Éljen az összművészet! – Interjú Végh Attilával – az ÓZON nevű új lapról

Új lap jelent meg Magyarországon: az Ózon. Végh Attila költő, filozófus, szerkesztő a most indult folyóirat főszerkesztője. Őt kérdeztük a lapról, tervekről, szerkesztési filozófiáról.

Éljen az összművészet!

Interjú Végh Attilával

– Bár a folyóirat első számának belső oldalán van egy rövid lírai magyarázat, mégis rá kell kérdezni, hogy honnan jött a lap címe? Miért Ózon?

– Annál a rövid lírai magyarázatnál nincs hosszabb, prózaibb. A szellem olyan, mint az ózon: nélküle nincs élet, véd a káros hatásoktól, de talajszinten mérgező. Mi abban reménykedünk, hogy a szellem birodalmába úgy sikerül becsalogatnunk sok-sok olvasót, hogy közben nem butítjuk le magunkat, őket.

– Miért indítottatok egy összművészeti lapot?

– Mert azt látjuk, hogy a művészek – tisztelet a kivételnek – szakbarbárokká váltak. Egy költővel nem lehet Bachról beszélgetni, a festők nem ismerik Rilkét, és a zenészeket is csak a zene érdekli. Ha a művészeti ágak önmagukba záródnak, vége a művészetnek. Pályakezdő költőknek, amikor tanácsot kérnek, mindig azt szoktam mondani: ne verseket olvassanak, hanem filozófiát – szerintem a filozófia nem tudomány, hanem művészet –, és hallgassanak jazzt, klasszikus zenét. Az Ózon megkísérli összefoltozni a szétszakadozó művészetet. Ezért nincsenek elkülönülő rovatai: a zene, az irodalom, a színház és a képzőművészet itt mátrix-szerűen kapcsolódik össze. Szellemi foltozóvargává lenni persze heroikus tett, de hát csak olyannal érdemes foglalkozni, ami lehetetlen.

– Hány példányban jelenik meg, és hol terjesztik?

– Országos terjesztésű a lap. Október elején jelent meg az első szám, ötezer példányban. A „szakmához” éppúgy el akarunk jutni, mint a szélesebb, de művelt olvasóközönséghez.

– Lesznek-e lapszámbemutató estek?

– Mivel az első amolyan próbaszám volt, a második, novemberi szám megjelenésére időzítjük a lapindító bemutatót. Azt is tervezzük, hogy valamelyik kávéházban havonta rendezünk egy olyan műsoros bemutatót, amely alkalmat ad rá, hogy olvasóinkkal találkozzunk. Távolabbi vágyaink között szerepel az Ózon Kávéház létrejötte. Ez egyben találkozó- és beszélgető hely, irodalmi színpad, koncertterem és galéria lenne. Éljen az összművészet!

– Első számotok tematikája az angyal. Mindig tematikus lapot szeretnétek?

– Igen. A novemberi szám közös témája a hajó, a decemberié pedig– mivel a hellén falusi dionüsziákat ekkor rendezték – a mámor. A tematika persze nem szigorú, nem uralja az egész lapot, csak a szabadság szilárd magját képezi. Angyal-számunkban – többek között – Prágai Tamás Szárnysuhintás című tárcanovellája, Somrai Szabó Szilvia „festészeti angyaltani” esszéje és Molnár Szabolcs Liszt-tanulmánya olvasható. A címlapon és a hátsó borítón Perness Norbert művészfotói láthatók. Hogy ez a nagy angyalozás ne merevedjen bele valamiféle ájtatosságba, arról tipográfusunk, Szenteczki Csaba gondoskodik.

– Rendkívül igényes, szépen, nagyalakban és színesen nyomott az Ózon. Bár irodalmi lapokra kevésbé jellemzően van benne pár egész oldalas hirdetés, mégis felmerül a kérdés, hogy milyen támogatásból készül a lap, és hogyan kíván fennmaradni?

– A lap jelenleg magántámogatásból készül, de célunk, hogy durván egy éven belül önfenntartó legyen. Az egész oldalas hirdetéseket nem lehet megúszni. Igyekszünk úgy elhelyezni ezeket, hogy lehetőleg ne zavarják meg a lap szerkezetét.

– Mi a célotok az Ózonnal?

– Sok-sok évvel ezelőtt költő barátaimmal alapítottunk egy költészeti táraságot, az Immun Csoportot. Ez azért jött létre, mert az emberhez méltó élet már nem föld, amin az ember járkál, nem tűz, ami átlobogja a tetteit, nem levegő, amit belélegez, és nem víz, amiben megmerítkezni és amin járni ugyanaz. Az emberhez méltó élet már nem adottság, amiből esetleg – a hübrisz felé – ki lehet zuhanni, hanem csak kevesek által megpillantható horizont. Ellenséges vidék őrizte célvonal, ameddig el kell magam harcolni. Ha sikerül, akkor emberhez méltó életet élek. Ha nem, akkor az életem olyan lesz, mint a léggömbbe zárt légyé. Minden amellett szól, hogy ne sikerüljön, hogy a fogyasztói társadalomnak nevezett káosz túlordítsa a belső hangot. Az immunitás az egészséges szervezet azon képessége, mellyel ellenáll a kívülről jövő támadásnak. Az Immun Csoport – és most már az Ózon is – a világ támadása ellen különböző anyagokat termel. Ezek az anyagok művek. A passzív immunizálás során a beteg félrevonul az elefántcsonttoronyba, és az anyagot beadja magának. Az aktív immunizálás során a beteg szervezet megkapja a kórokozót, megmerül léte kudarcában, de azonnal termelni kezd. A kiválasztott anyag más szervezetekbe oltva azokat passzív módon immunizálhatja. Ez a remény élteti az Ózont.

– Úgy beszélsz, mintha a művészet és az élet csatatér lenne, mintha az ember belebetegedne a mai létformába.

– A mai életformába csak belebetegedni lehet. Egyre több az információ, és mégis – vagy tán épp ezért – egyre hülyébbek vagyunk. Ahogy Heidegger mondja: elvesztettük a kapcsolatot a léttel, a gondolkodnivaló megvonta magát tőlünk. A művészet úgy tud gyógyítani, hogy az életet a léttel – amitől elszakadt – újra összeköti. Erre csak a művészet képes, mert a művészet – akár alkotó az ember, akár befogadó – őrzi az ember nyitottságát. A művészeti életnek ehhez a nyitottsághoz nem sok köze van. Az intézményesült szellem szellemtelen, mert a léthez vezető utat – vagy a logoszt, vagy a taót, ahogy tetszik – nem mutatja meg, csak különböző eljárásmódokat rögzít. A hazai irodalmi-művészeti élet csatatér, csata után. Halottak, sebesültek mindenütt. Karrierizmus, önadminisztráció, politikai játszmák: hol van itt a szellem? Egyáltalán: hogy jön ahhoz a politika, hogy azokat, akik egy sokkal magasabb szellemi működésben társak, szétválassza? Az Ózon markánsan politikamentes lap. Nem harcolunk a különböző politikai megfontolások ellen, ennél sokkal radikálisabbak vagyunk: nem veszünk tudomást róluk.

– Visszatérve az immun-hasonlatra, szerinted mi ellen immunizálhatja az embert az Ózon?

– Ha már Heidegger jött szóba: az Ózon szeretné megmutatni olvasóinak, mi történik velük. Mert az igazi történés nem az, amit a tévéhíradó annak tart. Mi megmutatjuk, mi a szép. Ebben a kontextusban a szép nem pusztán esztétikai fogalom, hanem ontológiai. Nem hajszoljuk az érdekességet, mert amit a mai világ érdekesnek tart, az efemer. A következő, még bombasztikusabb érdekesség kioltja, hogy végül semmi ne maradjon a lélekben. Nem akarunk értékeket lenyomni olvasóink torkán, mert az érték kalkulatív fogalom, és bennünket az élet érdekel, nem a kalkulálás. Paradox módon azt mondhatnám: föl akarjuk rázni olvasóinkat, hogy végre megnyugodjanak.

Készítette Weiner Sennyey Tibor