Az elhallgatás fokozatai

 Mint ismeretes, néhány héttel ezelőtt Závada Pál és Parti Nagy Lajos letiltották műveik sugárzási jogát a Magyar Rádióban. Závada Pállal döntése előzményeiről és visszhangjáról beszélgettünk.

Az elhallgatás fokozatai

Interjú Závada Pállal

 – Miért most, pontosabban néhány hete látta elérkezettnek az időt, hogy megtiltsa művei sugárzását Magyar Rádióban?

Már több hónapja fontolgattam, hogy mit lehetne tenni tiltakozásképpen a – különösen az MR1-ben, de általában is a „közszolgálatinak” nevezett médiában – tapasztalható állapotok miatt. Amikor Parti Nagy Lajos barátom közzétette, hogy nem engedélyezi rádiós munkáinak ismétlését, úgy döntöttem, csatlakozom. Hallgatom ugyanis ezt a rádiót, és tapasztalom, hogy mindinkább a rezsim propagandája szól belőle, tudom, hogy a fülkeforradalom jegyében milyen tisztogatások folynak ott, hogy valaha jó hírű rádiós műhelyeket számoltak föl – kulturális, irodalmi és a rádiószínházi szerkesztőségeket is –, és elbocsátották a hozzáértők javarészét. A műsorokból nem lehet nem kihallani, hogy mekkora az ereje a helyezkedésnek, a felsőbb akarathoz való igazodásnak és félelemnek, miközben káosz is van, persze, és hovatovább kivész a szakértelem.

– Jónéhány fórumon kérdezték az Ön és más írók véleményét is a lépésről – nagyon sok nézőpont jelent meg a nyilatkozatokban. Milyen visszhangok érkeztek írókollégáitól, barátaitól – volt-e, aki esetleg elbizonytalanította döntésében?

A kollégák nyilatkozatait olvastam, és ha éppen találkoztam velük, el is mondták a véleményüket – meghallgatjuk egymást, és ki-ki úgy dönt, ahogy ő tartja helyesnek. Nem akartunk mi ebből mozgalmat, hiszen tudjuk, sokféle helyzet, körülmény és megfontolás befolyásolhatja, ki hogyan határoz – kezdve ott, hogy barátaink többségének nincs is mit letiltania. És noha sokan értenek egyet döntésünkkel, a döntő többség, úgy néz ki, hogy nem ezt tartja a tiltakozás megfelelő formájának. Ezt én akceptálom (noha jobban örülnék, ha tiltakozásunkkal nem maradnánk magunkra), és elfogadom ellenérvként, hogy jobb egy hallgatónak hozzáférni egy műhöz, mint nem hozzáférni – számunkra a bojkott serpenyőjébe mégis jóval több és súlyosabb tétel kerül, úgyhogy nem bizonytalanodtunk el döntésünkben.  Megesik, hogy az ember egyedül – vagy kettesben – marad, és ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincsen igazsága.

– Bár csak elméleti a kérdés, de Ön szerint megvalósítható-e egyáltalán, nem utópia-e egy, állami pénzből fenntartott, kiegyensúlyozott közrádió és köztévé léte?

Nem, egyáltalán nem utópia, a fejlettebb demokráciában egész tűrhetően sikerül megközelíteni ezt a közszolgálati ideát – csupán igazi demokrácia, kikezdhetetlen sajtószabadság, működő fékek és ellensúlyok kellenek hozzá. Ez nem azt jelenti, hogy ilyen körülmények között nem fordulhatnak elő visszaélések, viszont a rendszer maga képes az önkorrekcióra, és előbb-utóbb (majdnem) minden disznóság lelepleződik, és újra csak a kiegyensúlyozottság felé rendeződik vissza a helyzet.

– Elképzelhetőnek tartja-e a közeljövőben művei sugárzásának újraengedélyezését? Mik lennének a feltételei?

Ennek, például, az volna feltétele, hogy fölbontsák a jelenlegi hierarchikus, túlközpontosított médiarendszert, hogy az valódi közszolgálati feladatokat láthasson el – vagyis a közeljövőben erre nem látok nagy esélyt. De két év múlva, nagyon remélem, hogy megkezdődhet e tekintetben is a helyreállítás.

– Az ellenkezőjére is rákérdezek: tavaly óta az Új Színház nem játszhatja addig ott futó darabját. Gondolt-e, vagy gondoltak-e Parti Nagy Lajossal adott esetben egy teljes színházi kivonulásra is?

Miféle ötlet ez? Miért gondolnánk teljes színházi kivonulásra? Azokat a fórumokat szeretnénk csupán mellőzni, amelyek méltatlanná váltak az európai alapértékekhez. Dörner színházának Csurkán alapuló szellemisége, miként ez a pályázók eddigi pályafutásából és a pályázatból magából is tudható, a legordasabb eszmék tárházából való – a legkevesebb, hogy az ilyen műhelyből az ember kivonul. De az egyes színházak ízlése és értékrendje (mindezidáig legalábbis) önálló és ezért akceptálható – nem úgy, mint az egyetlen, közös hírgyárba és médiahatóságba centralizált „közszolgálati” média részlegeié –; miért kéne hát minden színházat bojkottálni? Teljes kivonulásról már csak azért is értelmetlen beszélni, mert vannak, hál’istennek, nem állami kézben lévő rádiók, illetve színházak is. Abszolút letiltásról a hangjátékaink esetében sem beszéltünk, sőt, nagyon is érdekeltek lennénk abban, hogy műveinket kiszabadítsuk a Magyar Rádió archívumából, hogy azok akár más rádióknál, akár közgyűjteményben bárkinek bármikor hozzáférhetőek legyenek.

– Meddig mehet, meddig tud elmenni egy író az „önletiltásban”?

Csak addig a (szerencsére csupán átmeneti) határig, ameddig az aktuális hatalmi önkény keze elér. Ezzel a kivonulással nem maradunk ugyanis az autokrácia fennhatósága alatt (azért, hogy ne álljon módjában még megfontolni sem, hogy betiltson-e vagy támogasson minket). Szerencsére van hová vonulni – a könyv- és lapkiadás, a rádiók és a tévék nagyobb része a magánszférában található, és akkor az internetről még nem is szóltam. Mindez a művészi és egyéb szabadságnak is mindig a terepe marad, addig nem fajulhatnak a politikai viszonyok, hogy ezek szabadságát is veszély fenyegesse majd.

– A Klubrádió melletti tüntetésen elhangzott felszólalásában idézte fel azt az időt, gyerekkorát, amikor a rádiót „hazugládának” nevezték. Erre az időre visszatekintve sokkal egyértelműbb, „fekete-fehér” helyzetről beszélhetünk, amelyben kézenfekvő volt a kiigazodás mindenki számára. Lehet-e ma, egy - kormányoktól függetlenül - sokkal árnyaltabb társadalmi berendezkedésben a hallgatói érzékenységre számítani?

Bízom benne, hogy azokat a szélsőségesen egyértelmű jelenségeket, amelyek ma a hajdani egypártrendszer rádiójának működésére hasonlítanak, a hallgatók, a nézők, a felelős állampolgárok fölismerik, világosan elutasítják és leszavazzák.

– Elképzelhető, hogy a jövőben esetleg épp a tovább működő Klubrádión hallgathatók majd meg a közrádióból kikerülő művei?

Én nem bánnám, egyelőre azonban annak is örülnék, ha a Klubrádió az eddigi feladatait zavartalanul el tudná látni, magyarán ha visszaszerezné gyalázatos körülmények között elvett frekvenciáját.

Laik Eszter

Portréfotó: Kincses Gyula

Kapcsolódó:

Magyar nyelv, magyar szó – Beszélgetés az Akkezdet Phiai tagjaival, Újonccal (Závada Péterrel) és Saiddal (Süveg Márkkal)

Több bátorságot! – Beszélgetés Závada Pállal