A szépség dicsérete az Oroszlános kútnál

Helyszíni

KÖNYVHÉT


A könyvheti színpadon, az Oroszlános kútnál óráról-órára más írók, költők jelennek meg, hogy a moderátor kérdéseire meséljenek legújabb kötetükről, életükről, terveikről. Ungvári Tamás, Ferdinandy György, Magvető-antológiák és Udvariatlan szerelem – ízelítő a beszélgetésekből.

 

 

 

 

A szépség dicsérete

az Oroszlános kútnál

 

Ungvári Tamással A szépség születése című kötetéről J. Győri László beszélgetett. A kötetcímmel kapcsolatban elárulta a szerző, hogy műve egyik alapköve a klasszikus esztétikának az a felfedezése, hogyan kell élvezni a művészeteket. Ungvári szakrális élményként fogalmazta meg a művészet élvezetét, viszont hozzátette, hogy a kötetében mint szerző igyekezett háttérben maradni, és a művészetekkel foglalkozó gondolkodóknak adott nagyobb teret. Felmerült a kérdés, hogy miként sikerült Ungvári Tamásnak távol maradnia különböző „trendi” iskoláktól, s hogy ez mennyiben függ össze egyfajta tanári attitűddel.

A szerző elismerte, hogy sokévnyi munkát fektetett a mű megírásába, ezért nem szégyelli dicsérni, mivel úgy látja, valóban egy átfogó művet alkotott a modern esztétikáról, s mindezt oly módon, hogy például a sokak által nehezen érthető Kantot és Locke-ot olvashatóvá tette. Két nagy részből áll a könyv: az első felében a szépségeszményről ír, a második részben pedig a művészetről és a retorikáról. Ungvári kifejtette, hogy retorika alatt az emberek egymás közötti közlekedését érti, ami manapság nem elhanyagolható téma: sokan ugyanis csak töltelékszavakkal fejezik ki magukat, és egyre kevésbé tudják megszólítani a másikat. A kulturális hátteret elengedhetetlennek tartja az üzenet átadásához, hiszen nem elég az, hogy „mutogassunk, mint a majmok” – a kommunikációnak esztétikája is van.

A következő félóra is az esztétika dicséretével telt, A Szép versek és a Körkép című Magvető-antológiákról beszélgetett Péczely Dórával és Király Leventével Keresztury Tibor, majd ugyanő Ferdinandy Györggyel a Pók a víz alatt című prózakötetéről. A Magvető-antológiák szerkesztője, Péczely Dóra elárulta: meg kellett küzdenie azzal a válogatások során, hogy egyes szerzők nem kerültek be, mert értelemszerűen muszáj limitet tartani, még ha ismerősök vagy barátok esetleg meg is bántódnak időnként.

Az eddigi négy kötetben viszont nyomon követhető – fejtette ki Péczely –, hogy mennyire következetes és tudatos szakmai tudással válogatták össze a műveket. Felmerült a politikai megfontolások kérdése is, amire Király Levente határozottan kijelentette, hogy a rendszerváltás óta eltűnt a „mumus”, a politikai nézőpontok térnyerése az irodalmi antológiák felségterületein.

A szerkesztőnő elmondta még, hogy az Év versei és a Szép versek ugyan konkurencia, de ez egy jó versengés, mivel még tudatosabb munkára serkentik egymást. Vannak olyan szerzők is – például Payer Imre (a szerk.) – akiknek műveit mind a két antológia szerkesztői beválogatták. A prózakötet kapcsán azt tapasztalta Király Levente, hogy mostanában kimagaslóan érdekes és sokszínű a magyar próza. Az év „felfedezettjeiként” említette többek között András Lászlót, Beck Tamást, Csobánka Zsuzsát, Bíró Zsuzsát, akiket mint ifjú tehetségeket idén beválogattak a Körképbe.

Ferdinandy Györgytől, az évtizedekig nyugaton élő írótól joggal kérdezte meg Keresztury Tibor, hogy azokban a régi időkben mennyire volt politikai tétje, cenzúrája egy könyv megjelenésének. Ferdinandy pozitív élményekről számolhatott be, ugyanis ő volt az első író, aki Nyugatról haza érkezett és itthon kiadták. Korábban nem jelenhettek meg itthon a műveik. Ma már egészen más a helyzet, akik kinn élnek Nyugaton, itthon is olvashatók. Általánosságban: ma már nem olyan hangsúlyos, hogy hova való a magyar író.

A pók a víz alatt című prózakötet témája részben kapcsolódik a megélt élményeihez, oly módon, hogy megpróbálta elképzelni azt, milyen lett volna az élete Magyarországon, ha 1956-ban nem emigrál. Rövidebb írások gyűjteményéből állt össze ez az érdekes anyag, amely részben történelmi visszatekintés, részben fikció és játék a térrel, az idővel.

A délutáni beszélgetések „Akik anno az Udvariatlan szerelem című antológiában udvariatlankodtak” címmel folytatódtak. Balogh Endre író beszélgetett az Udvariatlan szerelem című antológia három szerzőjével, Horváth Viktorral, Győrei Zsolttal és Jenei Zoltánnal. Győrei Zsoltnak A Syllabux kiadónál megjelent, Velemi Névtelen  verseiből című kötetéről kiderült, hogy az egykori antológia témájából merítette az ötletet.

Fiktív, 16. századi verseket kezdett el írni, melyek témájukat tekintve a középkori pajzán, istenes és lovagverseket ragadják meg, mindezekhez viszont a 19. századi formákat vette alapul, mintha az ütemhangsúlyos verselés helyett a hexameter gyökerezett volna meg a magyar költészetben. A hangulatukban a középkori életérzést idéző versek között emellett előfordulnak Balassi-strófákban és jambusokban írt művek is. Jenei Zoltán is megmaradt a lovagkor világánál, ő viszont egy mesekönyvet írt és jelentetett meg a Bíbor Kiadó gondozásában Bluebox címmel. Jenei elmondta, hogy a lovagregény történetét azért öltöztette a mesekönyv díszleteibe, mivel nem csak a felnőttek, a gyerekek is, sőt, talán igazán ők igénylik a lovagregények hangulatának újrafelfedezését. A műben valóságosan nem fellelhető, fiktív földrajzi neveket használt, viszont sok magyarországi településnévből merített ihletet.

Horváth Viktornak a Kis Reccs című regénye utópisztikus hagyományokat követ, többek között Platón utópiáit is alapul véve. A történetmesélés szerelmeseként jellemezte magát a szerző, és a sémák becsületének visszaállításáról is beszélt. Vannak ugyanis olyan örök sémák, szereplők, amelyek és akik mindig visszatérnek különböző korokban, művekben, legendákban, mint például Putifárné. Célközönségének nem nevezett meg egy korosztályt sem a Jelenkor Kiadónál megjelent mű szerzője, így regényét mindenkinek ajánlja, aki szereti kicsit más szemszögből is megvizsgálni a valóságot.

 

Csepcsányi Éva

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése