Irodalmi misztériumok, vidám sírversek

Misztikus kalandtúra, olvasóbarát művészeti magazin, csoportképek versben és rögtönzött sírversek élőknek – ilyen élményekben lehetett részük mindazoknak, akik a Kolozsvári Magyar Napok valamelyik hétvégi irodalmi programját választották, és ellátogattak a Bulgakov Kávéházba.

Irodalmi misztériumok, vidám sírversek

A 5. Kolozsvári Magyar Napok kulturális rendezvényeinek talán csak egy dolgot lehet felróni: nagyon gyakran fedték egymást érdekes programok, színvonalas koncertek. Így például Márkus-Barbarossa János és Mircea Dinescu főzéssel egybekötött irodalmi-közéleti beszélgetése is egybeesett a Bulgakovban zajló irodalmi programmal. A népi motívumokat zenébe szövő Palya Bea koncertje szintén akkor startolt, amikor a literátorok uralták  a terepet a kávézó teraszán.

A Bulgakov Irodalmi Kávézóban zajló irodalmi programot az E-MIL hozta tető alá, s igyekezett minél változatosabbá tenni a beszélgetéseket, könyvebemutatókat, felolvasásokat. A kora délutáni rendezvényeken kevesebben voltak, esténként viszont általában telt ház volt. A Magyar Napló és a Hévíz folyóiratok bemutatóján nagy vonalakban csak a szakma tette tiszteletét, míg a Mozdonytűz című, fiatal erdélyi szerzők alkotásait tartalmazó antológia bemutatóján megtelt a helyszín fiatalokkal.

Nemzeti elkötelezettség

A leghálátlanabb szerep Csontos Jánosnak és Zsille Gábornak jutott, hiszen alig kezdtek bele a a Magyar Napló bemutatásába, eleredt az eső, s úgy nézett ki, egyhamar nem is fog elállni. A két szerkesztő azonban hősiesen állta a sarat, megtartotta előadását, az érdeklődő szakmabeliek pedig igyekeztek behúzódni az ernyők alá. A beszélgetésben Király Zoltán, az E-MIL ügyvezető elnöke, költő is közreműködött.

Csontos elsőként a lap történetébe avatta be a jelenlévőket, kitérve a nyolcvanas évekre is, amikor a folyóiratnak olyan munkatársai voltak, mint Nádas Péter. A kilencvenes évek elejétől a korábbi népfrontos jellegű kiadvány erős liberális színezetet kapott Parti Nagy Lajos, Garaczi László és mások révén. Erre az akkori társadalom nem volt vevő,  a hetilap csődbe ment. Ez követően az Írószövetség belső pályázatot írt ki, amelyet Oláh János, a folyóirat jelenlegi főszerkesztője nyert meg. Oláh a közösségi, népi irodalom továbbvitelét tűzte ki célul, s az sem mellékes, hogy egységes magyar irodalomban gondolkodik, a lap szerzőgárdájába  igyekezett minél több felvidéki, délvidéki, erdélyi és szórványban élő alkotót bevonni.

A Magyar Napló 1999-től könyvkiadót is működtet, 2009 óta pedig Nyitott Műhely címmel interjúsorozatot közöl. Ebből szeptemberben antológia jelenik meg. Csontos hangsúlyozta: az 1200 oldalas kiadvány száz beszélgetésének csaknem a fele határon túli szerzőkkel készült. A versrovatot szerkesztő Zsille Gábor, aki tizennyolc éve szerzője a lapnak, hangsúlyozta, hogya Magyar Napló  minden szélsőségtől mentes, nemzeti elkötelezettségű polgári lap.

Csontos felhívta a figyelmet negyedéves kiadványukra, az Irodalmi Magazinra, amelynek eddig Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Gárdonyi Géza, Márai Sándor voltak a „főszereplői”, valamint egy tematikus, a második világháborúhoz kapcsolódó szám is napvilágot látott.

Irodalmi kalandtúra

Az est második felében az időjárás kedvezőbben alakult, így Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője és Bréda Ferenc esztéta, író, költő, egyetemi oktató izgalmas irodalmi utazásra invitálhatta a már népesebb közönséget.

Bréda a Tomiszi misztériumok című, készülő művét osztotta meg az érdeklődőkkel. Tulajdonképpen egy közös felolvasáson vehettünk részt, amelyen Karácsonyi, a felolvasott történet egyik szereplője az elbeszélővel, vagyis Brédával együtt elindul Kolozsvárról a dobrudzsai Babadagra. A szokatlan vonatúton egyfajta beavatáson mennek át, egy koldus titokzatos kést és virágot ad nekik, és említést tesz egy sírról, amelyet okvetlenül meg kell nézniük. Ezt a sírt aztán nagy megpróbáltatások árán meg is találják. Aki kíváncsi a részletekre, visszakeresheti a Helikonban publikált érdekfeszítő lektűrt, amelynek, mint megtudtuk, lesz még folytatása, és hamarosan könyv formájában is napvilágot lát.

Semmi kritika!

A Bulgakovban másnap megrendezett újabb folyóirat-bemutatón Cserna-Szabó András költő, író és Szálinger Balázs költő elmondásából kiderült, hogy a Hévíz három év alatt színvonalas művészeti lappá nőtte ki magát. A két fiatal alkotó ennyi idő alatt változtatta meg a húsz éve létező, inkább helytörténetre koncentráló lap szellemiségét: megpróbálták újra kitalálni a magyar folyóirat műfaját, és irodalmi lap helyett művészeti magazint kreáltak.

A Hévíz egyik sajátossága, hogy nem pályázati pénzekből tartja el magát, hanem kizárólag a helyi önkormányzat támogatásával működik. Korábban a lapban publikáló szerzők nem kaptak honoráriumot, most ez is változott. A folyóirat olyan műfajokra koncentrál, amelyek eddig nem voltak jelen benne, ilyen az interjú vagy a gasztrorovat írásai és az esszé. Cserna szerint a lap annyira olvasóbarát, hogy akár a piacon is elkelne. Nemcsak a szűk szakmához akarnak szólni, ezért a Hévízben nincs kritika. Úgy vélik, semmi értelme a pályatársaknak üzengetni a műbírálattal. Az esszé viszont szívügyük, a következő számban tíz is olvasható belőle.

A folyóirat elsősorban a középnemzedék (28 – 42 éves alkotók) irodalmi munkáira koncentrál, tehát erősen nemzedéki. Szálinger szerint ugyanis ennek a korosztálynak nincs irodalmi lapja, mint a pályakezdőknek és az idősebbeknek. A Hévíznek két éve irodalmi díja is van, amellyel az előző évi lapszámok legjobb alkotásának szerzőjét tüntetik ki. Tavaly Fehér Béla, idén Háy János kapta az elismerést. Karácsonyra az utóbbi három év legjobb írásaiból antológia jelenik meg a Magvető Kiadónál – mesélték büszkén a szerkesztők, akik úgy vélik, most már rang bekerülni a lap szerzői csapatába.

Fiatal erdélyiek

A nap másik fontos rendezvénye volt a Mozdonytűz című antológia bemutatója, ahol a pályájuk elején lévő alkotók olvastak föl. Az estet Karácsonyi Zsolt vezette föl. Bár nem minden szerző tudott részt venni a rendezvényen, a felolvasó költők és prózaírók– Dimény H. Árpád, Horváth Előd Benjamin, Kulcsár Árpád, Serestély Zalán, Visky Zsolt, Váradi Nagy Pál – alkotásaiból arra következtethetünk: izgalmas művek fognak születni az elkövetkezendőkben is az erdélyi irodalmi körökben, s ami még biztatóbb, a bemutatóra begyűlt érdeklődők száma azt mutatja, hogy népes olvasótáboruk is van, illetve lesz.

Lapszélen túl

Milyen is az a csoportkép, amit a líra fényképezőgépe készít, amelyen sörösüveg-kezű apa, aggódó anya, a mindent megfigyelő gyermek látható, és miként kerül fel a fotóra az Isten, a lehetetlennek tűnő szerelem, a nagyon finoman ábrázolt érzékiség, miért a lapszélen túli vers az igazi – erre próbált válaszolni Papp-Für János, a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör elnöke, a Hajdúböszörményi Írótábor alapító tagja a Bulgakov Kávézóban kolozsvári olvasóinak. A 2013-ban, a Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelent Nehogy egyedül című verseskötetét Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője mutatta be, érintve az alkotói pálya korábbi állomásait is.

Míg Papp-Für előző három kötetén érződik a költőelődők hatása, az új könyvben teljesen új hangon szól olvasóihoz. Jókai Anna szerint a versek tulajdonképpen csoportképek, Karácsonyi szerint profán, de nem profanizált szent családot találunk ezekben a sorokban. A lírai alany folyamatos párbeszédet folytat az Istennel. Emögött pedig mintha a kilencvenes évek szürkés betontengereinek hangulata bújna meg, már-már az az érzésünk, megállt az idő. A költő nem él a 21. századi nyelv új fogalmaival, az e-mailen és a smile-on kívül más idegent nem találunk a versekben.

A Nehogy egyedül a gyerekkortól a felnőttkorig terjedő életesemények fontosabbjait dolgozza föl. Azért ilyen erős az Isten-jelenlét a költeményekben, mert Hajdúdorog, a költő szülővárosa hagyományaihoz, szokásaihoz tartozik a mély vallásosság. A kötet másik érdekessége, hogy az emberi kapcsolatok, a szerelmi viszonyok lehetetlenné válnak benne, az érzékiség pedig nagyon finoman, árnyaltan, egyfajta foltként jelenik meg. A meghívott szerint gyerekkorunkban állunk a legközelebb Istenhez, később minél jobban akarjuk ezt a közelséget, annál távolabb kerülünk tőle. Így van ez a szerelemmel is, minél inkább megismered a másikat, annál nagyon lesz a távolság köztetek.

Hol van a vers vége, mi a viszonya  a saját verseihez? – kérdezte végezetül Karácsonyi. „Nem tudok verset írni. Amikor leírok valamit, azonnal bajban vagyok, hogy miért kellett leírni. Úgy érzem, belerondítok a gondolataimba, megerőszakolom az érzéseket ezzel a formanyelvvel. Mindig az marad meg versnek, ami nem kerül a papírra, ami a lapszélen túl szerepel” –válaszolta  meglepő őszinteséggel a költő, s ez rímelt arra, ami az esten is elhangzott egyik versében: „Annyi vagy, annyi lettél újra, / Amennyit leírok rólad a lapszélen túlra” .

Nagyszülők történetei

A Kolozsvári Magyar Napok zárónapján a kortárs próza is teret kapott a Bulgakovban: Potozky László Nappá lett lámpafény című, a Magvető Kiadónál megjelent novelláskötetét Demeter Zsuzsa, a Helikon szerkesztője mutatta be.

A fiatal prózaíró Kolozsváron sem ismeretlen, hiszen Áradás című első kötete az Erdélyi Híradó Kiadó – Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy sorozatban jelent meg, s Gáll Attilára, a könyvek szerkesztőjére ma is szívesen hallgat a fiatal szerző. Pályája kezdetén ő is egyengette az útját, ahogy Mózes Attilával való találkozása is meghatározó volt számára, a Székelyföld szerkesztője, Fekete Vince pedig atyai szeretettel és törődéssel bábáskodott első írásai fölött.

Gyerekkorában mindig igényelte, hogy sokat meséljenek neki. Mivel vizuális típus, könnyen bele tudta képzelni magát ezekbe a történetekbe. A Nappá lett lámpafényben vagy az Áradásban is vannak olyan novellák, amelyek a rendszerváltás előtti időszakról, a holokausztról szólnak. Ezek a történetek nagyszülei meséire épülnek. Demeter Zsuzsa szerint Potozky nagyon jó valóságábrázoló, és az elmúlt harminc év összes prózaírói technikáját nyomon követhetjük írásain. Azzal kapcsolatban, hogy mennyire kell élettapasztalat a prózaíráshoz, kiderült: olykor a fantázia, mások történetei is elégségesek.

Az alkotó szerint a tanulóévek korántsem jártak még le, akkor fogja azt érezni, hogy tud írni, amikor azt sikerül papírra vetnie, amit igazán szeretne. Most éppen egy regényen dolgozik, amelynek főhőse egy 22 éves fiatalember, aki egy Kolozsvárhoz hasonló városban él, pszichológiát hallgat, és gyakran olyan problémákkal küzd, mint egy gyerek. Olyan helyszíneken fordul meg, mint az Álmatlanság nevű kocsma, s mint tudjuk, van ilyen nevű lokál a Kincses Városban. Az is izgalmasan hangzik, hogy belekóstolhatunk a luxus-diákprostituáltak világába is a könyv révén, amely január végére, február elejére lesz készen, és ez is a Magvető Kiadónál jelenik meg.

Demeter rákérdezett, hogyan lett belőle magvetős szerző,  aminek kapcsán kiderült, hogy egy véletlenszerű találkozás hozta össze Péczely Dórával. Egy kolozsvári irodalmi est után kezdtek beszélgetni, Péczelynek megtetszett az Áradás, majd a Magvető igazgatójának is, így felkérték, hogy a következő kéziratát náluk publikálja.

Humoros sírversek

Az irodalmi program zárórendezvényén költők rögtönöztek sírverseket az arra igényt tartóknak. Balázs Imre József, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Király Farkas, László Noémi, Márkus-Barbarossa János és Márkus András egy órán át várták asztalukhoz a múzsákat, hogy a túlvilágra küldjék őket néhány vicces strófát adva útravalóul.

A helyben versfaragás nem új keletű a Kolozsvári Magyar Napokon, korábban például többek között szonettet, panegirikuszt írtak a költők, de mindeddig legnépszerűbb az idei, elsőre morbidnak tűnő sírvers-attrakció volt. Született pajzán szöveg, költőkollégát kikarikírozó humoros írás, újságírót pokolra küldő költemény, szép lányokat magasztaló líra, szapphói strófa és hexameter.

Balázs Imre József a projektben szereplő összes kollégájának megásta a verssírját, FeketeVince pedig, amikor éppen nem ült előtte múzsa, körülnézett a teremben, s gyorsan megverselt a közönségből néhány arcot. Márkus András előre kinyomatott „gyászjelentéssel” is készült. A végén mindenki nevetett a felolvasott műveken, kétségtelenül azok a szövegek voltak a legütősebbek, amelyekben a humor volt az uralkodó tónus.

Varga Melinda