Törékeny Oberon – A Radikális Szabadidő Színház Oberon világai című premierjéről

A rendező (Formanek Csaba) és a színészek bátorságában és szabadságában (nem szabadosságában) rejlik talán annak az erőnek a forrása, amely két órán át táplálja és átitatja a Shakespeare Szentivánéji álmából merített színházat. Úgy nyúltak ugyanis hozzá a színházi hagyomány egyik alap darabjához, hogy mindvégig megmaradnak frissnek, üdének és – ami számomra a legfontosabb volt – nem túlzóan önreflektívnek. Mondhatná bárki, hogy ugyan ilyen megoldásokat már láttunk itt vagy ott, hogy a darab nem újít, hogy Shakespeare darabjait már ezerszer szétszedték és összerakták, a legjobbak ráadásul, de a Radikális Szabadidő Színház nem akar sem újabb, sem nagyobb lenni. A legfurcsább célt tűzte ki maga elé, amit ma színházak a legritkább esetben vállalnak: őszintén játszani.

Láthatjuk, például, hogy mi történik velük midőn haza mennek próbáról, midőn szerelmeikben és párkapcsolataikban éppen olyan törékenyek, mint Oberon, amikor családapát kell alakítania, és miután elhagyja feleségét (Titániát természetesen), közös gyermeküket, a kis Dávidkát elveszíti az erdőben: összeomlik. Ez a törékenység és a fák-színészek-többiek gyöngédsége és vigasztalása az, amely felébreszti, s újra Oberonná teszi. És ez csak az egyik csúcspont – említhetnénk Théseust, Hermiát, vagy másokat, de az összjáték itt lesz teljes, Shakespeare pedig szteppel a sírjában, annyira tetszik neki ez a csavarás. Nem egyszerűen aktualizálásról van szó, hanem a lenyúlásnak egy olyan módjáról, amely annak is tetszene, akit megloptak; ugyanis megszabadítja őt valami nagyon nagy tehertől. Kétségtelen, hogy Shakespeare szövegeihez nyúlni egyszerre hálás és kemény feladat, de úgy lenyúlni és szétszedni, hogy abból egy sokkal eredetibb dolog sugározzon felénk - ahhoz nem elég a tehetség, nem elég a szorgalom. Kell valami rejtélyes többlet, és ezt ez a társulat most maradéktalanul hozza. Egyszerre csak ott ülünk egy igazi színházban, ahol mindennél fontosabb az őszinte játék.