„Az ég fölött festett, kazettás mennyezet”
HELYSZÍNI
Filip Tamás költővel Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke beszélgetett Kő, papír, olló című verseskötetéről.
„Az ég fölött festett,
kazettás mennyezet”
A Magyar Napló Kiadó szervezésében került sor Filip Tamás új verseskötetének bemutatására az Írószövetségben. Kő, papír, olló – a cím egyszerű és figyelemfelkeltő. Szentmártoni János, az est moderátora meg is kérdezte, mi áll a címválasztás mögött. A választ részben Filip Tamás, részben Szentmártoni, mint az új könyv jó ismerője, adta meg: olyan játékot jelöl, mellyel sokszor komoly, akár sorsfordító dolgokat is el szoktak dönteni. A kiszámíthatatlanságról is szól: a három választási lehetőség között nincs abszolút jó, verhetetlen, viszont mindegyikben benne rejlik a győzelem lehetősége is.
Szentmártoni János a bevezetőben röviden kifejtette szakmai véleményét Filip lírájáról és munkásságáról. „Filip Tamás egy könyvet ír, ugyanazt a történetet írja. Filmszerűség jellemzi, képeken, mozgásokon keresztül jeleníti meg a fogalmiságot.” A négy évvel ezelőtt megjelent, legutóbbi kötetéhez, a Saját erődhöz képest Szentmártoni tematikai gazdagodást lát a Kő, papír, ollóban. A misztikus, transzcendens vonal is erősödött, a szerző közvetítői, hírnöki szereppel ruházza fel a lírai alanyt, sőt, ezen túlmenően a költőt is.
„Azzal, hogy az ember ír, egy másik világról hoz hírt” – mondta Filip. Bár – ahogy alkotói alázattal megfogalmazta – a szöveg mutat leginkább többletet, maga a textúra, mert a költő, mint ember, csak töredezetten, homályosan látja a világot. A moderátor kérdésére, hogy kiket nevezne meg mestereinek, példaképeinek, többek között Károlyi Amyt, Rákos Sándort –emlékének egy külön versciklust szentelt a kötetben – és Nemes Nagy Ágnest említette. Elmesélte, hogy a nyolcvanas évek elején, pályakezdő, fiatal költőként milyen meghatározó élmény volt neki a költőnővel való találkozás, beszélgetés.
Nem tartja magát vallomásos költőnek, törekvéseiben inkább az objektív líra az eszménye, ebben is nagy példaképének tartja Nemes Nagy költészetét. Majd a mesterekről egy szintén érdekes, és hosszabb vitaestet is megérő témára, a közérthetőségre terelte a szót Szentmártoni János. Arra, hogy mennyire fontos számára a közérthetőség, az olvasók reflexiója, és a hatás, két neves filmrendező példáját hozta fel Filip Tamás. Fellini azt hangoztatta, hogy ő autonóm művész, s nincs dolga azzal, hogy ki mennyire, miként érti, értelmezi az alkotásait. Szabó István viszont úgy dolgozott, hogy a filmjeivel kapcsolatban megkérdezte közvetlen munkatársai véleményét, s hajlott akár a változtatásokra is, ha azok a könnyebb befogadást szolgálták. Mindkét hozzáállásban van igazság. Filip Tamás nem hisz abban, hogy egy vers, akár az egyszerűbb is, teljesen megérhető lenne, mert sok jelentésréteget hordoz magában. Abban is szkeptikus, hogy egy kötet „direkt” módon tudna változtatni az olvasó gondolkodásán, szemléletén. Bevallotta, hogy írás közben nem szokott az érthetőségen gondolkodni, de második olvasatra, az „utómunkálatok” során időnként javít, változtat a nehezen értelmezhető részeken.
Szentmártoni címszavakban így jelölte meg a Kő, papír, olló verseinek főbb elemeit: víziók, hallucinációk, valóság, álmok. E képek, s még inkább a versekben felbukkanó szójátékok a gyerekkor felé terelték a beszélgetést. A szerző szívesen, de röviden beszélt az életéről. Rendezett, harmonikus családban nőtt fel, s már gyermekként is örömmel olvasott, gondolkodott, ábrándozott. Napjai nem rajzolhatók meg egyértelműen: a munka, a család, az írás és a szabadidő között egyensúlyoz, hol erre, hol arra fordítva több időt.
Az irodalmi est alatt Szatmár Attila színművész tolmácsolásában hallgathattuk meg többek között a Suhintásra várva, az 1969, a Szökevény, a Fejbenjárás, a Lenni másodszor, a Levéltöredék című verseket a bemutatott kötetből, végül maga a szerző olvasta fel a Hold a halakban című művét. Az estet a szerző dedikálása és kötetlen beszélgetés zárta.
Csepcsányi Éva
