Ugrás a tartalomra

Elővesszük a fekete ruhát – TÓTH ERZSÉBET – a hónap költője

Tóth Erzsébet

 

 
 Tatabánya, 1951
költő, író
A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjának kitüntetettje, 2013
Legutóbbi kötetei:
Láncok a csuklón, Kortárs Kiadó, 2006
Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979-2009 (szerk. Agócs Sándorral), Antológia Kiadó, 2009
Aliz már nem lakik itt - Összegyűjtött és új versek, Nap Kiadó, 2011
Kőrózsa - Egy bebörtönzött nő naplója, Nap Kiadó, 2012
Hidegbéke - esszék, kisprózák, Nap Kiadó, 2013

 

 

ELŐVESSZÜK A FEKETE RUHÁT

Görömbei András emlékére                                                                 

 

újra ezek a szédült
levendulaillatú gyilkos nyarak
nyirokhálóing, ragacspárna
halálra ébredünk megint
ilyen ez a nyár, motyogjuk
de már a tavalyi is ilyen volt
ilyen volt a tél az ősz a tavasz
halálra ébredünk évek óta
mit tehetünk
elővesszük a fekete ruhát
nem vagyok halálos, mondja Parkinson úr
akkor foglaljon helyet
mindjárt jön Embólia kisasszony
hozza a kávét
aztán a motyogás is abbamarad
némaság  zuhan ránk, fáj a beszéd
pedig hogy szerettünk azelőtt
a halottról diskurálni, be nem állt a szánk
fontoskodni,  hogy így meg úgy
pofázni a halál ellen
hogy addig se sírjunk
már csak magamnak beszélek
hogy tanítani kell és ő tanított
mert az igazi tudomány már művészet
bizony, akadémikus urak
tanítani őket, okosakat és butákat
amíg van kit tanítani
a zsebükben késsel figyelőket
a pókerszívű cyberzsivány kölyköket
beterelni valahogy a szellem szentélyeibe
gyere ide
hívott magához Nagy Gáspár temetésén
vállamra tette a kezét
aztán hallanom kellett a sírást
mert nézni sehova nem mertem
nem tudom , hány temetés jött még
de sokkal több az elviselhetőnél
pár évig bírta még
szívós, megsebzett lénye
átremegett  még néhányszor Budapesten
reszkető testét, ami maradt belőle
fel tudták még tenni a vonatra
azután könnyű lett nagyon
szegény emberek
 mennyit botladoznak életükben temetőkben
mégsem tudják megtanulni a temetői illemet
nincs illem
csak fehér rózsák és férfikönnyek…
itt hagyta nekünk  a jóság emlékét vigasznak
bizonyság volt, hogy létezik jóság
ki mondja nekem majd az ő temetésén
hogy álljak mellé
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.