Hogyan nem jut(ott) soha eszembe Szervácot olvasva, hogy J. A. leszármazottja volna? Ha már előd, akkor inkább Ladányi, és némely Baranyi Ferenc a hetvenes évekből. Miközben Szervác keserű hangszerelése forradalmi. A hetvenes-nyolcvanas években kifejezetten ellenjavallt a forradalmi hang, ha ma élne, amikor szinte a hajnalok is forradalmiak, ha ma jönne ezen a sávon, elfogadná a szakma?

Kinek volt fontos?

Pécsi Györgyivel Szervác Józsefről

Onagy Zoltán: Tíz éve halt meg Szervác József költő, egy kicsit prózaíró. Tudom, az élet pörög, a látvány és az emlékek kopnak, tíz év hosszú idő, mégis kérdezném, megtartottál-e magadban egy olyan képet, ami Szervác említésekor beugrik, eltolja az időt, és látod, mintha ma volna?
Pécsi Györgyi: A kópés Szervác-arc ugrik be. A szeme kaján-huncutul nevet, valami csínyen, ugratáson töri épp a fejét. Még fiatal, jó arcú, keménykötésű. Meg ahogy kissé maga elé hajolva töpreng, tűnődik, a melón, hogy a korrektúra (akkori megélhetése) pontos legyen, meg a vers pontos legyen.

OZ: Az ember, aki ismerte szinte a kezdetektől, mint például én, nem hajol az általánosan elfogadott vélekedésre, hogy a Kádár-kor hősi halottja. Költő volt, aki másként látta az életet, a veszélyeit is másképpen érzékelte. Közben ismerünk költőt, aki civilként vezényli az életet. Ez annak köszönhető, hogy Szervác alkatilag más?
PGy: Nem tudom. Nem tudom, hogy van ez. Nyilván tudományosan, ilyen-olyan szempontok alapján meg lehet fogalmazni, hogy az egyik miért ilyen a másik meg miért amolyan. Keresztcipelés, szenvedésvállalás – ezek nyilván patetikus fogalmak, anakronizmusok. Tragikus létszemlélet – ez sem klappol manapság. Ha költőként gondolunk Szervácra, akkor semmi sem számít, csak az, hogy a mű, amit létrehozott, esztétikum-e vagy sem. Szerintem néhány verse tisztán és igazán költészet, és hallatlanul pontosan megfogalmazzák a kor életérzését és a kor nagy dilemmáit. Szervác az életét, a konszolidált, boldogságesélyes személyes sorsát adta a nagy mágusnak a versért cserébe. Óvatosan mondom, de úgy hiszem, hogy ő ezt így találta rendjén valónak, és az önpusztítással látta beteljesíteni a létben elfoglalt helyét. De azt hiszem, hogy azok, akik a legközelebb álltak hozzá (a családja), nyugodtabbak lettek volna, ha a hagyományos életet a mű elé helyezi. Ma is szíven ütnek sorai, de ha az eszembe villan, hogy a verseket író ember tönkre ment, görcsbe rándul a gyomrom-szívem, és ilyenkor azt mondom: fenébe a költészettel!

OZ: A húsz év alatt kétszer találtam őt paradicsomi körülmények között, amikor minden klappolt, minden működött körülötte a Bajcsy Zsilinszky úti házban, egyébként állandó bolondokháza vette körül. Korrektor és kiadói olvasószerkesztő volt éppen, ebből élt, és hihetetlen szívósan harcolt a nyomdahibákkal, ki se lehetett robbantani a munkájából. Nem tudott, vagy nem akart különbséget tenni ideális és ideális közt?
PGy: Megmaradt benne a gyermek. A gyermek nem tesz különbséget ideális és ideális között – vagy ideális valami, vagy nem. Az a bolondokháza, amit említesz, nagyon sokáig nem a szétesettség jele vagy következménye, mint inkább valamiféle gyermeki csíntalanságé volt a részéről. Hogy lehet bosszantani a konszolidált, komoly felnőtteket a renitenskedéssel, devianciával, komiszkodással, pajkoskodással. Aztán persze komolyra, komorra, halálosra fordult a komiszkodó játék.

OZ: Ha egyáltalán, akkor úgy emlegetik súlyos malíciával, mint aki nem talált ki semmit, egyszerűen folytatta József Attila életművét. Hogyan nem jut(ott) soha eszembe Szervácot olvasva, hogy J. A. leszármazottja volna? Ha már előd, akkor inkább Ladányi, és némely Baranyi Ferenc a hetvenes évekből. Miközben Szervác keserű hangszerelése forradalmi. A hetvenes-nyolcvanas években kifejezetten ellenjavallt a forradalmi hang, ha ma élne, amikor szinte a hajnalok is forradalmiak, ha ma jönne ezen a sávon, elfogadná a szakma?
PGy: Szerintem is leginkább a József Attila-örökség folytatója Szervác – erről már írtam, nem akarom ismételni magamat –, de én semmi másodlagosságot nem látok abban, hogy valaki valakinek a folytatója, egyenes ági örököse. Kányádi mondjuk Petőfié, Aranyé, meg még egy csomó nagyszerű költőé. Weöres valamilyen szempontból Csokonaié. És ezzel együtt stílusteremtő, szuverén, külön világ az övéké. Nézzük a házat: egyik nagyon eredeti, nagyon modern, nagyon különböző akar lenni. Kiderül, csak divatos, és az up-to-day avul a leggyorsabban. Egy régi masszív épület finoman fölújítva túléli az időt. De a régit is el lehet cseszni, meg az új is lehet egy paradigmasor kezdete. Szóval, csak csínján a kategorizálásokkal!
Hogy ha ma élne, elfogadná-e a szakma? Hm, nekem úgy tűnik, hogy itt már nincs szakma, mint olyan, csak érdekcsoportok vannak, meg érdekeltségek. És van néhány író, irodalmár személyiség, akinek számít a véleménye, ítélete. De nem olyan nagyon sok ez a néhány, és közöttük egy-kettő biztosan elfogadná.

OZ: Nem ismerem jól a fiatal költészetet, akad köztük, aki Szervác modorában beszél?
PGy: Tavaly vagy hetven elsőkötetes költő kötete jelent meg, nem olvastam a felét se, tehát én is azt mondhatom, hogy nem ismerem jól a fiatal költészetet. És ahogy növekszik a költői, írói pályára lépni kívánók száma, azzal arányosan apad bennem is – s ahogy tapasztalom, másokban is – az érdeklődés. De azért figyelgetünk… Lehet, hogy van a fiatalok között olyan, aki Szervác modorában beszél, de nem tudom, igazán örülnék-e ennek. Szervácban iszonyatos hit és erő volt – ma sem hitet, sem erőt nem érzékelek a világunkban. Ha valaki Szervác modorában beszélne, azt hiszem, karikatúrának vélném. De ezt csak úgy “bele a levegőbe” mondom, mert ha rohadt erőteljes – költőileg erőteljes – lenne a megszólalása, azonnal fölülírná a spekulációmat.

OZ: A napokban kezembe került vékonyka prózakötete a Hungarovox kiadta Végnapjaim története, elolvastam újra, immár sokadszor. Ritmusában, fel- és alépítményeiben, szóhasználatában, cselekménykezelésében ugyanaz a keserűség, ugyanaz a szikrázó tehetség. Nem mellesleg: üt. Látható, ha sikerül lelassulnia, talál egy zugot, ahol minden rendben a munkához, az emlékezetes vers-életmű mellé írhatott volna egy emlékezetes és érvényes szociografikus prózai életművet is. Hogyan nem fogta fel, fontos, amit csinál, és hogyan nem értette meg, hogy csak az élő képes folytatni a megkezdett művet?
PGy: A költészetével kommunikált a világgal. Ez volt a világ értelmezésének, érzékletes érthetővé formálásának a gyakorlata, és nagyon tisztán, egyértelműen akart látni.  Hogy méricskéljen – “egyet a királynak, egyet a cigánynak”, egy kicsi technika, egy kicsi keresztfa –, a számára elképzelhetetlen volt.
De komolyan kérdezed, Zoli, hogy Szervác nem fogta fel, hogy fontos, amit csinál? Kinek volt fontos? Akkor… és kinek ma?

**********************

Pécsi Györgyi: Zalaszentgróton született. A Szombathelyi Tanárképző Főiskola magyar–könyvtár szakán végzett 1980-ban. 1980 és 1984 között tanár, majd könyvtáros. 1990-től a Széphalom Könyvműhely szerkesztője, 1993–96-ban vezetője. 1996-tól szabadfoglalkozású, 1998-tól az Új Könyvpiac szerkesztője, 2002 óta felelős szerkesztője. Főleg a határon túli kortárs magyar irodalommal, költészettel foglalkozik. 1984-től jelennek meg kritikái, tanulmányai folyóiratokban.
Kötetei
Olvasópróbák. (Tanulmányok.) Miskolc, 1994, Felsőmagyarország Kiadó. Tőzsér Árpád. (Monográfia.) Pozsony, 1995, Kalligram Kiadó. (Tegnap és Ma.) Kányádi Sándor. (Monográfia.) Pozsony, 2003, Kalligram Kiadó. (Tegnap és Ma.) Olvasópróbák 2. (Tanulmányok.) Miskolc, 2003, Felsőmagyarország Kiadó. Folytatódik. (Tanulmányok.) Miskolc, 2007, Felsőmagyarország Kiadó. (Vízjel.)
Díjai
Pro Literatura-díj (2000)
Kölcsey-díj (2002)
József Attila-díj (2005)
Irodalmi Jelen-díj (2007)
A Digitális Irodalmi Akadémia Kányádi Sándor-szakértője 1998-tól.