A kolozsvári orgia kulisszatitkai – Beszélgetés Márkus Andrással

Márkus András az erdélyi irodalmi élet egyik legbotrányosabb figurája. Szemtelen, odamondó hang jellemzi mind versben, mind prózában. Az olvasóközönséget megosztó szerző. A 82. Budapesti Ünnepi Könyvhéten legújabb verseskötetét, A kolozsvári orgiát dedikálta, ezt megelőzően pedig Kolozsváron lépett fel a Fiatal Írók Felolvasóestjén.

A kolozsvári orgia kulisszatitkai

– Beszélgetés Márkus Andrással

Korán kezdted a költői pályát, hiszen már 17 évesen megjelent az első, Álmomban macskát szült a nőm című versesköteted. Úgy tudom, már 14-15 évesen verseket írtál. Tulajdonképpen, mikor is kezdtél el komolyan foglalkozni irodalommal?

Az, hogy irodalommal foglalkozni és verset írni, két külön dolog. Fogalmazhatunk úgy is, hogy először csak elkezdtem írni. Versírással mindenki próbálkozik körülbelül 12 éves korától 16 éves koráig, majd lejár a kamaszkor. Ha pedig ebben az időszakban valamennyire sikeresnek bizonyul, felkelti a szakma figyelmét, elfogadják, amit csinál, valószínűleg folytatni is fogja.  Innentől mondható el, hogy irodalommal kezdtem foglalkozni, megtörténtek az első közlések, és komolyabban vettem a dolgot.

Botrányos fellépések, véres viták a Bretter-körben – ezek tették emlékezetessé ezt a periódust. Sokan nem értettek egyet főként erotikus tematikájú, időnként a vulgáris kifejezéseket sem mellőző írásaiddal. Hogyan sikerült kivédeni a támadásokat?

Egyrészt ez a téma érdekelt. Egy tizenöt éves kamaszfiút mi más érdekelne? Másrészt pedig azt szerettem volna, hogy ne legyek egy semleges akárki a nagy tömegben. Az az érzésem, hogy ma mindenki ír. Rettenetes dolog, annyi művész van, hogy az már elképesztő. Az ember nyilván próbál kitűnni közülük. Nem voltak soha olyan ambícióim, hogy mindenki szeressen, de semmiképpen sem akartam semleges hang maradni.

Tudnál mondani olyan kortárs, elismert alkotókat, akik közel álltak pályád alakulásához, úgymond mestereid voltak?

Orbán János Dénes indított el a pályán, az első öt-hat évben ő irányított, sőt, mondhatnám, hogy talán még tovább is. Majd Szálinger Balázs is bekapcsolódott „a nevelésembe” az első kötetem megjelenése után. Most ő az, aki közeli viszonyban van az alkotói munkámmal, ő szerkesztette a legutóbbi kötetemet, ő mondja meg, ha egy veszőt máshová kellene tenni.

Álmomban macskát szült a nőm című első kötetedre milyen visszajelzéseket kaptál, hogyan viszonyult hozzá a kritika, na meg az olvasók?

Az első kötetemmel megtörtént egy olyan dolog, amit kevés első kötet mondhat el magáról: elfogyott.  Az első könyveket (az Előretolt Helyőrség sorozatból) jelenleg ötszáz-hatszáz példányban adják ki, ami első hallásra nagyon kevésnek tűnik, de még ez is nagyon ritkán fogy el. Azt hiszem, hogy a sajátomon kívül Nagy Koppány Zsolt könyve ment még hasonlóan. Az a tény, hogy mind megvették, sokkal nagyobb elismerés, mint hogy pár vájtfülű kritikus pozitívan reagál rá. Persze ettől függetlenül érték támadások és dicséretek egyaránt. Jó, hogyha vita van körülötte, sokkal jobb, mintha nem születik semmiféle visszhang.

Kis szünet, aztán jött a második könyv, Ki lesz a barna lányban?, ugyancsak az Erdélyi Híradó Kiadó Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy sorozat gondozásában. Úgy látom, tematikában és stílusban sem áll távol egymástól a két könyv.

Az elsőre talán picit intenzívebben készültem, a másodikra mondhatom azt is, hogy hanyagabb volt. Ugyanakkor átfogóbb is, hiszen a második hat-hét év munkája, ezért egy teljes stílusváltást foglal magába. Bár azt mondják, hogy a második kell legyen az erős könyv, én nem hiszek ebben. Erre nem született annyi reakció, de mondjuk arra az egész sorozatra sem. Akkor egyszerre kb. tíz könyv jelent meg és egyiknek sem lett semmiféle visszhangja, tehát lehet, nem a könyvekben volt a hiba.

Nemrégiben A kolozsvári orgia című könyved is napvilágot látott az Ulpius-ház gondozásában. A könyvet a Budapesti Könyvhéten is dedikáltad. Miért döntöttél úgy, hogy Magyarország felé kacsingatsz?

Nem én kacsintottam Magyarország felé, hanem ők felém. Az Ulpius-ház egy olyan kiadó, amely eljuttatja a köteteket az olvasókhoz – és ez egy olyan szempont, amit nagyon sok szépirodalmi kiadó egyre inkább szem elől téveszt. Annak a jelenségnek lehetünk szemtanúi, hogy a szépirodalmi szerzők „körbeolvassák” egymást, és nincs reális olvasóközönség. Eljutott hozzájuk az első két kötetem, majd „kihalásztak”, Szálinger Balázson keresztül felvettük a kapcsolatot és felajánlották, hogy kiadnák a verseimet, majd később a Paraszttartók kézikönyve című regényemet is.

A kötet anyaga tulajdonképpen válogatás az első két könyvedből, illetve egy új ciklust, az Az asszonybőr kabátot is magába foglalja. Miért nem csak új verseket tartalmaz a könyv, miért kerültek bele a régi írások is?

Igaz ugyan, hogy most jelenik meg a könyv, de annak leadása valamikor tavaly októberben volt. Az utolsó verseskötetem, amelyben az utolsó cseppig szinte minden benne volt, tavaly júniusban jelent meg. Ezért válogatás a könyv, az utolsó ciklus pedig azt a 10-15 új verset tartalmazza, amelyeket a második kötet megjelenése után írtam. A másik oka pedig, hogy az első két kötetem egyáltalán nem jutott el a magyarországi olvasókhoz. Tehát úgy is tekinthetünk erre, mint egy magyarországi bemutatkozó kötetre, ha úgy tetszik – első kötetre.

A kötet címadó verséhez mottónak egy Rimbaud-idézetet használsz, mégpedig azt, hogy „az erkölcs az elme gyengesége”. Mennyire áll közel hozzád Rimbaud?

Rimbaud természetesen egy költő-hatalmasság. Szeretem azt is, ha egy költő emberként, személyiségként is megnyilvánul – nekem talán ez a szimpatikus az egész Rimbaud-történetből. Érett irodalmat művelt 16-17 éves korában is, ez az, ami megfogott benne.

Egyetértesz az „erkölcs az elme gyöngesége” mottóval?

Teljes mértékben.

Az Ulpius-háznál egy másik, a Paraszttartók kézikönyve címet viselő könyved is megjelenik. Mikorra várható ez? Arról is mesélj, miért próbáltad ki magad a prózai műfajban is?

A Paraszttartók kézikönyve blogként indult, ez a könyv a Parasztfigyelő blognak a gyermeke. A blogot eleinte Szálinger Balázzsal kezdtük el írni, majd pár bejegyzés után magamra hagyott.  A történet egy veszedelmes, már szinte viccesen kegyetlen uralkodó elméjében játszódik, aki a parasztnevelés fortélyairól számol be az olvasónak, mesél el történeteket. Félreértés ne essék. Senkinek sem a földművelő nagyszüleit akarom gyalázni ebben a könyvben.  Aztán jött az Ulpius-házzal is a szerződés, így már tudatosabban álltam neki megírni a könyvet.  S mint tudjuk, a határidőnél jobb múzsa nincsen. Rettenetesen jó hatása van az ihletre annak, hogy szerződés alatt dolgozik az ember, tehát van határidő, nem ugyanaz, mint amikor eszedbe jut valami és feljegyzed egy cetlire. Ha határidő van, dolgozol naponta több órát, tudatosan, rendszeresen – és ez nagyon sokat segített nekem. Ha azt mondja valaki egy éve, hogy három hónap alatt fogok írni egy kétszáz oldalas regényt, akkor szemberöhögöm, de valahogy mégis összejött.

Kinek szánod a kötetet, van megcélzott olvasóközönség?

Nyilvánvaló, hogy annak a stílusnak, melyet én művelek, az olvasói is többnyire fiatalok – legalábbis gondolkodásukban mindenképpen. Viszont most dedikáltam a budapesti 82. Ünnepi Könyvhéten, és nagy meglepetésemre egy idős hölgy is odafáradt, aki úgy hetven év körül lehetett. Az ilyesmi mindig kellemes meglepetés.

A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét kapcsán is kérdezem, hogy a kortárs alkotók könyveire mennyire van igény a fiatalabb generáció körében. Mennyire olvasnak az emberek manapság?

Magyarországon figyeltem fel leginkább arra, hogy nagyon sok oldalzsebben állandóan ott van egy könyvecske, és olvassák, metrón, villamosra várva, stb. Lehet, hogy nekünk is szükségünk lenne egy metróra, hogy az emberek elkezdjenek olvasni. Sok elmélet van arra, hogy az olvasás kimegy majd a divatból. Én nem hiszek ebben.

Kivel olvasnád fel szívesen a Kolozsvári orgiát illetve a Paraszttartók kézikönyvét?

Mindazokkal szívesen felolvasnék, akikkel eddig tettem. Nyilván az ember megválogatja, hogy kivel olvas fel. Ha rangon aluli szerzőkkel kerül össze az ember (bár ehhez talán még fiatal vagyok, hogy valakit is rangon alulinak tekintsek), kitűnik közülük, ha pedig híres szerzőkkel olvashat fel, akkor az nyilván egy megtiszteltetés.

Márkus András dedikál

Varga Melinda