Onagy Zoltán

Még egy Jókai

2010. november. 24. - 19:45

Jókai Anna

Ekkora életmű mellett elképesztő, de soha egyetlen Jókai Anna kötetet, fejlődési regényt, elmélkedést nem olvastam végig. Pedig olvashattam volna, jutott közülük haza, csak felnyúlok a polcra, kész. Kutatom az okot, a mögöttest, de nincs életszerű, racionális magyarázat, ettől eddig igen, ettől kezdve nem, s hogy mindez miért.

A korai tudatlan, tájékozatlan – monarchista – közelítés szerint, a név okozott defektet az első alkalmak valamelyikén. Ha Jókai, akkor nyilván „a” Jókai lánya, unokája, a könyvekben romantika, kaland, szerelem, szép emberek hadakoznak csúnyákkal, az igazság a gonosszal, ez nyilván nem jött be. Ha komoly a csalódás, – közben más információ semmi, – a Jókai Anna mellől elhúzó erő hosszan megmarad.

A második, immár regisztrált eset a nyolcvanas évek. Jókai Anna a Magyar Írószövetség elnöke, ebben a minőségében egy salgótarjáni díjkiosztón olyan szikrázó, okos és leleményes beszédet tartott az irodalom és a politika viszonyáról (a rendszerváltás előtt néhány évvel), hogy a díszterem hallgatósága köpni-nyelni nem tudott. Mint köztudott, Salgótarján nem az ellenzékiségéről híres a Kádár-érában. A beszédben egyetlen lyukas mondat, fél hang apparatcsik szövegszerkezet, egyetlen lélegzetvételnyi lazítás nincs. Elképedve ültem végig, pontosan emlékszem. Kérdések, válaszok, érvelés, magyarázat: Merre tovább magyar irodalom? Az írónő-elnöknő minden szava hozzám szólt, bele a fejembe, mint a mozdony, soha hasonló előadást nem hallottam, a csendből ítélve az ünneplő tömeg sem. Valójában úgy tűnt, mintha hozzám, egyedül hozzám beszélne. Nem csoda, tanárember, és a jó tanár egy füst alatt jó rétor, egyszerre hat a tömegre, a személyre.

Elvarázsolva jutok vissza anyám könyvtárába, Jókai Annái közé. A Napokkal próbálkozom. A Napok Biblia-méretű, hatalmas kötet, nagyregény, ahogy mondani szokás. A varázslat gyorsan fakul, nem jutok el Oláh Viktor valódi, a civil létben is felfedezhető, azonosítható figurájáig. Mindazt, amit a személyiség, a koncentráltság élőszóban kiemel, innen hiányzik, a sok-sok mondat lenyomja. Az egészet volna kötelező, az egész regény mélységeit, magasságait, a menetet, a körjáratot, de addigra úgy alakultak olvasói szokásaim, hogy félbekezdést, félmondatot, fél oldalt is élvezni akarok, ha olvasok. Rácsodálkozni, hogy jé, de mennyire igaz (mekkora felfedezés! pompás! ó, az anyját, hogy ezt nem vettem észre, pedig fontos), ilyesféléket morogni menet közben! Újrakezdeni a fél oldalt. Újra élvezni az újrakezdett fél oldalt.

Amikor a szöveg ellaposodik, – és lehet, igazságtalan vagyok, a lapos, kevésbé izgalmas szöveg is hordozhat világra szóló üzeneteket, sőt, mennyire hordozhat, – annak mértékében lanyhul a figyelem. A könyv, regény, novella, vers a polcon találja magát.

A hiba nyilván bennem van, ha egyszer Kossuth-díj. Hibáimat folyamatosan nyesegetem, erről szól az élet. Viszont ma már azt is látom, kénytelen vagyok, hogy egy-egy zseniális író-előadó, aki feltámasztja a hőségtől félhalott előadótermet, poénjaitól visít és dől a közönség, csorog a könny a szemből, nem minden esetben azonos a zseniális íróval, akit olvasva akaratlanul felröhög a buszon a csúcsban az ember, utastársai néznek rá, mint valami félnótásra.

Jókai Anna (Budapest, 1932. november 24., Kossuth-díjas magyar író- és költőnő.

Díjai:

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1992)

A Magyar Kultúra Lovagja cím

Arany János Nagydíj (2003)

CET-díj (1999)

Az év könyve díj

József Attila-díj (1970)

Kossuth-díj (1994)

Kölcsey Emlékdíj

Köztársasági Elnök Érdemérme (2002)

Magyar Művészetért Díj (2000)