexikon

 

Mi van a halál után? – tette fel kérdést a kötet szerzője saját magának, barátainak és családtagjainak, ismert művészeknek és kiváló tudósoknak. Mi vár ránk, amikor meghalunk? Az interjúkat egybefüggő bekezdésekké fogalmazta át, és angol nyelven összeállította belőlük ezt a különös, megkapó könyvet, fehér lapjain lebegő néhány soros vagy néhány oldalas eszmefuttatásokkal a túlélés elképzelt formáiról. Ábécé-sorrendben jelennek meg híradások hitekről, elképzelésekről legtöbbször ma élő emberek szájából: így látjuk, amit nem láthatunk, ezt tudjuk más kultúrkörök gyakorlatáról.

          Olam arámi nyelven ’hosszú idő’. De mennyi a hosszú, ha időről van szó? Örökkévalóság? Földi létünk rövid ideje alatt elkövetett bűneinkért örök tűzben égünk majd a túlvilági pokolban? Nem, Kabdebó Tamás ezt nem hiszi. Jó az Isten, beenged minket a purgatóriumba, megtisztulhatunk bűneinktől, olam hosszú idő, de nem tart örökké… Úgy tűnik a szerző optimizmusa átüt itt is, akárcsak sok évvel ezelőtt írt ötvenhatos könyvének biztatásában:

Ne búsulj, kenyeres, ez sem tart örökké,

 Százötven év alatt sem lettünk törökké.

          Az olam ott és akkor megengedi a megmaradást, míg itt, a halál utáni lét elképzelésében, megengedi a változást. Van felső intelligencia, szándék, erő, van kihez fohászkodni, kit követni, lám, az emberiség minden népe felismeri az Istent, ki ebben, ki abban a formában imádja. Nemcsak sok hely van az Úr házában, hanem az Úrnak is sok háza van.

Hogyan mérik az olam hosszát a Korányi kórház orvosai? Az orvostudomány meg tudja manapság hosszabbítani az ember fizikai létezését, de sajnos erejének, szellemének gyors hanyatlását előrehaladott életkorban már nem tudja kivédeni. Tudomásul kell vennünk a pusztulást, a kezdetet és a véget, az ember születik és meghal. Az egyén addig ’van’, amíg emlékezünk rá. Jelenlegi ismereteink szerint 7,5 milliárd év múlva a Nap vörös óriássá válik, és elnyeli bolygóit. De az emberi lét feltételei jóval korábban, már egy milliárd év múlva meg fognak szűnni a Földön. Az emberiség, mint minden élet, kihal, nem lesz emlékezet, minden véget ér, tüzes anyagba olvad.

          Az emberiség próbálja megállítani az időt, megtartani emlékezetében kedves halottait, próbál és nem félni a haláltól. Hagyományok,  vallások, szekták igyekeznek feldolgozni a felismerést, hogy bár emlék halványodó emlékre rakódik, bár van  folyamatosság, van tanulás, fejlődés, mégis a nemzedékek csak jönnek és mennek, nem tudjuk miért, nem tudjuk, honnan és hová. A szerző számos vallás, nép, filozófia túlvilággal kapcsolatos elméletét és gyakorlatát vázolja röviden. Ilyen közösségek Akan és Ga Nyugat-Afrikában, akik egy évig tartó temetési szertartásokkal segítik át a megboldogult lelkét az ősök országába; Amish, akik a múltban élnek; Bahai, akik az emberiség lelki egységében hisznek; a predesztinációt hirdető Kálvin; Jehova tanúi, kik szerint 1914 óta közeleg a vég, és még sok más ismert vallás, szertartás, szerző túlvilág-magyarázatát villantják fel a szócikkek. A „minilexikon”-ban kirajzolódnak a mi jelenkori, globális kultúrkörünknek a túlvilágra vonatkozó, szerteágazó ismeretei is.

          A vallási hiedelmeket egyéni vallomások egészítik ki, például Lucia Bright hisz a lélekvándorlásban, európai származása ellenére a távol-keleti hitvilágból merít erőt. Halász Gábor vallomása manapság igen gyakori hitállapotot tükröz: azt mondja, hogy hisz is, meg nem is. Nem lehet tudni. A por és hamu, az anyag megmarad, tanultuk, tudjuk. De nem lehet a halál utáni túlvilágot megismerni, róla bármit tudni, ergo nem lehet benne hinni sem. Vagy mégis?

          Per Noll és George Klein párbeszédéből kitűnik, hogy másképpen gondolkozunk a túlvilágról, a saját halálunkról fiatalon, egészségesen, mint amikor már a kapujában állunk. A kiváló ír költő, Mary O’Donnell szerint:  „Valójában nincs sem múlt, sem jelen, sem jövő. Csak maga az Idő létezik, ami még nehezebbé teszi, hogy a túlvilágot megértsük. Én úgy képzelem, hogy van a létezésnek olyan formája, ami nem anyagszerű, nem térbeli, nem időfüggő. Talán csak az anyag, a tér, az idő feladásával lehetséges a beteljesedés.”

          Kabdebó Tamás nemrég járt Budapesten, és két alkalommal is, a Liteában (a várban) és az Írók könyvesboltjában találkozott olvasóival. Új könyvéből főleg magyar nyelven, és néha angolul is hallottunk részleteket Mécs Károly színművész felolvasásában, de a szerző maga szívesebben beszélt arról, hogy egész életében horgászott. Vizekkel, halakkal szórakoztatta a közönséget, mondván, hogy a könyv magáért beszél, elmondott benne mindent, amit akart. A többi már az olvasó dolga. 

          A könyv sok érdekes ismeretet tár elénk, elgondolkoztat. Bizonyára fel fogjuk tenni magunknak is a kérdést: és én mit gondolok? Szerintem van-e, és ha van, milyen lehet a túlvilág?

 

 Zerkowitz Judit

 

 

 

Az Afterlife? (Impression Ltd. Dublin, 2015) című könyvet a szerzőtől lehet megrendelni, ára 10 Euró, postaköltséggel együtt.

Kabdebó Tamás címe:

Dr. Thomas Kabdebo, 92 Aylmer Road, Newcastle, County Dublin 22, Ireland

Kapcsolódó cikk: 
Kommentek elrejtése, megjelenítése