Könyvforradalom – Fapadoskönyv a Nemzetközi Könyvfesztiválon

Miközben a Kánongép és a Pénzgyár felfalja a kis könyvkiadókat, kinyírja a pártatlan szerzőket, az információs társadalom és a digitális forradalom olyan új utakat teremt, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A fapados járat forradalmasította a légiközlekedést, vajon a “fapados könyv” megváltoztatja-e a könyvkiadást?

Könyvforradalom

Milyen csodálatos, hogy bemegyünk egy nagy áruházba, ahol hatalmas könyvesbolt van, akkora, mint a Tesco, csak csupa olvasmány, és ott van minden könyv. Egyetlen egy helyen, akár Alexandriában egykoron.
Tényleg ott vannak? Ami ott van, milyen áron van ott? Ki mondja meg, hogy mi az, ami ott van, és mi az, ami nincs ott? Ha csak neki van ekkora üzlethálózata az országban, az mit jelent pontosan, hogy ügyes, vagy hogy monopóliumot épített? Káros vagy előnyös a magyar irodalom életének szempontjából, hogy minden egy kézbe összpontosul? Elbírna-e ez az ország akár több ilyen könyvhálózatot, vagy van is több, csak azok nem ennyire progresszívek, ha úgy tetszik, nem ennyire kapitalisták?
Ezekre a kérdésekre az elmúlt években sok irodalmár válaszolt a maga módján. Volt, aki kivonult, volt, aki beépült, és volt, aki saját kiadót alapított. A Nemzetközi Könyvfesztiválon azonban megjelent és teljes erővel képviselteti magát egy alternatív, underground, ha úgy tetszik, punk és anarchista megoldás, amely nekem nagyon szimpatikus. Sokan ismerik őket már, mégis úgy érzem, hogy igazán most ért be, most indult be ez a “könyv-forradalom”, amely a folyamatosan zajló digitális forradalom elkerülhetetlen, ésszerű és igen szimpatikus hozadéka. A Fapadoskönyvről van szó. Vegyük sorra az indokokat, hogy miért is jelenhet meg az úgynevezett “print on demand”  módszer a magyar piacon. Ha ma kiadunk egy könyvet, tegyük fel, nem híg és agyonreklámozott ponyvát, hanem értékes, ötven év múlva is olvasható regényt, novellát, tanulmányt, verseket, akkor két dologgal kell számolni. Az egyik a Kánongép, a másik a Pénzgyár. A szöveg értékéhez, a mű mondanivalójához – egyszóval magához az irodalomhoz – igen csekély köze van mindkettőnek. A Kánongép és a Pénzgyár posztmodern khimérák, melyek már rég nem felelnek meg eredeti céljuknak. A Kánongép rendeltetése az volna, hogy a minőségi művek kerüljenek előtérbe, az olvasók tájékozottak legyenek, a dilettánsok elvérezzenek. Ehelyett játszmák, cimborák, hatalmi körök szövik át meg át. Ha vannak is kivételek, a helyzet az, hogy a magyar kritika elfogult és halott. A Pénzgyár eredeti feladata az lenne, hogy az olvasók által megvett könyvekből a szerző megfelelően részesüljön, tisztességesen megélhessen, újabb művekbe kezdhessen. Ma a könyváruház, ha megkapja egy kis kiadó értékes könyvét, előbb raktározza, ezért díjat számol fel (még a raklapért is), alaposan megfontolja, hogy kirakja-e a saját kiadóinak konkurenciát jelentő kisebbeket, majd két-három hónap múltán visszaküldi a kibontatlan könyveket, számlával. Ha állnak nála a könyvek, akkor is gazdagodik. De ez még a jobbik eset, mert ha mégis kikerülnek a polcra, vagy megrendelik őket az elszánt olvasók az interneten, akkor 50-60%-os hasznot levesz az áruház. A kiadó alig tudja kifizetni a nyomdát, megindul a magyar körbetartozás-cunami, amelyet jól ismerünk az építőiparból, például. A szerző honoráriumáról, esetleg az eladott könyvek utáni járulékáról szó sincs. Reklámra pedig csak a nagyoknak marad ereje. Dübörög a Kánongép, köhögve igyekszik a Pénzgyárba, és lihegve kéri napszámáért a garast. Az összeomlás nem látványos, mert előbb az értéket képező kis kiadók szűnnek meg, miután a szerzők már megdöglöttek, vagy kénytelenek az irodalmat merő hobbiból űzni, aztán a megmaradt erős középmezőnyre kerül a sor, hogy vagy beadja a derekát, vagy megpróbál megoldásokat találni.
A Fapadoskönyv Kiadó az egyik legprogresszívabb – mondhatni: a legvidámabb – válasz ebben a szomorú játszmában. Búcsút intett a Kánongépnek és maga mögött hagyta a Pénzgyárat. Saját ösvényre lépett, eleve más megfontolással, igazi XXI. századi szemlélettel. A digitális gyorsnyomdák lehetővé teszik, hogy akár egyetlen példányban is tudjunk könyvet nyomtatni, igény szerint és ez az, amit a “print on demand” kifejezés takar. Az így előállított könyvek ragasztott papírkötésűek, egyszerű és szép kivitelűek. Olyan kiváló sorozatokat indítottak el, mint a Fantasztikus magyarok (benne Karinthy Kötéltánca vagy Aszlányi Károly könyve) vagy (érdekességképpen) a “Demagógia klasszikusai” (Kaddáfitól Maóig), de a legerősebb talán a “Kelet klasszikusai” címen futó, amely ma már elfelejtett vagy hozzáférhetetlen, de nagyon is vállalható fordításokban tesz újra elérhetővé olyan alapműveket, mint például Ágnes Lajos Lao-ce fordítása, vagy Schmidt József tanulmányai. Első nagy sikerük a Sárga Császár belső könyvei, a hagyományos kínai orvoslás forrása volt. Ezeket a könyveket jobbára hiába is keresnénk nagyobb könyvesboltokban, ehelyett az ember felmegy a www.fapadoskonyv.hu oldalra, megtetszik neki valami, és megrendeli vagy elektronikus formában, vagy pedig nyomtatva 1-től X-példányig. Nincs raktározás, nincs erdőirtás olyan könyvekért, amelyeket esetleg soha senki nem nyit ki. Természetesen (még) nem mindegyik olyan, mint egy gondos műhelyben alapos lektorok és korrektorok által elkészített szép könyv, ennél fontosabb, hogy a szerkesztők a speciális és hiányterületeket célozták meg. Ügyesen, megfontoltan. Kortárs szerzők is jelentetnek már meg a Fapadosnál, aminek, persze, több olvasata is lehet. Az egyik, hogy a Kánongép kiköpte őket, biztos nem elég jók, netán nincs elég barátjuk a megfelelő helyen. A másik, hogy a Pénzgyár még nem lát bennük elég kisajtolnivalót, tehát nincs esélyük a nagy kiadókhoz kerülni. Ha egy könyv nem tízezer példányokban fogy, akkor az már nem is irodalom? De hiszen mindenki tudja, hogy a legértékesebb magyar könyvek manapság, ha egyáltalán, akkor 500 példányban jelennek meg. Komoly terjesztésükre alig van esély. Ha tehát egy szöveg jó, s ennek híre megy a virtuális világban, akkor érdemes először a Fapadosnál kiadni, mert ezáltal felmérhető, hogy mekkora az érdeklődés iránta, a szerző pedig az eladott példányok után hozzájut munkája gyümölcséhez. A mű egyenes úton jut el az olvasóhoz.
Természetesen sokat kell még csiszolódnia az egésznek, és szó sincs arról, hogy a hagyományos könyvkiadókat el kellene felejteni. De az e-könyvek, olvasók, számítógépek robbanásszerű fejlődésének, a digitális nyomtatás térnyerésének, a környezettudatottság erősödésének korszakában az évek óta válsággal küszködő magyar könyvkiadás számára ez a megoldás nem csupán kiskapu, hanem egyenesen életmentő lehet. Ma a Fapados még csak az első fecske, de ha megmarad ez a progresszív irány, sokkal több lehet. Fognak még a Vörösmarty téren egy gombnyomásra könyvet nyomtatni a dedikálás megkezdésekor.

Weiner Sennyey Tibor