Posztolj verset az utcára!
FŰALATT
FŰALATTA Költészet Világnapja, azaz március 21-e alkalmából mozgalom indult a leglátogatottabb közösségi portálon. A versek kedvelőinek nincs más dolguk, mint extrém helyre kiragasztani kedvenc kinyomtatott költeményüket. Válogatásunk a közzétett fényképek alapján folyamatosan frissül.
Posztolj verset az utcára!
Költői üzenőfallá változott néhány lámpaoszlop, kirakat, jelzőtábla és korlát 2013. március 20-án több magyarországi nagyvárosban. A hét éves kisgyerektől kezdve az elszántabb felnőttekig sokakat megmozgatott a Posztolj verset az utcára! felhívása. Akadt, aki kortársat ragasztott a telefonfülkébe (például Kiss Ottót vagy Petri Györgyöt), más maradt a klasszikusoknál (Radnótinál, Tóth Árpánál, Weöresnél), bár utóbbiaktól olvashattunk pár meglepő újdonságot. A horizontot bővítendő egyesektől néhány saját költemény is felkerült a hídra és a repertoárba.
A Költészet Világnapja alkalmából kezdődött mozgalom március 20-án hajnali 5-től egészen március 21-én 23 óra 55 percig tart. Az Irodalmi Jelen folyamatosan nyomon követi az eseményeket, és a legszellemesebb posztokat megosztja olvasóival. Érdemes többször visszalátogatni a frissítés miatt. A fényképen található verseket a fotó alatt közöljük a könnyebb áttekinthetőség miatt. Az esemény Facebook-oldalát itt találják.
Kiss Ottó: Nagypapa nem ért a számítógéphez
Nagypapa nem ért a számítógéphez,
csak a betűket nyomogatja rajta,
de játszani egyáltalán nem tud.
Hiába magyarázom neki,
hogy összesen három élete van,
mert szerinte egy is bőven elég.
Forrás: http://kissotto.blogspot.hu/2010/02/nagypapa-tavcsove.html
Jókai Mór: Óh, Petőfi, ha most élnél!
Óh, Petőfi, ha most élnél,
Vajon mihez kezdenél itt?
Élnéd-e úgy a világot,
Ahogy a többiek élik?
Szorultságból, mint poéta
Mit tehetnél mindenfélit?
Adnál-e ki divatlapot,
Változatos melléklettel?
Czifra bolond divatokat,
S hozzá egész tisztelettel
Irnád-e, hogy most ezt hordják,
Azt a „régit” hát feledd el!
Vagy élczlapot szerkesztenél?
Próbálgatva, hogyan lehet
Álruhában átszöktetni
Egy-egy ártatlan ötletet?
S hányni a czigánykereket,
Mikor már senki sem nevet?
Vagy beállnál, mint munkatárs
Egy-egy taposó-malomba:
Irni Schleswigről, Bismarkról
Pesti Naplóba vagy Honba?
Épen neked való volna
Ez a munka, ez a lomha!
Vagy te is ott volnál régen,
A hol a többi poéták?
Kik a lantot elhajíták,
S biztosító-, hiteladó-
Intézetekben fogyasztják –
Nem a tintát, csak a krétát.
Vagy, nem! Volnál, a ki voltál:
Ki azt mondja, mit rég mondott,
Ki nem nézte, merre úsznak?
A hol gát volt, ott átrontott,
S bámulnának nagy szemekkel, –
– Mint gyógyíthatatlan bolondot?
Az olyan eszmékre, miként
„Azok” voltak, most nincs bolt-ár;
A te lángod kihült helye
Nem tűzhely már, – csupán oltár:
– Tisztelik; de nem főznek rajt'.
De jól jártál, hogy meghaltál!
Kosztolányi Dezső: Beszélő boldogság
Beszélni kell most énnekem. Szeretnek.
Szeretnek engem, boldogság, hogy élek.
Beszélni kell mindig, s nem embereknek,
hogy vége már, eltűntek a veszélyek.
Beszélni égnek, fáknak és ereknek,
neked, ki nagy vagy, mint az űr, te lélek,
s nincsen füled sem, látod, én eretnek,
csupán neked, a semminek beszélek.
S ki hajdanán lettél a fájdalomból,
mely a vadember mellkasába tombol
és a halál vas-ajtain dörömböl,
most megszületsz belőlem és dalomból,
minthogy kitörve rég bezárt körömből,
ujjongva megteremtelek örömből.
Lewis Carroll: A Gruffacsór
Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, púrtak a zepén,
nyamlogott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.
”Kerüld a Gruffacsórt, fiam,
a foga tép, a karma metsz!
Ne járj. hol grémmadár csuhan
s a böszhedt Gyilkanyessz!”
Kapta döfke kardját a smorc,
rég csüszte már a nyúf vadat –
megállt a vén plakány tövén
a tamtam-lomb alatt.
Állt felhergült eszmék között,
s ím Gruffacsór – a szeme láng –
hussongva és mortyogva jött
a kuszmadt fák iránt.
Egy! Kettö! Egy! Kettö! – csihant
a döfke penge nyisz-nyasza!
Metélte szét, kapta fejét
s diadalgott haza.
”Hát megölted a Gruffacsórt?
Keblemre, fürgeteg fiam!
Dicshedj soká! Hujhé, hurrá!”
s csuklantott boldogan.
Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, púrtak a zepén,
nyamlogott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.
Petri György: Büszkélkedés
Nézz szét ezeken a.
Ezt mind én hagytam abba.
Amikor a legkevésbé szerettek volna abbamaradni.
Weöres Sándor: Mi van a héj alatt
Örök sötétség tapad a felszín belső felére.
Ez a fordított világ,
ez a pokol. Egyforma az éje,
mindene kő-szerű, lobogástalan, fekete láng.
Ez a pokol: belőle hajlik ki az élet,
a hánytorgó, e nyugalomból! Göröngy, fű, ember, állat,
belőle fakad mind, mely sebet és csókot cserélget,
a pokolból, mind, valahányon a fény elárad!
Mindennek külső és belső íve --
melyik a visszája, melyik a színe?
van-e harmadik ív: árny nélküli fény?
Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.
Stanislaw Lem: Kiberiáda – az Elektrubadúr első verse
Célbenőkör hédereg,
Mácsul gondorásznak.
Hibra gindő... Léderek
Szunnya ferte nyászlag.
(Murányi Beatrix fordítása
József Attila: Alkohol
A rózsakötőjü nap csak nékem integet,
De nem borulok elé, mert úgyis rogyadozik a lábam
S nem is harcolhatok érte,
Mert az alkohol
Kopjás fiatal gerincemet
A nyomoruság abroncsává görbíti már
Lomha lángu poklos katlanában.
Erős kezemmel remegéssé bomlok, ám
A kérges, jó becsületű kéz
Nyugodtan heverész
Kinyíló nagy pihenésben az árnyék homlokán.
Nincs asszony, kire véres szememmel kancsalítsak!
Engem a legforróbb május is csak
Subás nyárral ültet vacsorához
S az íze is kevés.
S most szívem sem lombos erdő, hol szelíd remete
Békült szóval intne: Fiam imádkozz!
A tisztaság napos mezőit s hűs fenyvesét bevonta
Az elfásult mámor hója, jege,
Ijedten zuhan ott a kétségbeesés
Vasalt szánkója
Ismeretlen üregek borzalma fele.
Meglehet, hogy nem iszok többet,
Hiába köszönget
Síma, udvarias arccal az alkohol.
Többet nem packázik énvelem!
De akarásom leölt hizóként haldokol
És agyam szúvas, megrecsegő fáján,
Vén öngyilkos a padlás gerendáján,
Kinyúló nyelvvel lóg az értelem.
Dsida Jenő: Hálaadás
Köszönöm Istenem
az édesanyámat!
Amíg Ő véd engem,
nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó
áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal
dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke
csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem
az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét,
melyből reggel, este
imádság száll Hozzád,
gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét,
mely csak értem dobban,
itt e földön senki sem
szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét,
melyből jóság árad,
Istenem köszönöm
az édesanyámat!
Te tudod, Istenem
- milyen sok az árva,
Aki oltalmadat,
vigaszodat várja.
Leborulva kérlek:
gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek
nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket
áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat
takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám
járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását,
áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát,
melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel
az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem,
legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm
az édesanyámat!
(A kézzel átírt vers mint esztétikai élmény. Itt meghagyjuk a böngészés örömét.)
Pilinszky János: Ne félj
Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.
Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?
A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.
Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,
a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?
Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.
A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!
Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.
Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.
Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.
Kassák Lajos: Vendéglátás
Megjöttél testvér
üdvözöllek
Van két pár cipőm
egyik legyen a tiéd
van két ruhám
egyik legyen a tiéd.
Van egy kislány pajtásom
hagyd meg nekem
testvér.
Nagy a föld
megélünk rajta
testvér.
Követeljünk
szerszámot
a fegyver helyett
éhezőknek kenyeret
boldogságot a szeretőknek.
Reménykedj
testvér
holnap kimegyünk
a tengerre
halászni.
Így legyen.
A leadet Banksy képével illusztráltuk.
