Irodalmi Jelen

Dr. Jekyll vagy Mr. Hyde?

2014. március. 22. - 13:06

Rég láttak ekkora tömeget a Magyar Írószövetség ódon falai, mint L. Simon László új kötetének bemutatóján. Az illusztris összetételű közönségben sorra tűntek fel a művelődési intézmények, könyvtárak, múzeumok igazgatói, írók, költők, előadóművészek – egyszóval a kortárs magyar kulturális élet alakítói és „munkásai”, akiknek sorsát, az általuk vezetett intézmények mindennapjait nagyban meghatározzák L. Simon Polgári kultúrpolitika című könyvének alapvetései.

A szerzőt és kötetét méltató Hatos Pál történész, a Balassi Intézet igazgatója nemcsak pálya-, de kortársa is L. Simon Lászlónak – egy év korkülönbség van közöttük. Ismeretségük még a Kommentár című folyóirat alapításához kötődik, érthető hát, hogy Hatos nemzedéki visszatekintéssel kezdte beszédét: számukra az 1989–90-es év a remények időszaka volt, s együtt élték át ennek a derűs jövőképnek az összeomlását is, amikor össztársadalmi szinten veszett el az eufória. Hatos Pál szerint a 2010-es év jelentette azt a fordulópontot, amikor az ország úgy döntött: elég volt, véget vet a nemzeti hagyományok, értékek sárba tiprásának. L. Simon László kultúrpolitikusként e megújulási folyamatban nem véletlenül Klebelsberg Kunót választotta példaképül. Klebelsberg egy romokban heverő országnak adta vissza önbecsülését, és a népiskolától az egyetemig szélesítette ki a kultúra fogalmát. Nagy elődjétől L. Simon a „mégist” tanulta meg elsősorban, azt, hogy a kudarcok után nem szabad az önsajnálatba és az elkeseredésbe temetkezni.

A bemutató után mindenki kezet rázott mindenkivel – balra Hatos Pál, a háttérben Pápay György

Kötetének egyik legfontosabb alapvetése, hogy le kell számolni az illúzióval, miszerint az írástudók meg tudják határozni a politika menetét. Ennek ellenére nem az elkeseredés és a világvége-várás az alkotó emberek, a kulturális területen munkálkodók feladata, hanem az önszervezés és a szövetséges-keresés – összegezte a nyitófejezet tanulságait Hatos Pál. A szabad értelmiségnek meg kell találnia a kapcsolatot az állami tisztségviselőkkel, hogy érdekeit képviselni tudja. L. Simon – Klebelsberg szellemében – az alkotóerőt állítja szembe a kultúrpesszimizmussal.

„Ott vibrál a múlt ezekben az írásokban” – fogalmazott Hatos. A kötet írásait olvasva egyúttal Babitsot, Kosztolányit, Karinthyt, Kornis Gyulát is olvassuk L. Simon gazdag irodalmi és történelmi műveltségének, hivatkozásainak köszönhetően. A kötet második – „Mi a magyar” című – fejezetéből világosan kirajzolódik a magyar kultúra három fő pillére: a tradíció, az örökös megújulás és a nyelvbe kapaszkodás.

L. Simon László a beszélgetést követő dedikáláson

A mai magyar kultúra, s főként az irodalmi élet heves vitái során jussanak eszünkbe őseink vérre menő küzdelmei – emlékeztet a kötet, idézve például Adyt, aki 1900-ban egy dühös kirohanásában azt javasolta Gárdonyinak, menjen el vidékre zöldséget termeszteni. „Laci robbanékony alkat” – mondta többször is Hatos Pál –, de belül nagyon elfogadó és béketeremtő személyiség, párbeszédre tudja bírni a nagyokat. Erre utal Orbán Viktor bevezetője is a könyv élén, melyben a volt államtitkárával több csatát is megvívott miniszterelnök az értékek összebékíthetőségét hangsúlyozza. L. Simon az indulatokra is mindig tárgyilagosan válaszol – gondoljunk itt Lovasi András vagy Mundruczó Kornél kritikáira, amelyekből a válasz olvastán inkább csak hőzöngés lesz.

A „költőből lett kultúrpolitikus” személyiségében reneszánsz ember mutatkozik meg – fogalmazott Hatos Pál –, akinek van víziója, de a gyakorlati politikához is ért. Sok más vátesszel ellentétben L. Simon otthon van a hivatali utak szürke zónájában is, ami nagyban emeli a magyar közigazgatás morálját. A könyvben helyet kaptak a legfontosabb törvényjavaslatok, az NKA rendszerének átalakítási terve, a vidéki közművelődési intézmények megreformálására vonatkozó tervezetek és az előadóművészet finanszírozására született politikai programok is. Ezeket a kezdeményezéseket olvasva bárki megállapíthatja: bátor emberre számíthatnak a magyar művészek, alkotók, közművelődési dolgozók, aki, ha kell, a legmagasabb szintű állami vezetőknél képviseli az érdekeiket.

A könyv címlapjára is Klebelsberg Kunó szobra került

A kötetben helyet kaptak L. Simon László jelentősebb parlamenti felszólalásai, expozéi is. Ilyen minőségű felszólalásokat elemző kritikáknak kellene fogadnia a kortárs sajtóban, nem egy-egy kiragadott szón rágódni – figyelmeztetett Hatos Pál, aki szerint Eötvös József, Trefort Ágoston nagy felkészültséggel megírt beszédeihez hasonlíthatók a kormánybiztos felszólalásai. A kötet zárórésze interjúkat tartalmaz – Hatos Pál a Szakolczay Lajos által készített beszélgetést emelte ki, melyből kiviláglik, hogy L. Simon számára egy vitában sosem az ellentétek fontosak, hanem maga a mondanivaló.

Ugyanakkor Hatos nem titkolta: azt olvasta ki a könyvből, hogy neki magának is elégedetlennek kellene lennie a Balassi Intézet élén, miközben az NKA új, hároméves szerződése megteremtette a programjaik számára a biztonságot. „Lehetnek még, lesznek is vitáink Lacival” – zárta laudációját Hatos Pál, emellé azonban Kölcsey szavait is idézte, melyek a Diétán hangzottak el kérés formájában: mindig a szándék tisztaságát nézzék. Ezt pedig semmiképp nem tagadhatjuk meg L. Simon Lászlótól.

L. Simon korábbi köteteit is meg lehetett vásárolni

L. Simon László igazi parlamenti rutinnal jegyzetelt magának a beszéd közben, és a méltatás legfőbb pontjait sorra véve reflektált Hatos Pál szavaira. Tette ezt (a közönség örömére) sok öniróniával, humorral fűszerezve, ami sajnos nem jellegzetes politikuserény – fogalmazta meg maga L. Simon. „Még senki nem mondta, hogy béketeremtő vagyok” – jegyezte meg a költő-politikus, ahogy a „reneszánsz ember” kitételt is mosollyal fogadta: szerinte ma ez már messze nem azt jelenti, mint egykor. „A barátaim szerint nem polihisztor vagyok, hanem poliészter” – tréfálkozott, majd komolyra fordította a szót.

A klebelsbergi kultúrpolitika előképként való emlegetése során fontos hangsúlyozni – mondta L. Simon –, hogy soha nem a Horthy-rendszerhez nyúl vissza mint követendő példához, csakis a két világháború közötti Magyarország kulturális pozitívumaihoz. A kormánybiztos egyébként két Klebelsberg-szobrot is avatott a közelmúltban – Székesfehérváron épp az iskola előtt, ahová kislánya is jár. (A másik Daruszentmiklóson áll, L. Simon választókörzetének leghátrányosabb helyzetű településén.)

A székesfehérvári szoboravatón (Fotó: www.szekesfehervar.hu)

A kiválasztott szoboravatók, alkalmi, illetve parlamenti beszédek azért kerültek a kötetbe, mert valójában többek, mint alkalmi beszédek, átcsúsznak az esszé műfajába – hangsúlyozta a szerző. Vagyis „ezt a könyvet tényleg én írtam” – jegyezte meg L. Simon, ugyanis tollforgató emberként nem szorul arra, hogy mások írják a beszédeit. (Ezzel igen kevés politikus van így, tudtuk meg.) A parlamenti beszédek közül csak az került a kötetbe, amelynek súlya van, „nem akartam elsilányítani a könyvet” – tette hozzá a kormánybiztos. Így is sokat vitatkoztak barátjával, Pápay Györggyel, a Ráció Kiadó szerkesztőjével a szelekcióról. Például a sajtószabadságról szóló beszéd bekerüléséről, amely a legnagyobb vitákat kiváltó médiatörvény kapcsán hangzott el.

Az interjúkkal kapcsolatban L. Simon azzal egészítette ki Hatos Pál szavait: mivel államtitkárként rengeteg interjút ad az ember, a szerkesztőkkel úgy döntöttek, semmilyen napi-, heti-, vagy politikai lap interjúját nem teszik be, kizárólag néhány irodalmi folyóirat (Mozgó Világ, Litera, Magyar Napló), valamint az NKA 20 éves fennállása alkalmából megjelentetett kiadvány számára készült beszélgetést.

Ismert írók a közönségből

L. Simon zárszóként azokhoz a barátaihoz szólt, akik az elmúlt évek során elfordultak tőle, vagy szemére vetették, hogy megváltozott. „Még saját politikai közösségünk is sokkal összetettebb, árnyaltabb, sokszínűbb annál, mint amit én egyedül képviselek” – fogalmazott a költő-politikus. Ebben a sokféleségben „még magunkkal is tudni kell kompromisszumot kötni, de fogalmazhatok más szóval is: toleránsnak kell lenni” – mondta L. Simon. Elsősorban a választókkal, az ízlésükkel, az igényeikkel. Azoknak, akik szerint megváltozott, azt üzente: nem változott meg, de ebben a szerepkörben, amelyben most tevékenykedik, nem lehet másként működni.

L. Simon nem hallgatta el a személyét ért kritikákat, provokációkat sem, és a baloldali „próbálkozásokról” is beszélt, amelyekkel államtitkári leváltása után keresték meg, átállna-e. Ezért fontos, hogy az ember valóban elolvassa és ismerje az Egri csillagokat – magyarázta –, mert ebből a regényből értheti meg mélységében, mi az árulás, és vértezheti fel magát ellene. Bár leváltását igaztalannak élte meg, de a lojalitása nem volt kérdés a számára, ahogy az sem, hogy ha más pozícióban is, de a munkát, amit elkezdett, folytatnia kell.

Vasy Géza (balra) az Írószövetség volt elnökeként megvívta a harcokat az akkori kultúrpolitikával

A műsor végén a közönségből szót kért Vathy Zsuzsa, aki épp a balatonfüredi fordítóházból érkezett, és az ottaniak kérdését tolmácsolta: hogyan tud egy költő egy ilyen sok kompromisszumot igénylő pályára lépni, mint a politikusi? L. Simon válasza: nem hiszi, hogy több kompromisszumot kellett volna kötnie az elmúlt években, mint író- és költőtársainak. Hangsúlyozta továbbá az értelmiségi önmeghatározás átalakításának fontosságát: „Ez már egy más világ, a régi beidegződésekkel le kell számolni. Ha az ember a politikába bele akar szólni, akkor bele kell folynia, mint nekem” – tette még hozzá L. Simon, aki szerint vége annak az időnek, hogy csak az a jó, amit a szakma felkent szervezetei legitimálnak. Őt magát sok vád érte, éri az irodalmi intézmények, szerkesztőségek részéről is, hogy saját kollégái alól rántja ki a talajt, a politikát képviseli, nem a szakmát. Politikustársai szerint viszont még így is „túl értelmiségi”, a szakmát képviseli a politikában. „Néha már én sem tudom, mi vagyok, amikor felébredek: Jekyll vagy Hyde” – jegyezte meg búcsúzóul mosolyogva a kultúrpolitikus.

A műsort követő dedikálásnak azért mégiscsak irodalmi hangulata volt – bár gyanítjuk, egy verseskötetnél nem tolongott volna közel kétszáz ember az asztalnál az aláírásért…